A hidegháborúban kialakult geopolitikai Nyugat az utóbbi hetekben a szemünk előtt omlott össze – írja Timothy Garton Ash, a világhírű angol
Timothy Garton Ash
történész a The New York Times csütörtöki számában. Hogy milyen eszmék uralják majd az új világot, egyelőre nem tudni. Az biztos, hogy a hidegháborúban megszületett nyugati eszmerendszer helyére jelenleg három világnézet is tör – a rumsfeldiánus, a chiracista-putyinista, valamint a blairista.
Rumsfeld-vízió: félig helyes, tehát téves
A rumsfeldiánus eszme lényege az, hogy Amerikát hatalma egyben jogokkal is felruházza. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter felfogásában az
Donald Rumsfeld
Egyesült Államoknak szabad hiperhatalomként vissza kell vágnia a nemzetközi terrorizmusnak, az új “nemzetközi kommunizmusnak”. Ennek a harcnak pozitív hozadéka lehet a demokrácia terjesztése – például Irakban – és ezáltal a világ jobbá válása. Az sem baj, ha néhány szövetséges nem segít, akkor az USA nélkülük cselekszik.
A rumsfeldi vízió félig helyes, ekképpen teljesen téves. Amerika a legtöbb háborút megnyerheti egyedül, ám a békét egyedül nem nyerheti el. A terrorizmus elleni háború célja pedig a béke megteremtése Irakban, illetve a Közel-Keleten és azon túl. 
Jacques Chirac
Chirac–Putyin vízió: félig helyes, tehát téves
A chiracista-putyinista eszme alapgondolata az, hogy az amerikai hatalom veszélyes. Jacques Chirac francia elnök szerint “egészségtelen”, ha egy állam egyedül túl nagy hatalomra tesz szert, különösen veszélyes, ha ez az ország történetesen Amerika (és nem Franciaország).
Ezért Chirac szerint Franciaország küldetése, hogy ellenpólust teremtsen Európában, amely magában foglalja Oroszországot is. A francia-német-orosz (és kínai) kontinentális szövetség, illetve az amerikai-brit-spanyol (és ausztrál) tengeri szövetség diplomáciai csatája a szerzőt George Orwell 1984 című könyvének szupertömbjeire emlékezteti. (A regényben a világon már csak három hatalmas állam, Óceánia, Eurázsia és Keletázsia létezik, amelyek folyamatos harcban állnak egymással, gyakran váltva a szövetségest.) 
Vlagyimir Putyin
A chiracista-putyinista vízió csupán félig helyes, ezért teljesen téves. Igaz, egyetlen állam esetében sem egészséges akkora hatalom, mint amilyennel az USA rendelkezik, legyen mégoly demokratikus is. A többpólusú világ megteremtése felé vezető úton ugyanis nem a legszerencsésebb, ha Franciaország Vlagyimir Putyinnal és féldemokrata Oroszországával (Csecsenföld hóhérával), valamint a még félig sem demokratikus Kínával szövetkezik, akár csak ideiglenesen is, hogy könnyítsen Szaddám Huszein iraki elnök helyzetén. Az eurázsiai országokat amúgy sem lehet egyesíteni Amerikával szemben, az európai kormányok fele a transzatlanti szolidaritást Washington iraki politikájával kapcsolatos kételyei elé helyezi. 
Tony Blair
Marad a blairizmus
Timothy Graton Ash a blairizmus mellett foglal állást. Tony Blair brit kormányfő szerint a hidegháború Nyugatjánál szélesebb körű szövetséget kell létrehozni a terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek fenyegetésével szemben. Blair szerint a terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek közös fenyegetése legalább annyira meg kell hogy ijessze a világ országait, mint ahogy valaha a Vörös Hadseregtől rettegett.
Blair annak adott hangot, hogy az amerikai unilateralizmust (az USA túlzott fölényéből, például abból fakadó hajlamát az egyoldalú, a szövetségeseket mellőző megoldásokra, hogy többet költhet katonai kiadásokra, mint a világ többi része együtt) rivalizálás helyett partnerséggel kell kezelni. Tavaly ősszel, amikor Washington sürgetni kezdte az Irak elleni fellépést, Európának egyhangúlag kellett volna azt mondania: segít a terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek elleni fellépésben, ha az ENSZ keretében jár el, s újraindítja a közel-keleti békefolyamatot. Európának és Amerikának mindig a nemzetközi intézmények útján kell együttműködniük.
A szerző szerint Blair eszméje helyes, a gond a kivitelezéssel van. Blair tavaly ősszel elhanyagolta a háborúellenes valcerbe kezdő Berlint és Párizst, Amerikának pedig nem tud nemet mondani.
Blair víziója a világpolitika új rendjéről a legjobb eszme az “eszmék nyomott piacán”. A gond az, hogy megvalósításához Párizs és Washington egyaránt szükséges. Jacques Chirac francia elnökkel az egyik, Donald Rumsfelddel a másik póluson azonban az esélyek nem jók. De van valakinek jobb ötlete? – kérdi Timothy Garton Ash.
