Külföld

Százezrek haltak meg Haitin?

admin
admin

2010. 01. 13. 18:50

Haiti miniszterelnöke szerint százezrek veszthették életüket a keddi földrengésben. Ha ez a szám túlzó is, a halálos áldozatok száma minimum ezrekben mérhető. Az országot porba sújtotta a katasztrófa, a világ minden tájáról érkezik a segítség. Videó.

Holttestek borítják Haiti fővárosának utcáit: kevesebb mint huszonnégy órával a földrengése után Port-au-Prince lakosai hamis remények és teljes kétségbeesés között hánykolódva halottaikat számlálják. „Úgy tűnt, hogy összeomlik a hegy. Az emberek pánikba estek” – mondja Emmet Murphy, aki egy amerikai nem kormányzati szervezet haiti misszióját vezeti, és a földrengés időpontjában éppen úton volt a fővárostól 40 kilométerre délre fekvő Jacmel városba.

Nehéz megbecsülni a halottak számát. René Preval államfő a The Miami Herald című újságnak szerdán reggel ezrekről beszélt, miniszterelnöke, Jean-Max Bellerive viszont már százezreket emlegetett a CNN hírtelevíziónak. Összeomlott az elnöki hivatalnak otthont adó palota, kórházak, közintézmények, házak százai váltak a föld felszínével egyenlővé.

A kétmilliós főváros, Port-au-Prince utcái egy hatalmas tátongó sebre emlékeztetnek, mindenhol holttestek hevernek. Számtalan sérült, köztük súlyos sérültek, végtagjaikat elvesztett emberek vánszorognak az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet ideiglenes ellátó helyeire. Egyes iskolákban minden diákot megölt a természeti a csapás, és ha nem a gyerekek, akkor szüleik vesztették életüket.

Minden romokban hever

A karibi szigetország elnöke szerint a földmozgás „elképzelhetetlen” mértékű kárt okozott, köröskörül holttestek hevernek, a parlament beomlott épületéből hallani lehet a romok alatt rekedt emberek segélykiáltásait, a kórházak zsúfolásig vannak sérültekkel.

Az egyébként is nyomor sújtotta ország külföldi segítséget kért. Már szerdán három amerikai mentőcsapat érkezik a térségbe, Costa Rica fővárosába. A magyar Baptista Szeretetszolgálat két munkatársa is útra kelt Budapestről, hogy amerikai és ausztrál mentőkkel közösen bekapcsolódjon a mentésbe.

Szemtanúk szerint zűrzavaros a helyzet, a közszolgáltatások szünetelnek, az összedőlt házak miatt járhatatlanok az utak. A pánikba esett fővárosiak kétségbeesetten próbálták kiszabadítani a romok alól a bajba jutottakat, és eltűnt hozzátartozóik után kutattak kedden az est beállta után is.

Az amerikai földtani intézet szerint utoljára 230 éve volt ilyen súlyos földrengés a mai Haiti területén: a keddi földmozgás erejét 7,3-as fokozatúra becsülték. A földrengés központja a szigetország belsejében volt, alig 16 kilométerre a fővárostól, Port-au-Prince-től, és mindössze 30 kilométeres mélységben. Az első jelentésben a földrengés erejét még 7,0 fokozatúra tették.

Megmozdult a világ

Igen gyorsan megmozdult a nemzetközi közösség a pusztító haiti földrengés áldozatainak megsegítésére, és már szerdán – főként Európában és Amerikában – több tucatnyi légi szállítmányt és sok millió dollárt ajánlottak fel. A lehetőségeket korlátozza, hogy nehéz eljuttatni a helyszínre a mentőket és segélyeket.

Az Európai Unió első lépésként 3 millió eurós segélyt szabadított fel – ez ilyen esetben a maximum – és ezt további felajánlások követik annak fényében, hogy mire van leginkább szükség. Beindítják a válságkezelési mechanizmust is, amely a tagországok segítségét koordinálja. Külön-külön felajánlásokat tett már az európai országok közül Hollandia, Nagy-Britannia, Belgium, Olaszország, Németország, Franciaország és Luxemburg is, egyenként esetenként több millió euró értékben.

KÉPGALÉRIA

KÉPGALÉRIA

Barack Obama amerikai elnök kijelentette, az Egyesült Államok vezető szerepet akar játszani a segélyakcióban, a térség felett átrepülő katonai repülőgépek máris megkezdték a károk felmérését, útban vannak a humanitárius segélyküldemények, az amerikai kereső csapatok szerdán és csütörtökön érkeznek Haitira. Hadihajókat irányítanak a térségbe, ezenkívül a légierő szakértői is Haitira utaznak, hogy segítsenek a Port au Prince-i repülőtér működtetésében.

Kanada akár ötmillió kanadai dollárig terjedő segélyt és katonai helyzetértékelő alakulatot küld annak megállapítására, hogy mi a segítségnyújtás legalkalmasabb formája. Kuba orvosokat, gyógyászati anyagok és gyógyszereket küld, és azonnal beveti az eleve ott dolgozó 344 orvosát és ápolóját, aki között csak két könnyebb sérült van.

Brazília 10 millió dollárt, élelmet, ivóvizet, gyógyszert és a szállításra nyolc repülőgépet vet be. Mexikóból orvosok, mentőkutyák, kárfelmérők mennek. Kolumbiából egy katonai repülőgépet indítanak mentőkkel, gyógyszerrel és élelmiszerrel, amint le lehet szállni. Venezuela mintegy húsz orvost, tíz tűzoltót, mentőket, szerszámokat, élelmet, vizet és gyógyszert küld. A szomszédos Santo Domingóból mentők és keresőkutyák mentek a helyszínre.

Megkezdte a segélyek szervezését több nemzetközi szervezet, így az ENSZ is. A Vöröskereszt azzal számol, hogy akár hárommillió ember megsegítésére is szükség lehet. Az Amerika-közi Fejlesztési bank egyelőre 200 ezer dollár segélyről döntött, de már bejelentette, hogy ők majd az újjáépítésre koncentrálnak.

A földrengés miatt a csendes-óceáni cunami-előrejelző központ szökőárriadót rendelt el a karibi térség egyes országaira, Haitira, a Dominikai Köztársaságra, Kubára és a Bahama-szigetekre vonatkozóan. A központ arról tájékoztatott, hogy a korábbi tapasztalatokból kiindulva romboló erejű, nagy kiterjedésű cunami veszélye nem áll fenn, de kialakulhat egy helyi kiterjedésű szökőár, amely az epicentrumtól legfeljebb 100 kilométere távolságra fekvő partszakaszokat érinthet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.