Közélet

A 44 éves, nős, kétgyermekes Colin Birch pár napja még a londoni Deutsche Bank alelnöke volt. Pénteken, pár nappal kirúgása után két gyanútlan prostituáltat bérelt fel, hogy asszisztáljanak öngyilkosságához. A férfi a nőknek végig azt színlelte, hogy csak “kivégzőset játszanak”, de közben valóban felakasztotta magát egy fára. A nők később a kihallgatáson azt vallották, Birchtől [...]
2010. 08. 17. 10:31
Tizenegy csecsemőt súlyos égési sebekkel szállítottak át egy másik kórházba, állapotukat stabilizálták. Riasztották az égési sérülésekkel foglalkozó orvosokat, a sebészeket és a plasztikai sebészeket, mivel a csecsemők testfelületének körülbelül 50 százaléka megégett. A tüzet feltehetően egy klímaberendezés robbanása okozta a második emeleten, amelynek elektromos kábelét nem megfelelően szerelték be. Az ügyészségi vizsgálatból kiszivárgott, hogy két [...]
2010. 08. 17. 10:12
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának tájékoztatása szerint egy 50 év körüli ismeretlen nő holttestét találták meg a vízben. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel – tették hozzá.
2010. 08. 17. 09:45
Mint arról korábban beszámoltunk, csalás miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság adott ki még márciusban körözést az énekesnő ellen, akit a rendőrök szombat délután négy óra körül fogtak el a XIII. kerületi Szabolcs közben. A Napi Ász úgy tudja: 2005 óta folyik az eljárás, míg a bíróság 2008-ban kezdte tárgyalni az ügyet, ami még mindig [...]
2010. 08. 17. 09:12
Egy Debrecen felől érkező, román rendszámú teherautó utolért egy magyar rendszámút Igrici térségében az M3-ason, összeütköztek, az utóbbi a szalagkorlátnak csapódott, vezetője 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett – közölte Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A helyszínelés és a mentés még tart, a forgalom félpályán halad Budapest felé.
2010. 08. 17. 08:19
A makói rendőrkapitányság munkatársai egy körözött zsarolót fogtak el, akinek őrizetbe vételét a bíróság rendelte el. Őt szállították át a szegedi kapitányság fogdájára, amikor – még tisztázatlan körülmények között – a rendőrautó összeütközött egy autóbusszal a Temesvári körút és a Derkovits fasor kereszteződésében – tájékoztatott Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A balesetben a [...]
2010. 08. 17. 07:20
A Bild bulvárlap internetes híradása szerint a férfi a Bajorországban található Unterknöringen település egyik pénzintézetéből mintegy százezer eurót zsákmányolt, miután előbb fegyverrel fenyegette meg a bank alkalmazottjait, akiket ezután megkötözött. Végül egy rabló motorral menekült el, majd átszállt egy kisbuszba. Amelynél a rendőröknek megakadt, hogy a járműnek nincs rendszáma, ezért megállították az autót az országúton, [...]
2010. 08. 17. 07:05
A helyi autópálya-rendőrség tájékoztatása szerint a színész helyi idő szerint vasárnap este karambolozott Maserati típusú kocsijával. Gibson szóvivője emailben arról tájékoztatott, hogy a híresség jól van. Az Oscar-díjas színész-rendező a hírek szerint egyedül utazott az autóban, a hatóságok nem gyanakodnak arra, hogy alkoholos befolyásoltság alatt állt. Az utóbbi időben botrányairól híres csillagot egyik barátja vitte [...]
2010. 08. 16. 21:13
A közlemény szerint jelenleg áll a vasúti forgalom, de várhatóan 17 óra körül ismét járható lesz a pálya. Így az egyórás késés csupán a Vácról, illetve Balassagyarmatra, valamint innen Vác felé közlekedő két szerelvényt érinti. A balassagyarmati vonalon a Diósjenőről Szokolya irányába közlekedő személyvonat elé is több fa dőlt a vasúti sínekre délután. A balesetben [...]
2010. 08. 16. 17:37
Két, 25-30 év körüli, arcát kapucnival és napszemüveggel eltakaró férfi lépett a helyiségbe, az egyik szemtanú elmondása szerint maroklőfegyver lehetett náluk, és a bevételt követelték, majd távoztak a mintegy másfél millió forintos zsákmánnyal.
2010. 08. 16. 16:17
Burillák Attila, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szóvivője elmondta: reggel háromnegyed kilenckor érkezett a bejelentés a rendőrséghez arról, hogy az APEH Haller utcai kirendeltségén bomba van. Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, a rendőrség 112-es hívószámára egy VII. kerületi telefonfülkéből telefonált egy ismeretlen férfi, hogy bomba fog robbanni egy Haller utcai irodaházban. A [...]
2010. 08. 16. 14:07
Vulkáni eredetű dácit terméskövet bányászott a tulajdonos tudta nélkül a három bogácsi férfi az elmúlt hétvégén a szomolyai kőbányában, ám a figyelőszolgálatot nem szervezték meg, a rendőr járőr tetten érte őket – mondta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az alkalmi kőbányászok ellen lopás miatt indult eljárás.
2010. 08. 16. 13:27
Balaskó László, a tatabányai mentők mentésvezetője elmondta: a rendőr a motorkerékpárral – eddigi tisztázatlan körülmények között – megcsúszott az úttesten, feltehetően a kezdődő felhőszakadás miatt. A kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni, a férfi a helyszínen meghalt. A baleset az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán történt, Tata és Tatabánya között, Tatabánya előtt, a [...]
2010. 08. 16. 12:44
Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: az encsi rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a vasárnapi haláleset körülményeit. Dobi Tamás hozzátette: az ehhez hasonló balesetek elkerülése érdekében a kerti, illetve a ház körüli munkák elvégzéséhez csak bevizsgált eszközöket célszerű szakszerűen igénybe venni.
2010. 08. 16. 11:59
Valamennyi megrongált sír a temetőt átszelő út mellett található. Szabályosan lefejezték a sírköveket. A talapzatról ledöntött gránit, műkő emlékművek helyenként több darabra törtek. A rendőrség állampolgári bejelentés kapott. A helyszínelés folyik, az, hogy pontosan mennyi kár keletkezett, később derül ki. A székesfehérvári rendőrség keresi az elkövetőket – tájékoztatott R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság [...]
2010. 08. 16. 11:47
Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: a 43 éves kisgyőri férfi holttestét péntek este emelték ki az emődi bányatóból a speciális mentők. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a férfi halálát vízbe fulladás okozta, a bűncselekmény gyanúja kizárható. A vízbe fulladások száma az elmúlt három évben mindig tíz fölött volt évente a megyében. A [...]
2010. 08. 16. 11:43
Mindkét teherautó Bajáról Csávoly felé tartott, amikor a kisteherautó egyelőre ismeretlen körülmények között hátulról nekihajtott. A balesetben a kisteherautó utasa, egy 40 éves bácsalmási férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, 32 éves sofőrje könnyebben sérült meg. A Man teherautó vezetője sérülés nélkül úszta meg a balesetet. A helyszínelés idejére az 55-ös utat lezárták. Kb. egy órán [...]
2010. 08. 16. 11:21
A járőrök kábítószer-kereső kutya segítségével vizsgáltak át egy Volvot, amelyben egy fiatal pár utazott. A gépkocsi motorteréből 5 darab nejlonzacskó került elő, bennük olyan anyag volt, ami a metamfetamin-amfetamin tesztre pozitív eredményt adott. A vámhatóság az anyagot lefoglalta, a két budapesti fiatalt őrizetbe vették, és eljárást indítottak ellenük. A metamfetamin, illetve amfetamin eredetileg gyógyszeralapanyag, jelenleg [...]
2010. 08. 16. 10:53
Kiderült, hogy a Kossuth Lajos utcában egy férfi kinyitotta a lakásában a gázcsapot és az elzáró szerelvényt is letörte azzal a céllal, hogy felrobbantsa magát – közölte az érdi tűzoltóság parancsnoka. Vörös János elmondta, hogy a helyszínre érkező törökbálinti tűzoltók a gázszolgáltatók kiérkezéséig speciális szerszámokkal elszorították a vezetéket, így már nem fenyeget robbanásveszély. Kovács Viktória, [...]
2010. 08. 16. 10:10
A balesetben egy személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze frontálisan, és az előbbit vezető férfi halt meg – mondta Mártonné Kasler Sarolta, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A két járműbe belerohant egy harmadik autó is; a helyszínelés miatt teljes útzár van az 56-os érintett szakaszán – tette hozzá.
2010. 08. 16. 07:46
Olvasói sztorik