Külföld

Radikalizálódnak az izraeli arabok

admin
admin

2007. 03. 13. 10:34

Az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét vezetője figyelmeztetett az izraeli arabok „radikalizálódására", amely szerint hosszú távon stratégiai fenyegetést jelent Izrael számára.

A Maariv című izraeli napilap keddi számában idézte azt a megbeszélést, amelyet a közelmúltban zárt ajtók mögött tartott Juval Diszkin, a Sin Bét vezetője Ehud Olmert kormányfővel. A belbiztonsági szolgálat, hogy megállítsa ezt a folyamatot, azt ajánlja, hogy teremtsék meg az izraeli arabok jogegyenlőségét, mivel ők úgy érzik, hogy az izraeli lakosság „maradékának” tekintik őket.

2006 februárjában nagy port vert fel az izraeli legfelsőbb bíróság ítélete, amely elítélte az izraeli arab lakosságnak a zsidó állam 1948-as megalapítása óta tartó „diszkriminációját” és megvétózta azt a törvénytervezetet, amely költségvetési előnyöket biztosított volna a zsidó lakosságú településeknek.


Az izraeli arabok, akik az Izrael létrejötte után az ország területén maradt 160 ezer palesztin leszármazottjai, 1,2 millió lélekszámú közösséget alkotnak, Izrael teljes lakosságának 19 százalékát adják.

A lap egyúttal közli a haifai egyetem felmérését, amely rávilágít az izraeli zsidók és arabok között egyre növekvő szakadékra, valamint az egymással szembeni félelmekre. Eszerint a zsidók 63 százaléka kerüli az ország arab településeit, 64,4 százalékukat nyugtalanítja az izraeli arabok erős népszaporulata, 68 százalék fél a lázadásuktól, 73 százalékuk pedig kétségbe vonja az állammal szembeni lojalitásukat.


Ugyanakkor az izraeli arabok 71,5 százaléka fél attól, hogy a zsidók részéről elkövetett erőszakos cselekmények áldozatai lesznek, 60 százalék attól fél, hogy kitelepítik őket, ahogyan azt az izraeli szélsőjobb követeli, míg 80 százalékuk földjeik kisajátításától tart.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

JERUSALEM, ISRAEL - DECEMBER 11:  Protesters burn a poster of U.S. President Donald Trump in front of the Damascus Gate at the entrance to the Old City on December 11, 2017 in Jerusalem, Israel. In an already divided city, U.S. President Donald Trump pushed relations in the city to breaking point after making the announcement to recognize Jerusalem as Israel's capital.  (Photo by Chris McGrath/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.