Nagyvilág
Az utolsó pillanatban derült ki, hogy a megosztottságnál fontosabb kérdéssé vált Indiában a gazdasági kilátástalanság. Hat héten át tartott a szavazás a világ legnagyobb népességű országában, az exit pollok a jelenlegi kormánypárt kétharmados többségét se látták esélytelennek, ehhez képest 23 évnyi politikai karrierje alatt először elveszítette a kormányzó többségét Narendra Modi.
2024. 06. 09. 11:00
Doktori fokozatot szerzett klímakutatóként, dolgozott a Nobel-békedíjat kapó ENSZ-bizottságnak, polgármestere volt a világ egyik legnagyobb városának, Mexikóvárosnak, vasárnap pedig megválasztották Mexikó első női, és első zsidó származású elnökének. Claudia Sheinbaum nehéz helyzetben veszi át az ország irányítását, főleg a szervezett bűnözés okozta erőszak miatt.
2024. 06. 08. 20:26
Élő
A Hamász katonai szárnya szombaton közölte, hogy több túsz meghalt az izraeli túszmentő akcióban az al-Nuszejrat menekülttáborban és a közeli területeken Gáza középső részén.
2024. 06. 08. 19:45
Élő
Két ember meghalt egy izraeli légicsapásban szombaton Libanonban Ajtarún város külterületén - jelentette a libanoni állami tulajdonú Nemzeti Hírügynökség (NNA).
2024. 06. 08. 18:53
Élő
Miközben az izraeli hadsereg szombaton egy rajtaütés során kiszabadított négy, a Hamász által október óta fogva tartott túszt, a helyi orvosok szerint legalább 93 palesztin halt meg ugyanebben a térségben légicsapásokban, a háború egyik legvéresebb incidensének következtében.
2024. 06. 08. 16:18
Videó
Az ukrajnai Harkivban folyamatosan tartani kell az orosz légitámadásoktól. Sokan mégsem menekültek el a városból, és élik a mindennapjaikat – ahogy tudják.
2024. 06. 08. 15:57
Élő
Törökország mindaddig nem kereskedik Izraellel, amíg létre nem jön a Gázai övezetben zajló harcokat lezáró tartós tűzszüneti megállapodás – közölte Ömer Bolat török kereskedelmi miniszter szombaton.
2024. 06. 08. 13:17
Élő
Az amerikai hadsereg az elmúlt 24 órában lelőtt öt drónt és két rakétát, amelyeket jemeni húszi lázadók indítottak a Vörös-tenger déli része felett – írja a Th Guardian.
2024. 06. 08. 13:15
Élő
Négy életben lévő izraeli túszt mentettek ki az izraeli erők szombaton a Gázai övezet középső részéből – közölte a hadsereg.
2024. 06. 08. 13:05
Élő
Az orosz nukleáris doktrína szerint a nukleáris fegyverek bevetése kivételes esetben lehetséges, az ország szuverenitását és területi integritását fenyegető veszély esetén - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon pénteken tartott panelbeszélgetésen.
2024. 06. 07. 21:55
Élő
Emmanuel Macron francia elnök pénteken bejelentette, hogy szeretne véglegesíteni egy nemzetközi koalíciót olyan országokkal, amelyek készek katonai kiképzőket küldeni Ukrajnába, de nem nevezte meg őket.
2024. 06. 07. 21:29
Élő
„Érthetetlen propagandaválaszt" kapott Lengyelország a fehérorosz határon egy illegális bevándorló által megkéselt katonával kapcsolatos világos üzenetére - közölte pénteken Pawel Wronski, a varsói külügyminisztérium szóvivője.
2024. 06. 07. 20:03
Élő
Összeomlott egy négyemeletes lakóház lépcsőháza Luhanszkban pénteken egy ukrán rakétacsapás nyomán, amelynek következtében a helyi hatóságok szerint legkevesebb hárman életüket vesztették, 22-en megsebesültek, és többen a romok alatt rekedtek.
2024. 06. 07. 18:54
Élő
Az izraeli hadsereg péntekre teljes egészében elfoglalta a palesztin Gázai övezet és Egyiptom határán fekvő sávot, az úgynevezett Philadelphi-folyosót arab beszámolók szerint.
2024. 06. 07. 18:16
Élő
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök pénteken üdvözölte, hogy az Európai Bizottság támogatja az Ukrajna uniós csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdését, amelyek Kijev reményei szerint már júniusban megindulnak.
2024. 06. 07. 17:01
Élő
Újabb, 225 millió dolláros (80,6 milliárd forint) segélyt jelentette be Ukrajnának Joe Biden amerikai elnök pénteken Párizsban, ahol egyúttal nem szűnő támogatásáról biztosította ukrán partnerét, Volodimir Zelenszkijt.
2024. 06. 07. 16:18
Élő
A fegyveres erők korszerűsítése a legfontosabb kérdés Oroszország számára – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon pénteken tartott beszédében.
2024. 06. 07. 15:58
- 22:11 Rg-thriller a gigakupola alatt: német címvédés a sportágtörténet egyik legjobb döntőjében
- 21:57 Az egyik elsüllyesztésre váró bárkáról jelentkezett be Magyar, és a projekt szűk keresztmetszetéről is beszélt
- 21:42 Egymást érték a tüzek pénteken az egész országban
- 21:25 Nagy átalakítás kezdődött a turizmusban, több kulcspozícióban is csere történt
- 21:06 Nem szuperhősöket kaptunk tőle, hanem örök barátokat – 100 éve született a kis gall, akinek a másik kis gallt köszönhetjük
- 20:37 Óriási egyéni csúcs: Jackl Vivien közel kilenc másodpercet javított eddigi legjobbján
- 20:35 A lehúzott ablakon át menekült ki, miután autójával a csatornába hajtott
- 20:25 „Voltak, akik úgy menekültek, hogy ölben vitték a gyereküket” – egy magyar szemtanú videóval számolt be a 24.hu-nak a horvátországi tűzvészről
- 20:02 A nap legfontosabb hírei – 2026. augusztus 14.
- 19:52 97. perces dráma az NB I-ben, a Vasas nyerte az újoncok rangadóját
- 19:24 Meghalt egy 19 éves bringás, amikor egy jármű hajtott a versenyzők közé
- 19:13 Letartóztatták a 43 eltűnt mexikói diák ügyének egyik kulcsszereplőjét, a volt kormányzót
- 19:05 Napokkal az M1 Híradó újraindítása előtt felfüggesztettek több dolgozót
- 18:43 Fradi-drukkerekre támadtak, őrizetbe került két lengyel szurkoló
- 17:57 Kegyelmi ügy Csádban: Elengedték a 25 éves börtönbüntetését töltő miniszterelnököt
- 10:45 Halle Berry 60 éves lett: Bond-lány, Macskanő és Oscar-díjas díva is volt
- 13:02 Szíjj és Tiborcz cégei is válaszoltak Magyar Péter felszólítására: uszályokat és szállítási kapacitásokat is felajánlottak
- 20:25 „Voltak, akik úgy menekültek, hogy ölben vitték a gyereküket” – egy magyar szemtanú videóval számolt be a 24.hu-nak a horvátországi tűzvészről
- 15:02 Vitézy: Leállítjuk és felülvizsgáljuk az Otthon Start Program keretében indított lakásépítési projekteket
- 07:30 Európa vaktérképen: hány országot ismersz fel?
- 11:50 Több mint 3 milliárd forintnyi aranyat találtak munkások építkezés során egy ládában Belgiumban
- 07:00 Nyírbogát fideszes polgármestere megtorpedózta, hogy klímát szereljenek az idősotthonba, amire egy tiszás gyűjtötte össze a pénzt
- 09:48 Kikosarazta az Alkotmánybíróság a Fideszt a KEKVA-k ügyében
- 12:03 Baka András nyertes perére hivatkozva próbálták meggyőzni a fideszes képviselők az Alkotmánybíróságot
- 14:24 Jelentősen emelkedik az üzemanyag ára szombaton
