Közélet

Nagymágocsi otthonukban szóváltásba keveredett párjával egy 50 éves nő. A férj, hogy a veszekedésnek végett vessen, az autójához indult. Ekkor az asszony kannát ragadott és benzinnel öntötte le a gépjárművet, amely során saját ruházata is jelentősen átitatódott. Ezt követően leült a háznál lévő útpadkára, majd rágyújtott, nem gondolva az üzemanyaggal szennyezett ruhára. Ahogy meggyújtotta a [...]
2010. 08. 13. 15:11
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Mozaik utcai ellenőrző ponttól motoros rendőrök üldözték a személygépkocsit, amelyet a III. kerületi Attila utcában tudtak megállítani. Vezetőjénél sem jogosítvány, sem személyigazolvány nem volt, ezért előállították. A rendőrség még vizsgálja, hogy a sofőr szervezetében volt-e “vezetői képességére hátrányosan ható szer”. Csütörtökön több kerületen át üldöztek a rendőrök egy autóst, [...]
2010. 08. 13. 14:54
A kábító csábítás csók közben történt, azonban a nő is ittas volt, illetve a szer az ő szervezetére sem volt hatástalan – ismertette az esetet Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Elmondta: a bűncselekmény elkövetése után a bódult nő az utcán gyermekével együtt “kidőlt”, miközben csemetéjét a babakocsiban tolta, az esés során a gyermeknek [...]
2010. 08. 13. 14:40
A 39 éves miskolci férfit akkor érték tetten, amikor eladásra kínálta fel a kábítószert, és miután nem ez volt az első eset, a bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte – közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Elmondta: a vevő szabadlábon védekezhet, ugyanakkor az ügyben még további nyomozati cselekmények várhatóak.
2010. 08. 13. 14:20
Olvasói sztorik