Nagyvilág
Élő
A 86 éves korában meghalt Ali Hámenei több mint 35 éven át volt Irán legfőbb vezetője, és meghatározó alakja a modern Közel-Keletnek.
Élő
Az IRNA iráni állami hírügynökség közlése szerint az átmeneti időszak irányítását Ali Hámenei ajatollah halála után az elnök, Maszúd Peszeskján, az igazságszolgáltatás vezetője, Golámhosszein Mohszeni-Edzsei, valamint a Vallásőrző Tanács egy jogtudósa veszi át.
Élő
Az iráni állami média megerősítette, hogy Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője az amerikai–izraeli légicsapások következtében életét vesztette.
Élő
Donald Trump amerikai elnök az NBC televíziónak úgy nyilatkozott: valóban igaz lehet, hogy megölték Ali Hamenei ajatollahot, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjét a szombat reggel indított amerikai-izraeli légicsapásokban.
2026. 02. 28. 22:32
Élő
„Hosszúra is nyújthatom, és átvehetem az egész dolgot, vagy két-három nap alatt is véget vethetek az
2026. 02. 28. 22:11
Élő
Az izraeli média szerint a teheráni támadások során likvidálták Ali Khamenei iráni legfelsőbb vezetőt.
2026. 02. 28. 22:08
Élő
Irán elnöke és legfőbb vezetője „épségben van és egészséges” – nyilatkozta szombaton az ABC News-nak Esmail Baghaei, az iráni külügyminisztérium szóvivője, hozzátéve: „Irán kormánya működik”.
2026. 02. 28. 20:56
Élő
Szijjártó Péter Facebook-oldalára feltöltött videóban beszélt róla, hogy a közel-keleti válság az eszkaláció irányába halad, a Dubajban tartózkodó magyarok pedig közvetlenül is érintettek a helyzetben.
2026. 02. 28. 20:28
Élő
Az iráni állami média a Vöröskeresztre hivatkozva arról számolt be, hogy az Egyesült Államok és Izrael Irán ellen intézett támadása több mint 200 ember életét követelte. A segélyszervezet legfrissebb adatai szerint 201 ember halt meg és további 747 megsebesült.
2026. 02. 28. 19:48
Élő
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
2026. 02. 28. 19:14
Élő
Az Európai Unió haditengerészeti missziója és Egyesült Királyság Tengerészeti Kereskedelmi Ügynöksége egyaránt arról számolt be, hogy számos jelzés futott be hozzájuk, miszerint az Iráni Forradalmi Gárda lezárja a szorost.
2026. 02. 28. 19:02
Videó
Egyre több „német menekültről” számol be az orosz állami média. Kik ők valójában?
2026. 02. 28. 18:43
Élő
Eyal Zamir, az izraeli védelmi erők vezérkari főnöke szombaton drámai hangú üzenetben szólt az izraeliekhez az Irán elleni hadműveletről.
2026. 02. 28. 18:42
Élő
Dubajban megszólaltak a légvédelmi szirénák, emberek menekültek a menedékhelyekre, a Sky News szerint legalább három nagyerejű robbanás rázta meg a város legdrágább részeit.
2026. 02. 28. 18:08
Élő
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülést hívott össze a közel-keleti helyzet megvitatására helyi idő szerint szombaton 16 órakor (magyar idő szerint 22 órakor).
2026. 02. 28. 17:06
Élő
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy, az NBC-nek adott interjújában azt mondta, hogy Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hámenei „tudomása szerint" életben van.
Élő
Szombaton délután helyi irániak tartottak kisebb demonstráció Budapesten.
2026. 02. 28. 16:13
Élő
A nemzetközi légitársaságok szombaton leállították a Közel-Keleten közlekedő járatokat; Izrael, Irán, Irak, Bahrein, Katar, Kuvait és Jordánia lezárta légterét.
2026. 02. 28. 16:12
Élő
Moszkva elítéli az Irán elleni amerikai–izraeli támadást, követeli, hogy haladéktalanul térjenek vissza politikai-diplomáciai rendezéshez, és továbbra is kész elősegíteni a békés megoldás keresését a nemzetközi jog alapján – közölte szombaton az orosz külügyminisztérium.
2026. 02. 28. 15:48
Élő
Az izraeli támadásokban meghalt Amir Naszirzadeh iráni védelmi miniszter és Mohammad Pakpúr, az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka, írja a Reuters. A lapnak két, Izrael katonai műveleteit ismerő forrás és egy regionális forrás is megerősítette az információt.
Élő
Keir Starmer brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár szombaton közleményt adtak ki, amelyben elítélték az iráni támadásokat a régió országai ellen, egyúttal kijelentették, hogy országaik nem vettek részt az Irán elleni támadásokban, de szoros kapcsolatban állnak az Egyesült Államokkal, Izraellel és a régióbeli partnereikkel.
2026. 02. 28. 15:14
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 07:00 „Soha nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról” – Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 06:24 Videó került elő az M0-son történt autósüldözésről
- 06:00 97. születésnapján, a Stayin’ Alive-ra táncolva halt meg egy kaliforniai férfi
- 06:00 Jó vagy a háborús filmekben, ha 8-ból legalább 6-ot felismersz ebben a képes kvízben – 2. rész
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 23:16 „Tudom, hogy jó a bal lábam. Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 06:00 Olaszországi szerelemből lett magyar olívafarm, leszüretelték az első termést
- 14:58 „Undorodom az egésztől” – Verebes István is megszólalt az ügynökakták megnyitásáról
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 18:13 „A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor szerint, aki nem tud viselkedni, ne járjon Fradi-meccsre
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
