Korai öröm
Jóllehet Németország hazánk legnagyobb gazdasági és üzleti partnere, egyelőre korai lenne elkiabálni, hogy a német kilábalás a magyar gazdaságot is gyorsabb növekedési pályára állíthatja. Annál is inkább, mivel egyelőre maga a német fellendülés is igencsak bizonytalan. Pedig a magyar vállalati szféra alig várja, hogy a német gazdaság végre ismét egészséges képét mutassa.
A magyar export közel egyharmada Németországba irányul. Ennek nagyobb részét a gépek és szállítóeszközök adják, egynegyed részét pedig az egyéb feldolgozóipari, vegyipari és textilipari cikkek, fémtermékek, bútorok teszik ki. Méretét és szerkezetét tekintve ezzel szinte teljesen megegyezik a Németországból hazánkba érkező import.
Némi leegyszerű-sítéssel élve a magyar-német kereskedelem jórészt attól függ, hogy a nálunk megtelepült német vállalatok milyen alapanyagokat, alkatrészeket hoznak be az országba, majd abból mit szerelnek össze és visznek vissza. Ennélfogva a Németországba irányuló magyar export nem a hazai vállalatok stratégiáját tükrözi, hanem a német anyavállalatokét. „Ha a német belső fogyasztás is meglódul, annak örvendetes hatása az egész európai térségre kisugározna” – jegyzi meg Borsi Balázs, a GKI Gazdaságkutató Rt. kutatásvezetője.
A németországi belső fogyasztás élénkülése a magyar késztermékek kivitelét serkenthetné. „A német belföldi magánfogyasztás stagnál, de ezen belül az import tavaly reálértékben 6,7 százalékkal növekedett, és ezt meghaladó bővülést várnak a visegrádi országokból származó behozatalban” – mutat rá a hazánknak kedvező trendre Kőrösi István, az MTA Világgazdasági Kutatóintézet főmunkatársa.
Mindebben persze egyelőre sok a spekuláció, a hazai cégeknél ma még nem észlelhető a bizakodás hatása. „Az autóiparban van pár üzlet, amelyek talán a német kilábaláshoz kapcsolódnak, de önmagában ez semmiképpen nem lett volna feltűnő, érdemi növekedést nem tapasztalunk a Németországból jövő megrendelésekben” – hangsúlyozza Sinkó Ottó, a jelentős részben német piacra exportáló Videoton Holding Rt. vezérigazgatója.
Makrogondok
A londoni gazdasági hetilap ezzel mintegy rácáfol azokra a számokra, amelyek szerint 2005 második negyedévében gyakorlatilag stagnált a német gazdaság, s az elemzők az év egészére sem várnak 0,8 százaléknál nagyobb növekedési lendületet. A makrogazdasági mutatók ugyanis minden optimista európai várakozás ellenére sem kecsegtetnek sok jóval még az idén. A beruházások szintje továbbra is alacsony, a fogyasztási kedv mélyponton van, az infláció a kedvezőtlen nemzetközi körülmények – például a mind magasabb olajár – miatt egyre erőteljesebb, a munkanélküliség pedig az utóbbi hónapok javuló tendenciája ellenére még mindig az 5 milliós nagyságrendet súrolja, vagyis a probléma a munkaképes korú népesség 11,6 százalékát érinti.
A kedvező tendenciák azonban nem is a makrogazdaság szintjén indultak el: a változásokat a vállalatok teljesítményében kell keresni, amely a legerősebb cégek túlnyomó részénél az idén akár kétszámjegyű mértékben is javult az előző év azonos időszakához képest. A fejlett vállalati kultúrának köszönhetően még a legnagyobb társaságok is kézzelfogható eredményeket értek el önmaguk működésének megreformálása terén. Hála nekik, Németország a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) adatai szerint már 2004-ben is a világ elsőszámú exportőre lehetett, s valószínűleg ez az a stabil alap, amelyre támaszkodva majd a gazdaság egésze is ki tud kapaszkodni a gödörből.
Reformcsomagok
A kedvező irányba mutató folyamatokat nem lehet függetleníteni a szociáldemokraták és a zöldek alkotta berlini kormánykoalíció által 2003-ban útjára bocsátott Agenda 2010 nevű reformcsomagtól. Ez még akkor is így van, ha a program a nemzetgazdaság szintjén nem hozott látványos eredményeket, sőt, nem kismértékben oka a kormányzó pártok népszerűségvesztésének, ami a nyár elején kikényszerítette a Gerhard Schröder kancellárral szembeni bizalmatlansági szavazást, illetve annak nyomán a szeptember 18-ára kitűzött előrehozott választásokat.
Mindazonáltal az adózás, a munkaerőpiac, az egészségügy és a nyugdíjrendszer reformjára koncentráló Agenda 2010 célkitűzéseit Norbert Walter, a Deutsche Bank vezető közgazdásza összességében biztató kezdetnek tartja. Az elmúlt hét évben 45 százalékról 25 százalékra csökkent a társasági adó, és a személyi jövedelemadó-terhek is jelentősen mérséklődtek – a legmagasabb kulcsot például 53-ról 42 százalékra vitték le. E téren így ma inkább az indirekt támogatások és állami szubvenciók fennmaradása – és ezáltal a költségvetés finanszírozásának ellehetetlenülése – okoz problémát. A munkaerő-piaci szabályozás korábbi állóvizét a Hartz IV névre keresztelt csomag kavarta fel. Az eredmény: lerövidült a munkanélküli-segély igénybevételének átlagos időtartama, és nőtt a munkavállalási kedv. A nyugdíjrendszer és az egészségügy már más kérdés, ez a két terület egyelőre nem sok jóval kecsegtet. A németek sehogyan sem akarják megkedvelni a magán-nyugdíjpénztárakat, s mindmáig az egészségügy reformja sem jutott tovább a politikai viták szintjén.
Az adózás és a munkaerőpiac átalakítása terén elért eredmények javították a vállalatok versenyképességét. Mi több, az adózási feltételek kedvezőbbé válása máris mérsékelte a cégek elvándorlási kedvét az unió új, közép- és kelet-európai tagállamaiba. Ami pedig a munkanélküli-segélyezés rendszerének szigorodását illeti, az máris kompromisszumkészebbé tette a szakszervezeteket, ami jócskán hozzájárult a vállalati berkekben a bérekről vagy például a rugalmasabb munka- és műszakbeosztásról folyó tárgyalások sikeréhez.
Bizonytalanság
Az üzleti hangulat azonban ma még fölöttébb bizonytalan. Miközben például a mannheimi székhelyű ZEW gazdaságkutató intézet múlt hét elején közzétett vállalati hangulati indexe kifejezett javulást mutatott ki augusztus hónapra – igaz, továbbra is kockázati tényezőként említve a magas munkanélküliséget és a lanyha fogyasztási kedvet -, a müncheni Ifo intézet indexe két nappal később egyenesen visszaesést jelentett a német üzleti hangulatban.
Igaz, utóbbi cég elemzői egy egészen más szempontot is figyelembe vettek: szerintük az üzletemberek körében ma a választások körüli bizonytalanság a fő hangulatrontó tényező. Hiába indultak el ugyanis egyértelműen pozitív tendenciák a gazdaság mélystruktúráiban, korántsem biztos, hogy ugyanilyen lesz a folytatás.
Félreértés ne essék, az Ifo által megkérdezett vállalatvezetők nem az ellenzéki kereszténydemokraták „hatalomátvételétől” tartanak. Elvégre Angela Merkel kancellárjelölt és pártja választási győzelme a konzervatívok már ma is meglévő felsőházi többsége révén tiszta viszonyokat teremtene, hiszen többé nem futnának unos-untalan zátonyra a második körben a kormánynak az alsóház által már elfogadott törvényjavaslatai. A gazdaság szereplőit sokkal inkább az aggasztja, hogy a szavazatok szerencsétlen megoszlása esetén – egy választások utáni patthelyzetben – netán nagykoalíció alakul. Ez megbéníthatná az épphogy beindult reformokat, és ismét évekre állóvízzé varázsolná a végre a gyógyulás jeleit mutató német gazdaságot.
