Külföld

Az „összeesküvések” korszaka jön Romániában

admin
admin

2007. 05. 30. 13:03

Traian Basescu államfő a kormány lemondását és új, átmeneti kormány létrehozását kérte a román parlamenttől. Közben az ellenzéki Demokrata Párt bizalmatlansági indítvány benyújtására, a Szociáldemokrata Párt pedig a kormányzás átvételére készül. A Szabadság című kolozsvári lap szerint „az összeesküvések és szerződésszegések” korszakát éli az ország.

Parlamenti erőviszonyok


A román kormányt jelenleg a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ koalíciója alkotja. A Szociáldemokrata Párt kívülről támogatja a kormányt, az ellenzék soraiban ül még a korábbi koalíciós partner Demokrata Párt, a Konzervatív Párt és a nacionalista Nagy Románia Párt.

A kormány lemondását és előre hozott választások megrendezését tartaná az egyetlen becsületes megoldásnak Traian Basescu román államfő, aki szerdán a parlament két házának együttes ülésén mondott beszédet.


A korábban a parlament által felfüggesztett, majd a május 19-i népszavazás révén tisztségébe visszatért Basescu ismételten azzal vádolta a felfüggesztését megszavazó politikai erőket, hogy választóik felhatalmazása nélkül, alkotmányellenesen cselekedtek. Elutasította azoknak a megnyilatkozásait, akik a számukra kudarcos népszavazás után azt hajtogatják, hogy a jövőben együttműködni akarnak az államfővel. Basescu szerint nekik saját választóikkal kellene együttműködniük. Az államfő ismételten szükségesnek nevezte a politikai osztály “megtisztítását”.


Az államfőnek ez volt az első megjelenése a törvényhozó testület két háza előtt felfüggesztése, majd a Cotroceni-palotába való visszatérése után.


Átmeneti kormányt javasolt

Az államfő azt szorgalmazza, hogy jöjjön létre a parlamentben egy stabil, átlátható kormánytöbbség, ennek érdekében átmeneti kormány megalakítását tartaná célszerűnek. Jelenleg ugyanis a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkot kisebbségi koalíciót, amely a legnagyobb ellenzéki erőt képviselő szociáldemokrata párt feltételes és átmeneti támogatását élvezi.

Azt már lehet tudni, hogy előrehozott választások megrendezésében csak az államfőt támogató (a kormányból korábban kikerült) Demokrata Párt (PD) és a liberálisokból kiszakadt Liberális Demokrata Párt (PLD) érdekelt egyértelműen. A szociáldemokraták kifejezetten ellenzik a választók idő előtti urnákhoz hívását, az RMDSZ sem tartja azt jó megoldásnak, noha hangsúlyozza, hogy adott esetben nem tart tőle.

Variációk sora

A román lapok szerint a PD bizalmatlansági indítvány benyújtására készül, a PSD pedig arra az eshetőségre, hogy átveszi a kormányzást. A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) úgy tudja: az államfővel előző napon lezajlott konzultációk alapján a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői arra a következtetésre jutottak, hogy Basescu burkoltan kormányzási szerepvállalásra biztatta őket. Több más lap is írja ugyanakkor, hogy a szociáldemokraták óvatosak ez ügyben, a burkolt ajánlatban ugyanis valamiféle újabb „basescui” csapdát sejtenek.

A romániai Új Magyar Szó című szerint a kormányalakításra valóban a Mircea Geoana által vezetett PSD-nek van a legnagyobb esélye. Ha az államfő komolyan gondolja a dolgot, akkor az új kabinetet nyilván a demokraták (a PSD eddigi legnagyobb ellenségei) is támogatnák. A szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) alelnöke, Lucian Bolcas sem zárja ki a PD és a PLD részvétele nélküli szociáldemokrata kormány támogatását. Ha mégsem, az RMDSZ szavazatai is elegendőek lennének egy szilárd parlamenti többség szavatolásához.


Az RMDSZ lehet a vesztes


Markó Béla, az RMDSZ elnöke bukaresti sajtóértekezletén ugyancsak úgy vélekedett, hogy a parlamenti ülésszak végéig ki kell alakítani a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget. A jelenlegi liberális-RMDSZ-es kormány csak átlátható támogatással lehet eredményes (vagyis nem pusztán az ellenzéki szociáldemokraták jelenlegi esetleges támogatásával.) „Tudnunk kell azt, hogy ki támogat bennünket, és azt, hogy kivel ülünk tárgyalóasztalhoz, ugyanis nem kormányozhatunk csupán a kormányzás kedvéért” – mondta Markó.

A kolozsvári Szabadság című lap szerdai kommentárjában úgy fogalmaz: „Egyelőre tehát a kombinációk, variációk, permutációk idejét éljük. A kivárás, az összeesküvések, a szerződésszegések, új koalíciók időszaka ez. És az innovációé. Kikísérletezni azt, hogy hogyan lehet egyszerre ellenzékben és hatalmon lenni, kormányozni és kormányt bírálni.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.