Külföld

Ringbe szállhatnánk a Délvidékért?

admin
admin

2007. 04. 12. 17:33

Koszovó kérdése destabilizálhatja Szerbiát, és felveti a kérdést: Magyarország visszaköveteli-e a Vajdaságot – jelentette ki nagy port kavarva a belgrádi német nagykövet.

Andreas Zobel egy nemzetközi kérdésekkel foglalkozó belgrádi fórumon helyi sajtójelentések szerint azt mondta, hogy Szerbia görcsös ragaszkodása Koszovóhoz destabilizálhatja az országot, s felvetheti a Vajdaság hovatartozásának kérdését, azt, hogy Magyarország visszaköveteli az 1918-ban elvesztett területet.

A szerb kormány a nap folyamán úgy döntött, hogy magyarázatot kér Berlintől a kijelentésre, amely „a legdurvább beavatkozás Szerbia belügyeibe”. A német nagykövetség ugyan közleményben tagadta, hogy a misszióvezető a neki felrótt kijelentéseket tette volna, s arra hivatkozott, hogy szavait kiragadták szövegkörnyezetükből, ám ennek ellenére a szerbiai politikai élet kicsit is jelentős összes szereplője hevesen kikelt Andreas Zobel ellen.


A magyarok is követelődzhetnének

A B92 szerb rádió- és tévéállomás közben szó szerint nyilvánosságra hozta azt, amit a nagykövet a szerb Európai Mozgalom fórumán mondott, s ez úgy hangzik, hogy ha a szerbek maguknak követelik Koszovót, amely hosszú idő után 1912-ben lett csak ismét az övék, akkor ugyanezen logika alapján Magyarország is visszakövetelhetné a Vajdaságot.

A Tanjug a belgrádi magyar nagykövetséget is megkereste, ahol Fehérvári István, a nagykövet helyettese közölte: a Szerbiával kapcsolatos magyar politikában nincs változás. Magyarország tiszteletben tartja az európai határokat és továbbra is maradéktalanul támogatja Szerbia euro-atlanti integrációját.


És Trianon?

Kasza József, a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Beta hírügynökségnek ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy Szerbiának semmi haszna sem származik abból, ha Koszovó kérdésében a nemzetközi jog tiszteletben tartására hivatkozik. A tartomány státusának eldöntése ugyanis nem egyedi eset a nemzetközi jog történetében.

„Ha nagyon határozottan állítjuk, hogy egy ország nem veszítheti el területe egy részét, akkor az európai országoknak egyszer talán tárgyalóasztalhoz kellene ülniük, hogy felülvizsgálják a trianoni szerződést” – mondta a politikus.

Kasza József felszólította a belgrádi hatóságokat, tegyenek meg mindent azért, hogy a Koszovó státusának végleges eldöntését követő erőszakhullám ne a nemzeti kisebbségekhez tartozó vajdaságiakat sújtsa. „Ideje megérteni, hogy ennek az országnak a lakosságát húsz százalékban nem szerbek alkotják” – figyelmeztetett a VMSZ elnöke.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.