Nagyvilág

Törvény a kijárásról – Jogi mosodában a lobbizás

Zárt ajtókat nyit meg a civilszféra előtt a készülő lobbitörvény, a színfalak mögött zajló érdekkijárás azonban ennek hatására sem szűnik meg.

Nyolcmillió forintot kapott másfél éve egy befolyásos személy, mert elintézte, hogy egy italféleség visszakerüljön a boltok polcaira. Az ilyen ügyekben óvatosságból nem szokás nevet, helyszínt, időpontot említeni. Informátorunk sem tér el ettől a gyakorlattól, annyit azonban hozzáfűz történetéhez: az illető azóta távozott a posztjáról. Szerinte tíz érdekkijárás közül öt zajlik abszolút tiszta eszközökkel. Vagyis a lobbizó felüti a telefonkönyvet, felhívja a hivatal főemberét, időpontot kér tőle, s előadja kívánságát. Ellentételezésről szó sem esik.

Törvény a kijárásról – Jogi mosodában a lobbizás 1Hasonló szakmai tapasztalatokról számol be Morenth Péter, a Nemzetközi Lobbisták Egyesületének elnöke; szerinte is körülbelül az esetek felére lehet igaz, hogy egyik fél sem kér vagy ajánl fel anyagi előnyt. Az ilyen ügyek másik felében viszont mindig van csereértéke az érdekérvényesítésnek. Elgondolkoztató tény: a korrupciót tekintve egy nemzetközi felmérés szerint Magyarország a középmezőnyben foglal helyet. Kanadában már attól is frászt kap a tisztviselő, ha egy csokor virágot küldenek neki. Ettől az idilli állapottól azonban mi még messze vagyunk.

Bár meglehet, nem is oly messze… Az Igazságügyi Minisztériumban (IM) már elkészült a lobbitörvény javaslata, s ha ősszel a parlament elé kerül, 2002 elején hatályba léphet. Akkortól pedig még egy üveg ásványvizet sem fogadhat majd el egyetlen állami, közigazgatási vagy önkormányzati szerv alkalmazottja sem, merthogy a tervezet a “zéró tolerancia” híve. Azaz a lobbizással érintett szervezet tagjának semmilyen anyagi, illetőleg más természetű előnyt nem kínálhatnak fel. Eredetileg volt egy olyan javaslat, amely engedélyezte volna néhány tízezer forintos ajándék elfogadását, ám ezt elvetették, mondván: mi alapján lehetne azt mondani, hogy bruttó 50 ezer forint értékű vacsorameghívás még erkölcsös, ám 51 ezer már erkölcstelen?

ÉRTELMEZÉSI VITA. A tervezet előkészítése során a kodifikátorokat némileg zavarta az a tény, hogy lobbizáson mást ért a köznyelv, mint a jog. Az előbbi homályos tartalmú, a legális és illegális befolyásolás mezsgyéjén mozgó érdekérvényesítéssel azonosítja. Ha valaki azt hallja, hogy lobbi, akkor párnázott ajtók, befolyásos emberek, titkos találkák jutnak eszébe. Lobbizni a köznyelv szerint bármiért lehet: üzletért, lakásért, ösztöndíjért, vezetői állás elnyeréséért.

Nosza, szabadítsuk meg a fogalmat a negatív értékítélettől! Ez a kimondatlan szándék is vezette a törvényalkotókat, amikor úgy határozták meg a lobbizás fogalmát, hogy az törvények, határozatok, vagy az állami irányítás egyéb eszközei (értsd kormány és miniszteri rendeletek, határozatok) tartalmának befolyásolására irányul(hat). Egyszerűbben fogalmazva: kizárólag jogszabályok meghozatalába “nyúlhatnak bele” a lobbisták.

Az egyedi döntések tehát nem tartoznának a törvény hatálya alá. Márpedig – vallják egybehangzóan az érintettek – ez az igazán ingoványos terep. Itt kellett volna tiszta helyzetet teremteni, minthogy eddig sem a törvények meghozatalakor vetődött fel a korrupció, a tisztességtelen befolyásolás, a vesztegetés vádja, hanem a több százmilliós, esetenként milliárdos tételek sorsát meghatározó tenderezéseknél.

Lobbitörvény a mérlegenELŐNYÖK



• Átlátható lesz, hogy a jogszabályalkotás során milyen érdekek jelennek meg

• A lobbistáknak nem kell “kuncsorogniuk” a hivataloknál, hogy fogadják őket, legalább egy alkalommal személyes meghallgatást kérhetnek

• Társadalmilag megalapozott döntések születhetnek

AGGÁLYOK

• A tervezet nem átfogóan szabályozza a lobbifolyamatban részt vevő személyek jogait és kötelezettségeit

• Az állami apparátus leterheltsége miatt végrehajtási zökkenők várhatók

• Az új szabályozás túlzott adminisztrációs terhet ró az állami szférára és a lobbistákra is

• Az egyedi döntések, közbeszerzések, gazdasági pályáztatások nem kerülnek a törvény hatálya alá

• Egyesek szigorúnak, mások túl enyhének tartják a lobbilistáról való törlést, mint szankciót

• Zavart kelt a versenyben, az üzleti vállalkozásoknak fel kell fedniük, hol, mikor, milyen érdekeket képviselve lobbiznak

Hogy tudati síkokon sikerül e változást elérnie a törvénynek, azaz az “ártatlan bárány” szinonímájaként tartja-e majd számon a köznyelv a lobbistát, arra leghamarabb öt-tíz év múlva adhatnak választ a közvélemény-kutatók. Az azonban már jövőre is nyilvánvalóvá válik, hogy megkettőződik-e az érdekkijárás, lesz-e egy nagyon szabályos, az etikai normákat betartó módja, s megmarad-e a jól ismert, színfalak mögötti egyeztetés. Márpedig, ha ez utóbbi tovább él, akkor meghiúsul az a kormányzati cél, hogy a lobbitörvény elfogadásával a korrupciót is visszaszorítsák.

Vass László, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem docense, politológus – nem mellesleg a lobbiképző szakvezetője – úgy véli, szerencsétlen módon lett a lobbitörvény a korrupció elleni kormányzati stratégia része, merthogy a lobbinak semmi köze a korrupcióhoz. Az amerikai eredetű jövevényszó a törvényeket feltétlenül tisztelő tevékenységet takar. Egy igazi lobbistának eszébe sem jut, hogy előnyt kínáljon fel, ezzel ugyanis a jó hírét teszi kockára. A többi érdekérvényesítés a “Géza, nézz már utána, mi újság a pályázatunkkal!” kéréstől a különféle előnyöket ígérő befolyással mutyizásig sok minden lehet – például korrupció, tájékoztatás vagy politizálás -, de semmiképpen sem lobbizás.

KIRE VONATKOZIK? A politikusok nem tartoznak majd a lobbitörvény hatálya alá. Azaz tevékenységük, bármilyen érdekek mentén lépnek is fel, csakis politizálásnak minősül. Szakértők szerint éppen ez lehet a tervezet egyik gyenge pontja, hiszen az elmúlt fél év történései bizonyítják, a lobbizás célszemélyei igen gyakran a honatyák. És persze az eset fordítottja is előfordul, hogy egy politikus tájékoztatást kér valamely hivataltól, ami akarva-akaratlanul is felér a nyomásgyakorlással, különösen, ha kormánypárti képviselőről van szó. A Figyelő információi szerint éppen az államapparátus intaktsága érdekében kellett 1991-ben Antall Józsefnek fellépnie, mert tudomására jutott, hogy néhány honatya – élvezve a demokráciát – ki-be járkált a minisztériumokban, sőt hivatalnokokat utasítgatott. Antall körlevelet bocsátott ki, s ebben kérte a képviselőket, tartózkodjanak az efféle megnyilvánulásoktól, bízzák az adott szervezet irányítását a miniszterre és az apparátus vezetőire.

A törvény kétségtelen előnye viszont, hogy a jövőben azok is beleszólhatnak majd a jogszabályok meghozatalába, akik jelentős társadalmi érdeket képviselnek, de mivel nem részei a munkaügyi és szociális érdekegyeztetésnek, s nem rendelkeznek kapcsolatokkal, ez idáig nem tudták kifejteni álláspontjukat. Vass László arra figyelmeztet, hogy a törvény önmagában nyilvánvalóan nem hozhat átütő sikert a korrupció megfékezésében, mert nem ez a legjobb fegyver. De csupán emiatt nem kell ízekre szedni. Inkább üdvözlésre méltó, mert az állami döntéshozatali mechanizmus igen jelentős szeletét fedi le. Innentől kezdve pedig az apparátusban és az üzleti körökben is tudatosul, hogy árgus szemekkel figyelik őket. A szemmel tartás pedig már önmagában is jótékonyan hat a közmorálra.

Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára is a jogalkotás során megjelenő érdekek áttekinthetőségét emeli ki. “Érdekérvényesítés ma is folyik a színfalak mögött. A lobbitörvény célja, hogy nyilvánosságra kerüljenek azok a közhatalmi, társadalmi és gazdasági érdekek, amelyek egy jogszabály előkészítésénél megjelennek. Az eddig a szürke zónában zajló lobbizást ezután szétválaszthatjuk egy legális fehér lobbizásra, illetve a jog által tiltott azon tevékenységekre, amelyek adott esetben megvalósítják a vesztegetés vagy a befolyással üzérkedés bűncselekményeket.” A javaslat igazi erényének azonban azt tartja, hogy a civil szféra aktívabb közreműködésével megalapozottabb döntések születhetnek.

Nem mindenki ilyen optimista. Számos érintett úgy véli, nem kielégítő a tervezet, mert csupán nagy vonalakban szabályozza a lobbizási tevékenységben résztvevők jogait és kötelezettségeit, ennélfogva gyakorlati alkalmazása nehézségekbe ütközik majd.

Morenth Péter szerint ennél már az önszabályozás is hatékonyabb eszköz. Kamarába kellene tömörülniük a lobbistáknak, akik magukra nézve kötelezőnek fogadnának el bizonyos etikai normákat, s ez garanciát jelentene arra, hogy mindig a törvényeket betartva járnak el. Ellenkező esetben kiakolbólítanák őket a kamarából. Mások megadóan nyugtázzák: jó, amennyiben kormányzati szándék a lobbitörvény, ám legyen. De megkérdezik, vajon az állami apparátus képes lesz-e fogadni egy adott jogszabály előkészítésekor mondjuk 633 civil szervezetet, amikor néhány tucattal sem bír kommunikálni. Kétkedve hallgatják azt az ígéretet is, hogy a törvényjavaslatokat minden érintett számára időben postázzák. A kapcsolattartás ugyanis most is döcög, a jogalkotásról szóló törvény által előírt érdekegyeztetési kötelezettséget sem tudják mindig betartani. A legnagyobb felháborodást azonban az váltja ki, hogy minden lobbistának, köztük a vállalkozásoknak is, félévente nyilvánosságra kell hozniuk a Magyar Közlönyben: hol, mikor, melyik hivatalban, kinek a megbízásából, kivel találkoztak, s milyen érdekeket képviseltek. Hiszen éppen ez a törvény célja, hogy az üvegzsebek után az érdekek átláthatóságát is garantálja. Nyilvánvaló, hogy a nonprofit szervezetek és a civilszféra tagjai nem bánják a nyílt sisakos eljárást, ám az üzleti élet szereplői már zokon veszik, hogy ki kell teríteni kártyáikat. Sovány vigaszt nyújt számukra, hogy majd ők is beleláthatnak mások lapjaiba. Figyelemre méltó érv azonban Vass Lászlóé, miszerint éppen a minden oldalról megnyilatkozó berzenkedés miatt érdemes előre menni, s keresztülvinni a parlamenten ezt a törvényt. De illúzióink ne legyenek, több generációs feladat a lobbizást etikus mederbe terelni. S ha mégsem sikerül, akkor is mondhatjuk: legalább megpróbáltuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik