A kínai vámhatóság az adatot internetes honlapján adta ki, megállapítva, hogy az ország féléves idei külkereskedelmi többlete 39,65 milliárd dollárt ért el, míg egy évvel korábban az egyenleg még 6,82 milliárd dolláros kínai hiányt mutatott.
A kínai kivitel az idei év első felében a tavalyit 32,7 százalékkal haladta meg, elérve a 342,34 milliárd dollárt, a behozatal ez idő alatt 14 százalékkal nőtt 302,69 milliárd dollárra.
Ajánlott videó
- 21:53 Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából
- 21:34 4,5 millió lányt fenyeget idén a nemi szerv megcsonkításának veszélye
- 21:10 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.06.
- 21:04 Kanye West felesége azt mondja, az ő ötlete volt az állandó pucérkodás – de ennek most vége
- 20:39 Női vízilabda Eb: „Ezüsttel a fiúknál és a lányoknál is tele a padlás”
- 20:39 „Inkább az előkészítés az erőssége” – Redzic Damir Salzburgban járná Szoboszlai Dominik útját
- 20:32 Közel egy év után sincs gyanúsítottja az MNB-ügynek
- 20:27 Humanoid robotot épít Szerbia
- 20:21 Árpa Attila az RTL-en pirított oda Stohl Andrásnak A Nagy Ő miatt
- 20:03 A 2028-as olimpiai játékok főszervezője is lemondhat az Epstein-aktákban talált üzenetváltása miatt
- 19:31 A magyar után bezár a Szabad Európa román és bolgár kiadása is
- 19:30 Lindsey Vonn egy héttel a keresztszalag-szakadás után már az edzőpályán dolgozott
- 19:12 Szinte az összes boxot feltörték a tiszaújvárosi Alza automatában
- 19:04 Trump letörölte a videót, amelyben majomként ábrázolták Obamáékat
- 18:59 Pintér Bence: Várom a Győr-Szol elnök-vezérigazgatójának a lemondását
- 16:41 Letartóztatták a kétszeres BL-győztes kézist, mert kenőpénzért szerzett hivatalos okmányokat
- 10:59 Kapu Tibor megjelenésében reménykednek a magát lábon lövő Fidesz-jelölt elárvult körzetében
- 16:26 Magyar Péter személyesen kérdezné meg a legfőbb ügyésztől, miért nem tartóztattak le senkit az MNB-botrány miatt
- 08:00 „Nem gondoltam volna” – Kiara Lord kielemezte, hogyan csókol Stohl András
- 14:28 Molnár Áron azt állítja, G.w.M egyszer megkérdezte tőle, támogatná-e a Fideszt egy nagyobb összegért
- 06:48 „Ez túl nagy ár érted” – önként távozott A Nagy Ő egyik szereplője
- 20:21 Árpa Attila az RTL-en pirított oda Stohl Andrásnak A Nagy Ő miatt
- 15:12 Először kapott esélyt az élettől a férfi, aki 30 éven át élt barlangban
- 08:07 Nulla százalékos béremelést ajánlott a dolgozóknak az Audi Hungaria vezetése
- 09:18 Meglőttek Moszkvában egy magas rangú orosz katonai vezetőt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
