“Más országokkal ellentétben” – tette hozzá anélkül, hogy egyetlen országot is név szerint említett volna. A szlovák miniszterelnök nem értett egyet a lapnak azzal a felvetésével, hogy kormánya elszigetelődött az Európai Unióban, elsősorban azért, mert a szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párt (SNS) is tagja a koalíciónak.
Ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy a hivatalba lépése (2006. július) óta eltelt időszakban már látogatást tett Portugáliában, Írországban és a Cseh Köztársaságban. Az esetleges elszigetelődésnek csakis a polgári ellenzék örülne – fogalmazott Fico.
Munkakapcsolatban Merkellel
A szlovák miniszterelnök szerint azt sem lehet az elszigetelődés jeleként értelmezni, hogy Angela Merkel német kancellár sem volt hajlandó még fogadni őt Berlinben. Elmondta, hogy az európai uniós csúcstalálkozókon rendszeresen találkoznak, s működnek a munkakapcsolatok. Szlovákia miniszterelnöke nem értett egyet lengyel kollégája, Jaroslaw Kaczynski azzal kapcsolatos véleményével sem, hogy a nagyobb államok – köztük Németország – túlzott befolyással rendelkeznek az EU-ban.
Fico szerint mindez attól függ, hogy a kisebb országok miként képesek együttműködni egymással. Ez vonatkozik egyebek között a négy visegrádi ország – Lengyelország, Csehország, Magyarország és Szlovákia – együttműködésére a Benelux-államokkal és a balti országokkal – jelentette ki.
Fico az alkotmányért
Fico emlékeztetett arra, hogy Szlovákia ratifikálta az európai alkotmány tervezetét. “Ezen a téren sincs miért bírálni az országot” – tette hozzá, azt hangoztatva: noha a maga részéről nem túlságosan derülátó a tervezet jövőjét illetően, kormánya minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy az alkotmányozó folyamat sikerrel járjon.
A szlovák miniszterelnök a kormánya által végrehajtott, az alacsony jövedelműeknek, a nyugdíjasoknak és a fiatal házasoknak kedvező gazdasági intézkedésekkel kapcsolatban azt hangoztatta, hogy “a legfontosabb elv a szolidaritás”. “Szociáldemokrata programot valósítunk meg, s ezért vagyunk népszerűek” – hangoztatta Fico.