Külföld

Sok a német szélsőjobbos a nyugdíjasok körében is

admin
admin

2006. 11. 09. 11:49

A szélsőjobboldali nézetek általánosan elterjedtek Németországban, egyformán jellemzik az ország minden tartományát, a lakosság valamennyi rétegét és korosztályát – állítja egy a Friedrich Ebert Alapítvány által kiadott tanulmány.

A tanulmány készítői rámutatnak, hogy a szélsőjobboldali nézetek nem csupán a lakosság úgynevezett „peremrétegeire” jellemzők, hanem széles körben elterjedtek az egész társadalomban. A korábbi nézetekhez viszonyítva figyelemre méltó az a megállapítás, amely szerint a szélsőjobboldali magatartás erőteljesebben jelentkezik Németország nyugati felében, mint a keleti tartományokban.

Ezzel összefüggésben a szélsőjobboldali jelenségek között említi a tanulmány az idegenellenességet, az antiszemitizmust, továbbá a nemzetiszocializmus ártalmatlan színben való feltüntetését.


Erről a, szakértők szerint megdöbbentő tényről tanúskodik az a tanulmány, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra Berlinben. A csaknem ötezer német állampolgár megkérdezésén alapuló tanulmányt a Német Szociáldemokrata Párthoz (SPD) közel álló Friedrich Ebert Alapítvány megbízásából a lipcsei egyetem tette közzé.


A megkérdezettek kilenc százaléka úgy vélte, hogy bizonyos körülmények között a diktatúra a demokráciánál megfelelőbb formája lehet az ország kormányzásának – írja a Deutsche Welle. Négyből egy ember azon a véleményen volt, hogy ha egyetlen párt vezetné Németországot, az „megfelelően összefogná a nemzeti közösség egészét.”



Az idősebbek is szélsőségesek

A dokumentum már bevezetőjében ellentmond annak az eddig uralkodó nézetnek, hogy a szélsőjobboldaliság elsősorban a keleti tartományokban – és ott is mindenekelőtt a fiatalok körében – erős. A megkérdezett nyugatnémetek 9,1 százaléka rendelkezett szélsőjobboldali világképpel, míg a keletnémetek között az arány 6,6 százalékos volt.

A szélsőséges nézetek erősen elterjedtek az idősebb, a hatvan év feletti generáció körében – mutat rá a jelentés, amely ennek alapján gyökeresen új stratégiát sürget a szélsőjobboldaliság ellen. Az eddigi programok ugyanis elsősorban a fiatalabb generációkat célozták meg.

Társadalmi okok

A tanulmány nem kerüli meg a szélsőjobboldali nézetek – illetve magatartás – terjedésének okait sem. Első helyen említi a parlamenti pártok politikájában való csalódottságot, és ezzel összefüggésben a demokratikus politikai befolyásoltság hiányát. Az okok között a második helyen szerepel a gazdasági, illetve szociális helyzettel való elégedetlenség, a munkanélküliség, amely ugyancsak jelentős mértékben járult hozzá a szélsőjobboldali gondolkodás erősödéséhez.

A szerzők a szélsőjobboldali magatartás kapcsán felhívják a figyelmet a fajüldöző, idegenellenes megnyilvánulásokra, továbbá az erősödő antiszemitizmusra. Figyelmeztetnek arra, hogy e nézetek ellen össztársadalmi méretekben, új politikai és szociális programokkal, valamint a demokratikus pártok és intézmények határozott és egyértelmű elhatárolódásának kinyilvánításával kell felvenni a harcot.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. március 20.
Idős nyugdíjas nő távozik a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálatának épületéből a főváros XIII. kerületében, a Váci út 73-nál.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.