Az Oscar-díjas Edward Berger filmje meglepően magával ragadó politikai thrillerként dolgozza fel az idősődő bíborosok ármánykodását. Konklávé kritika.

Valaki meghal a színészotthonban. Megölték? Ki a gyilkos? A Ma este gyilkolunk fontosabb kérdése sajnos inkább az, melyik poén a legkínosabb. De Kern Andrást és a többi színésznagyságot így is öröm látni. Kritika.

A Hysteria című sorozat erre épít, na meg a mostanában oly divatos nyolcvanas évek esztétikájára, csak épp egyszerre akar túl vagány, túl vicces és túl félelmetes lenni. Kritika.

A Netflix új sorozata, a „Bármit, csak ezt ne” nem túl nagy erőkkel ugyan, de arra keresi a választ, hogy megférhet-e egymás mellett két teljesen különböző világ. Kritika.

Van ijesztőbb egy nyugtalanító mosolynál? Pláne, ha egy horrorfilmben tűnik fel? A Mosolyogj első részében nem volt, 2022 egyik meglepetéshorrorja is lett belőle, és bár a folytatás próbálkozik, mintha elfáradtak volna az arcizmok.

Két évvel ezelőtt debütált az Utolsó befutók (Slow Horses), melynek legnagyobb hiányossága, hogy nem a Netflixen vagy valami frekventáltabb felületen fut, mert még mindig nem ismerik elegen. A brit kémthriller a negyedik évadába lépve sem veszít a lendületéből. Kritika.

Coralie Fargeat ezúttal a lehetetlen szépségideálokról és az öregedésről mesél Cannes-ban bemutatott, A szer című filmjében.

A most mozikba került Egy százalék indián rejtélyesebb és szerteágazóbb film, mint Hajdu Szabolcs „lakástrilógiájának” előző részei. Kinek nyílik innen menekülőút? Kritika.

Ha valaki pár hónapja azt mondja, hogy Will Ferrell következő dobása egy megható és fontos dokumentumfilm lesz, azt valószínűleg kinevettük volna. Pedig így történt. Will és Harper kritika.

Lezárult az Ipar (Industry) 3. évada, és a fiktív londoni befektetési bankban dolgozó fiatalokról szóló sorozat egyre több elismerést kap. Jogos a felhajtás, vagy ne ájuljunk el attól, hogy pufimellényes emberek gátlástalanul fúrják és átverik egymást? Kritika.

Szilágyi Zsófia második filmje éppen erre vállalkozott, és egészen jól is megy neki: két barátnő, néhány ismerős, tucatnyi doboz, egy fikusz, egy kis piros autó és hét forduló a hozzávaló.

Francis Ford Coppola odadobta vagyona tetemes részét, hogy úgy filmezhessen, mint egy álmos szemű, költészetrajongó kamaszfiú a gimis videószakkörből. Kritika a Megalopoliszról.

A Botrány királyi módra fikciós eszközökkel meséli újra a brit királyi család legkínosabb ügyét az utóbbi évekből. Sorozatkritika.

A kilencvenes években még elhittük, hogy egy luxustáska birtoklása közelebb visz az álmainkhoz. Miért a Vogue főszerkesztője, Anna Wintour a korszak kulcsfigurája?

A Dallas Bobbyjával reklámozott Lepattanó klasszikus sportkomédia, hősei a gombfoci klasszisai, a tét pedig még annál is komolyabb, mint azt gondolnánk. Milyen lett az új magyar filmvígjáték? Kritika.

A Monte Cristo grófja annyira jó sztori, hogy csak elrontani lehet. Az új, nagyszabású francia filmváltozat készítői nem rontották el. Kritika.

Hogyan győzött meg egy rakás hollywoodi filmsztárt Jorgosz Lánthimosz, A kegyelem fajtái rendezője, hogy vegyenek részt ebben a szektahangulatú modoroskodásban? Kritika.

Van-e esélye a magyar közoktatásban egy kicsit más gyereknek vagy egy kicsit más tanárnak? Fekete pont, kritika.

Nicole Kidman új Netflixes sorozata sok helyről kölcsönöz, de összességében könnyen ledarálható, egyszer nézős súlytalan szórakozás marad.

A ki***tt világ vége alkotóját rászabadították a görög mitológiára, az eredmény pedig egy végtelenül szórakoztató, éjfekete humorú, de meglepően mély történet lett, amelyből kiderül, hogy az istenek is szenvedhetnek diszfunkcionális családokban.