Bush elmondta: az Egyesült Államok kész fontolóra venni az ENSZ Biztonsági Tanácsának kibővítését. Az Egyesült Államok elnöke hangsúlyozta: Japán (az Egyesült Államok szoros szövetségese) nagyon alkalmas arra, hogy állandó taggá váljék a 15 tagú testületben. Hozzátette, hogy más országok állandó BT-tagságának lehetőségét is meg kell fontolni
Az ENSZ közgyűlésének ülésszakán tartott mgenyitó beszédében Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár nyomatékosan felszólította a mianmari katonai juntát, hogy ne alkalmazzon erőszakot az országban zajló tiltakozó akciók részvevői ellen. Hangsúlyozta, hogy a mianmari illetékeseknek a lehető legnagyobb visszafogottságot kell tanúsítaniuk, és haladéktalanul meg kell kezdeniük a tárgyalásokat a rendszer ellenzékével a nemzeti megbékélésről. Ban Ki Mun közölte, hogy hamarosan különmegbízottat küld Mianmarba (a volt Burmába)
Hugo Chávez venezuelai elnök lemondta részvételét az ENSZ közgyűlésen, felszólalása szerdára volt beütemezve. A venezuelai államfő napirendi egyeztetési gondokkal indokolta távolmaradását. Országa nevében Nicolás Maduro külügyminiszter szólal fel majd.
Hugo Chávez a New York-i utazás helyett Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt fogadja Caracasban. Venezuela Irán nukleáris programjának kevés támogatója közé tartozik. Chávez az ENSZ-közgyűlés tavalyi ülésszakán érzelmektől fűtött beszédben bírálta az Egyesült Államok külpolitikáját, s George Bush elnököt “ördögnek” nevezte.