Közélet
Rendszeres jelenség látható azon a képen, amit Ibigoo küldött be nekünk. A járművezetők indulás előtt néhány perccel beállnak a megállóba, ám ezt az
2007. 08. 14. 01:52
A kíváncsiság vezérelt, mikor elmentem megnézni az Örs vezér téri és a Pillangó utcai metróállomást, kíváncsi voltam, hol is tartanak a munkálatok.
2007. 08. 14. 01:50
Ez egy régebbi kép, most került elő
2007. 08. 13. 13:08
Amíg a BKV magukat megvédő utasokat jelent fel rágalmazásért, addig itt egy új ellenőrös történet. Flimo részese volt egy olyan ellenőrzésnek, aminek
2007. 08. 13. 01:40
A helyi érdekű vasutakat a XIX. század robbanásszerű iparosodása és az ezzel járó városiasodás hívta életre, hogy a városkörnyéki települések
2007. 08. 12. 10:20
A BKV eddig még nem sok tájékoztatást adott arról, hogy miként változnak meg a főbb budai villamos vonalak augusztus 21-től. Az időpont közeleg,
2007. 08. 11. 20:04
Korábban már két postot is írtunk a 2-es metró állomásain található hibákról, úgy néz ki nem hiába. A metrót felújító cég emberei el is kezdték a
2007. 08. 11. 10:40
Kedves BKV-figyelő! Történetünk Kispesten játszódik a 68-as busz megállójában. Épp kislányommal hazafelé igyekeztünk a játszótérről, a gyerek hulla
2007. 08. 10. 16:39
Már látom magam előtt, hogy a kommentek fele arról fog szólni, hogy megint a kedves utasnak nem volt jegye se bérlete és még Ő panaszkodik. Nem az
2007. 08. 10. 07:10
A BKV reagált néhány régebbi postra, olvasgassátok végig, és kérem a kommenteket is. Tisztelt BKV Figyelő! Köszönjük, hogy észrevételével
2007. 08. 09. 12:40
Tesztünk áldozata egy Ikarus 412.10A típusú alacsonypadlós autóbusz volt. A BKV ezeket a buszokat 1999 és 2000-ben szerezte be. Az autóbusz 12000 mm
2007. 08. 09. 00:25
“Vicces” sofőr: Kedves BKV figyelő! Helyszín: 45-ös busz, az Örs vezér tere irányába, az Újszász utcában Időpont: Augusztus 4. szombat
2007. 08. 07. 14:17
Szúrópróba szerűen leellenőriztem hat automatát a körúton. Elképesztőnek tartom, hogy szinte sehol nem lehet jegyet venni, főleg most, mikor tele a
2007. 08. 07. 12:10
Ilyen állapotban lévő vágányokon kell átbukdácsolni annak, aki Budafok, Városház téren szeretne autóbuszról átszállni a 47-es villamosra. Hölgyeknek
2007. 08. 06. 14:13
Tisztelt Gál Mihály! Köszönjük visszajelzését. Valószínűleg Ön előtt is ismert az, tény, hogy a BKV Zrt. élére új vezérigazgató került kinevezésre az
2007. 08. 06. 13:04
Lentebb 2 beérkezett BKV-s észrevételt olvashattok. Többek között szó lesz ellenőrről és a kocsiszínbe közlekedő villamosokról. Az észrevétel írói és
2007. 08. 05. 17:22
“Villamos gázolt halálra egy nőt Budapesten, az idős asszony a 14-es villamosról akart leszállni a Dózsa György Úti megállóban. Lelépett a
2007. 08. 04. 22:15
Miki képeiből kiderül, hogy mitől is ragad a padló. Aki esetleg nem látná annak elmondom. A padlón és az ülésen vizelet található! Miki buszvezető,
2007. 08. 04. 11:03
A fiúnak – aki a pólót hordta – a barátnője küldött képet a pólóról, illetve arról, hogy Magyarországon forgalmaznak különböző ruhára varrható
2007. 08. 04. 00:35
Új képek érkeztek a fotópályázatra. Azt a következtetést kell levonnom, hogy az Ikarus 260-280 típusú buszokat kevésbé takarítják, mint például egy
2007. 08. 03. 23:25
Rengeteg panaszt, rengeteg észrevételt kaptunk már BKV ellenőrökkel és átképzett biztonsági őrökkel kapcsolatban. Vert már hasba ellenőr segítőkész
2007. 08. 03. 11:32
Kíváncsi vagy, mit csinál az ellenőr akkor, ha van jegyed, de rossz a lyukasztó? Elek és a BKV válaszleveléből kiderül! Tisztelt Ügyfélszolgálat!
2007. 08. 03. 00:44
A BKV figyelő „A nagytakarítás” címmel takarító akciót hirdet. A takarító akció lényege az lenne, hogy Mi, az utasok mutassuk meg a BKV-nak, hogy néz
2007. 08. 02. 13:18
- 21:56 Egy tizenegyesre volt hozzá szükség, de győzött az ETO
- 21:08 A nap legfontosabb hírei – 2026. 04. 05.
- 20:31 „Ma a legfontosabb döntést nem a játékosok hozták meg” – nehezen emésztette meg a vereséget a DVTK játékosa
- 20:27 Geszti Péter a szerb gázvezetéknél talált hátizsákkal viccelődött
- 19:55 „Az egy dolog, hogy felvisszük neki a tejet és kenyeret, de mi adjuk a biztonságot” – a házi idősgondozás szépségei és nehézségei
- 19:54 Ilyen lett az új Citadella
- 19:17 Földgömb alakú szószéket rejt egy cseh gótikus templom
- 19:12 „Ez csodálatos, így kellett lennie” – a Fradi téli szerzeményének duplája döntötte el a rangadót
- 19:02 Magyar Péter Orbánnak: Jó, ha tudja, hogy az április 12-ei választást semmilyen eszközzel nem fogja tudni megakadályozni
- 18:40 Zendayát még sosem láttuk puskával, Robert Pattinsont még nem láttuk ennyire nyomorultnak
- 18:15 Galéria: Ilyen lett az átépített, több ponton is átvágott falú Citadella
- 18:03 Mesterséges kómába került a románok szövetségi kapitánya
- 18:34 Óvodások: digitális csapda, aggódó szülők
- 17:19 Ez a négyperces videó megmutatja, milyen lett madártávlatból a most elkészült Citadella
- 17:08 Húsvétvasárnap volt az év eddigi legmelegebb napja
- 19:54 Ilyen lett az új Citadella
- 18:15 Galéria: Ilyen lett az átépített, több ponton is átvágott falú Citadella
- 16:44 Galéria: újra a királyi családdal együtt ünnepelte a húsvétot Katalin hercegné
- 19:02 Magyar Péter Orbánnak: Jó, ha tudja, hogy az április 12-ei választást semmilyen eszközzel nem fogja tudni megakadályozni
- 15:33 Trump: Nyissátok meg azt a kibaszott szorost, ti őrültek, különben a pokolban fogtok égni!
- 12:22 Rácz András a vajdasági robbanóanyagról a 24.hu-nak: Ez kizárólag Orbán Viktornak és a Fidesz kampányának jó
- 13:40 Orbán Viktor a Citadella átadásán: Amit látok, nem tesz boldoggá
- 20:27 Geszti Péter a szerb gázvezetéknél talált hátizsákkal viccelődött
- 11:58 Szijjártó szerint ukránok készíthettek elő terrortámadást, Ukrajna szerint nincs közük a vezetéknél talált robbanóanyaghoz, Oroszország a magyar szuverenitásért aggódik
- 13:19 Orbán Viktor: De hát én jobb szónok vagyok, mint Ceaușescu valaha volt