Közélet

Balázs László, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat elnöke azt mondta: a 17 éves fiút szombat hajnaltól hétfő estig keresték, még helikoptert is bevetettek, de nem akadtak a nyomára. A rendőröknek végül az esztergomi kórház jelentette, hogy a fiút a mentők bevitték hozzájuk. A fiatal komolyabb sérülések nélkül megúszta a háromnapos bolyongást, de a napon megégett, [...]
2010. 08. 03. 11:08
Az 52 éves sárospataki asszony holttestét egy horgász fedezte fel hétfőn délután a folyóban – közölte Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a nő halálát vízbe fulladás okozta, a bűncselekmény gyanúja kizárható, a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az esetet.
2010. 08. 03. 10:59
A sztráda Budapest felé tartó oldalán a délelőtti órákban ütközött a szalagkorlátnak egy lakókocsit szállító autó. Senkinek sem esett baja, a roncs azonban elfoglalta az autópálya két sávját is, így a közlekdők – nagyjából 11 óráig – csak a leállósávot használhatták.
2010. 08. 03. 09:30
Az idős férfi egy körforgalom felé haladt a külső forgalmi sávban, amikor hirtelen sávot akart váltani. A belső sávban érkező gépkocsi vezetője már nem tudta elkerülni az ütközést, és a jobb oldali visszapillantó tükrével elsodorta a kerékpárost. A helyszíni szemle megállapította, hogy a balesetért az idős férfi a felelős, mivel nem adott elsőbbséget a belső [...]
2010. 08. 02. 11:51
A szerencsétlenség során meghalt a gyerek, Imma Mauriello nagymamája és egy fiatal pár is, a többi lakó állítólag nyaralni volt. A régi épület alapszerkezete az esőzések miatt csúszott meg, ezért omlott össze. A fiatal párra összeölelkezve találtak rá a tűzoltók, mint kiderült, az asszony első gyermekükkel volt várandós. A szívet tépő percek után azonban meghallották [...]
2010. 08. 02. 10:18
A fokozott őrzést labilis idegállapotával és agresszív hajlamával érdemelte ki. Az őrök meg akarják előzni, hogy önmagában kárt tegyen, vagy másra támadjon. – Nagyon rossz lelkiállapotban van az ügyfelem, sokat sír, és azt hajtogatja, hogy nem látta a mögötte álló rendőrt. A börtönben semmilyen atrocitás nem érte, az őrök is nagyon figyelnek rá – mondta [...]
2010. 08. 02. 09:12
Pénteken, szombaton és vasárnap összesen 414 közúti közlekedési baleset történt. Ebből 3 halálos kimenetelű volt, 58 súlyos, 104 könnyű sérüléssel végződött, 249 személyi sérülés nélküli, anyagi káros baleset történt – olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közleményében, a Police.hu oldalon. A közlés szerint az ellenőrzések során 218 esetben színeződött el a szonda. Mint írták, a rendőrök [...]
2010. 08. 02. 09:01
Juhász Zoltán zágrábi magyar konzul az MTI-nek vasárnap elmondta: a szombaton este felfüggesztett kutatást vasárnap reggeltől folytatják tovább, ezúttal is búvárok bevetésével. A férfit harmadik napja keresik a folyóban és annak part menti szakaszain. A horvát katasztrófavédelmi szervezet vasárnapi közlése szerint a határőrizeti szervek két motorcsónakkal a magyarországi Barcshoz közeli Kriznicáig fésülték át a folyószakaszt [...]
2010. 08. 01. 12:07
A baleset a főút Vasegerszeg és Vámoscsalád közötti szakaszán történt. Az egymással szemben közlekedő két jármű érintőlegesen ütközött. A baleset következtében a személyautóban utazó három ember mindegyike megsérült, egyikük állapota súlyos. A kamionsofőr is könnyű sérüléseket szenvedett az ütközés során. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
2010. 07. 31. 21:32
Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel azt közölte, hogy egy háromfős társaság szóváltásba keveredett egy negyedik emberrel. A szóváltást követő dulakodásban hárman szúrt sérülést szenvedtek. Hozzátette, hogy a bűncselekmény okát még vizsgálja a rendőrség. A mentők tájékoztatása szerint két súlyos és két könnyű sérültet szállítottak kórházba a helyszínről.
2010. 07. 31. 18:18
Beluzsárné Belicza Andrea a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy a helyszínelés kora délutánra befejeződött, de a környéken még mindig nagy a torlódás. A baleset és a helyszínelés alatti sávlezárás miatt több kilométeres kocsisor torlódott fel, emiatt hosszabb időt vesz igénybe, amíg megindul a forgalom – mondta a sajtóügyeletes.
2010. 07. 31. 16:09
Olvasói sztorik