Nagyvilág
Élő
A The New York Times felhívja a figyelmet, hogy az Egyesült Államok alkotmánya kizárólag a Kongresszusnak adja meg a háború hivatalos kihirdetésének jogát, és erre még a Capitol Hillen lévő republikánusok is emlékeztették Donald Trumpot ezen a héten.
2026. 02. 28. 09:36
Élő
Közleményt adott ki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, amelyben a BBC szerint egyebek mellett azt írta: Izrael és az Egyesült Államok nemrég egy olyan hadműveletbe kezdett, amelynek célja, hogy „megszüntessék az iráni rezsim által jelentett fenyegetést".
Élő
Jeruzsálem hatóságai elrendelték, hogy az iskolák és munkahelyek hétfő estig zárva maradjanak, és az embereket arra kérték, hogy csak feltétlenül szükséges esetben hagyják el otthonukat.
2026. 02. 28. 09:29
Élő
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közleményt adott ki, amelyben azt állítják, hogy az IDF nemrég Iránból Izrael felé kilőtt rakétákat észlelt.
Élő
A New York Times beszámolója alapján Donald Trump arra buzdította az iráni népet, hogy „döntse meg a kormányát”, miután a katonai akció befejeződik.
2026. 02. 28. 09:11
Élő
6 fotó
Folyamatosan frissülő cikkünk az eseményekről.
Élő
Az izraeli miniszterelnöki hivatal közlése szerint az Irán elleni hadművelet az „Üvöltő oroszlán" (eredeti nevén „Roaring Lion") nevet kapta.
Élő
Több iráni hírügynökség nem elérhető, köztük a hivatalos állami médium, az IRNA, amely azt állítja, hogy feltörték az oldalát.
2026. 02. 28. 08:50
Élő
Donald Trump a Truth Social-oldalán tett közzé egy videót szombat reggel, amelyben az amerikai elnök megerősítette, hogy az Egyesült Államok katonai hadműveletet indított Irán ellen.
2026. 02. 28. 08:40
Élő
A Haaretz idézi az izraeli nemzetbiztonsági minisztert, a szélsőségesen nacionalista nézeteiről ismert Itamar Ben-Gvirt: „Ha bárki bárhol Izraelben arra számít, hogy támogatni tudja Iránt – ne próbálkozzon velünk.”
2026. 02. 28. 08:40
Élő
A The New York Times emlékeztet: a támadások előtt az amerikai tisztviselők azt közölték, hogy arra számítanak, Irán gyorsan megtorolna bármilyen támadást, és valószínűleg rakétacsapásokat indítana amerikai bázisok és nagykövetségek ellen.
2026. 02. 28. 08:30
Élő
Egy amerikai tisztviselő szerint az amerikai csapások célpontjai jelenleg csak katonai célpontok Iránban.
Élő
Az iráni média beszámolója szerint több iráni városból, például Kermánsáh, Karadzs és Iszfahán városokból is jelentettek robbanásokat a főváros, Teherán mellett.
Élő
Az Irán elleni csapás indításának dátumát hetekkel ezelőtt határozták meg, miután hónapokig tervezték az akciót – írja a Reuters egy izraeli katonai tisztviselő elmondására hivatkozva.
2026. 02. 28. 08:23
Élő
Egy iráni tisztviselő a Reutersnek elmondta, hogy Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hámenei ajatollah, nincs Teheránban, és biztonságos helyre szállították.
2026. 02. 28. 08:20
Élő
A New York Times úgy értesült egy amerikai tisztviselőtől, hogy többtucatnyi amerikai csapást hajtanak végre támadó repülőgépek, amelyek a Közel-Kelet különböző bázisairól, illetve egy vagy több repülőgép-hordozóról indultak.
2026. 02. 28. 08:16
Élő
A New York Times értesülései szerint amerikai tisztviselők arra számítanak, hogy ez a támadás jóval kiterjedtebb lesz, mint a tavaly júniusi amerikai csapások az iráni nukleáris létesítmények ellen.
2026. 02. 28. 08:09
Élő
Az izraeli kormány bejelentette, hogy rendkívüli állapotot hirdetett a várható ballisztikus rakétákkal történő iráni támadás miatt.
Élő
Az iráni Shargh című újság beszámolója szerint sűrű füst száll fel Teheránnak abból a negyedéből, ahol a legfelsőbb vezető, Ali Hámenei ajatollah, rendszerint tartózkodik.
2026. 02. 28. 08:03
Élő
Az izraeli hadsereg, az IDF közben bejelentette, hogy csapásokat mért a Hezbollah infrastruktúrájára Dél-Libanonban is a tűzszünet „ismételt megsértése” miatt.
2026. 02. 28. 07:58
Élő
Azoknak az olvasóinknak, akik szeretnének jobban képbe kerülni a jelenlegi eseményekkel kapcsolatban, ajánljuk Szalai Máté pénteki cikkét a 24.hu-ról.
Élő
A támadás Irán ellen közös amerikai–izraeli művelet volt – közölte az izraeli külügyminisztérium a Haaretz szerint; az Izraeli Repülőterek Hatósága közben minden járatot felfüggesztett.
2026. 02. 28. 07:55
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 07:00 „Soha nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról” – Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban
- 07:00 Nem mindegy, milyen almából sütjük: ezekből lesz a legfinomabb pite
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 06:24 Videó került elő az M0-son történt autósüldözésről
- 06:00 97. születésnapján, a Stayin’ Alive-ra táncolva halt meg egy kaliforniai férfi
- 06:00 Jó vagy a háborús filmekben, ha 8-ból legalább 6-ot felismersz ebben a képes kvízben – 2. rész
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 06:00 Olaszországi szerelemből lett magyar olívafarm, leszüretelték az első termést
- 14:58 „Undorodom az egésztől” – Verebes István is megszólalt az ügynökakták megnyitásáról
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 18:13 „A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor szerint, aki nem tud viselkedni, ne járjon Fradi-meccsre
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
