Külföld

Képíró a harmadik a háborús bűnösök toplistáján

admin
admin

2008. 04. 30. 10:43

A magyar Képíró Sándor, egykori csendőrtiszt a harmadik, Zentai Károly (Charles Zentai) jelenleg Ausztráliában élő volt magyar katona a hetedik a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ listáján, amelyet a második világháború után büntetlenül maradt, feltételezett háborús bűnösökről készített.

A Simon Wiesenthal Központ szerdán hozza nyilvánosságra azoknak a listáját, akiket fel akar kutatni, illetve bíróság elé akar állíttatni a második világháborúban elkövetett háborús bűnök vádjával. Az amerikai AP hírügynökség – egy hozzá eljutott példány alapján – a hivatalos nyilvánosságra hozatal előtt ismertette a névjegyzék élén álló tíz személy nevét és az őket terhelő vádakat.

Zentai a hetedik

A jelenleg 93 éves Képíró Sándorral szemben az a vád, hogy részt vett 1942 januárjában Újvidéken több mint ezer zsidó, roma és szerb civil megölésében. Képíró tagadja a vádat. A háború után évtizedekig Argentínában élt, 1996-ban visszatért Magyarországra. Jelenleg vizsgálat folyik ellene.

Zentai Károlyt azzal gyanúsítják, hogy harmadmagával megölte 1944-ben Balázs Péter zsidó fiatalembert Budapesten, mert az nem viselte a sárga csillagot. Zentai is tagadja a vádat, és jogi küzdelmet folytat az ausztráliai igazságszolgáltatás fórumain, hogy elkerülje Magyarországnak való kiadatását. A magyar kormány 2005 elején kérte Ausztráliától Zentai kiadását.

A „dobogósok”

Aribert Heim, az egykori mauthauseni koncentrációs tábor orvosa áll a Simon Wiesenthal Központ Top 10-es listájának első helyén. Évtizedekkel ezelőtt azt a vádat emelték ellene Németországban, hogy megölte a koncentrációs tábor több száz foglyát. Kevéssel büntetőperének kezdete előtt (1962-ben) eltűnt, holléte azóta ismeretlen.

A lista második helyén álló John Demjanjuk tartózkodási helye ismert. Az Egyesült Államokban él, ahonnan 1986-ban kiadták Izraelnek azzal a gyanúval, hogy ő volt a treblinkai koncentrációs tábor „Rettegett Ivánként” hírhedtté vált őre. Jelenleg kiadatási eljárás folyik az ügyében. Az új gyanú szerint a lengyelországi sobibóri és majdaneki, majd a németországi flossenburgi tábor őrei közé tartozott.

Negyedik helyen áll a listán a jelenleg Ausztriában élő Milivoj Asner, a második világháború alatti horvát fasiszta bábállam rendőrségének parancsnoka, aki a vád szerint tevékeny szerepet játszott szerbek, zsidók és cigányok százainak koncentrációs táborba hurcolásában. Az osztrák hatóságok megtagadták kiadatását, mondván rossz egészségi állapota alkalmatlanná teszi az idős vádlottat a bírósági eljárásban való részvételre.

Észt és litván háborús bűnösök

A lista első tíz helyén szerepel Soeren Kam volt SS-tag, akit egy újságíró meggyilkolásával vádolnak Dániában; Heinrich Boere, a Waffen-SS (az SS katonai szárnya) volt tagja, akit három holland civil megölésével vádolnak; az észt állampolgárságú Mihail Gorskov, a Gestapo náci állambiztonsági rendőrség volt tolmácsa és nyomozója; a jelenleg Németországban élő litván Algimantas Dailide, aki a vilniusi belbiztonsági rendőrség tisztje volt a balti állam náci megszállása alatt és a Venezuelában élő Harry Mannil, aki az észt politikai rendőrségnél dolgozott a náci megszállás idején, és a vád szerint részt vett zsidók százainak megölésében.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.