Nagyvilág

Gyermekkatonákat használnak Szudánban

A szudáni kormány kész a tűzszünetre a béketárgyalások kezdetéről tárgyalni – jelentette ki az afrikai állam elnöke vatikáni látogatásán. Az ENSZ legfrissebb jelentése ugyanakkor kiemeli: továbbra is súlyos visszaélések áldozatai a gyermekek Szudánban, különösen a polgárháború sújtotta nyugati Dárfúr tartományban.

A szudáni kormány kész arra, hogy tűzszünetet tartson a lázadókkal az októberre tervezett és a dárfúri konfliktust megoldani hivatott béketárgyalások kezdetétől – jelentette ki pénteken a római látogatáson tartózkodó Omar el-Besír, az afrikai ország elnöke.

„Már korábban is közöltük, hogy a tárgyalások kezdetétől készek vagyunk a tűzszünetre a megfelelő légkör megteremtése érdekében” – mondta Besír sajtótájékoztatóján, miután tárgyalt Romano Prodi olasz miniszterelnökkel. „Reményeink szerint az októberi tárgyalás az utolsó lesz, és végleges békét köthetünk” – tette hozzá.

Folytatódnak a béketárgyalások

A szudáni kormány és a dárfúri felkelőcsoportok képviselői október 27-én a líbiai fővárosban, Tripoliban tartanak újabb béketárgyalásokat a Dárfúrban négy éve tartó polgárháború felszámolása reményében. Besír pénteken felkérte az olasz kormányfőt: próbáljon meg közbenjárni annak érdekében, hogy az európai országokban tartózkodó felkelővezérek részt vegyenek a tárgyalásokon.

A Szudáni Felszabadítási Mozgalom nevű felkelőcsoport egy frakciójának Párizsban tartózkodó vezetője kijelentette: a megbeszélések addig nem kezdődhetnek meg, amíg nem születik fegyverszünet, és nem érkezik meg az ENSZ és az Afrikai Unió (AU) közös békefenntartó egysége a térségbe.ENSZ-tisztviselők szerint a 26 ezer fős közös ENSZ-AU békefenntartó erő telepítése októberben megkezdődhet.

Gyermekkatonákat küldenek a halálba

Az ENSZ Biztonsági Tanácsnak csütörtökön átadott jelentésében a világszervezet vezetője kiemelte: a gyermekkatonaságot, a gyilkosságot, az emberrablást és a nemi erőszakot magában foglaló visszaélések továbbra is rendszeresek Szudánban.

Az ENSZ és az Afrikai Unió helyi megfigyelőinek tapasztalatai szerint Dárfúr tartományban a szudáni hadsereg és legkevesebb hét felkelőcsoport soroz be gyermekeket katonának. A polgárháború sújtotta térségben az elmúlt évben bizonyíthatóan 62 gyermeket gyilkoltak meg, további 110 esetet is bejelentettek, ám ezeket nem lehetett megerősíteni. A jelentés szerint legkevesebb 26 gyermek vált emberrablók áldozatává. A nemi erőszak szinte a hadviselés részévé vált, és bár ez a veszély a fiatalabb lányokat fenyegeti elsősorban, az elmúlt évben megerősített 62 eset közül ötben fiúk voltak az áldozatok.

A főtitkár szerint a gyermekek helyzete némileg javult ugyan Szudán déli részében, ahol 2005-ben a felkelők békeszerződést kötöttek a kormánnyal, és a Szudáni Népi Felszabadító Mozgalom (SPLM) szabadon engedett gyermekkatonákat, ám súlyos visszaélések ott is továbbra is előfordulnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik