Közélet

Amikor átugrotta a védőkorlátot, hogy könnyítsen magán, kilenc méteres mélységbe zuhant. A hajnali háromkor történt szerencsétlenségről a 36 éves Ermes Calautto utastársa értesítette a rendőrséget. A nő azután kezdett aggódni, hogy a férfi néhány perc után sem tért vissza az autóhoz. Ekkor kiszállt a járműből, és még hallotta a szerencsétlent nyögni. Mire azonban a mentőalakulatok [...]
2010. 10. 04. 14:53
Okszana azt állítja: Gibson egyszer magára hagyta gyermeküket egy asztalon, miközben ő kiment elszívni egy cigarettát. A kicsi azonnal leesett a földre, beverte a fejét, és egy nagy dudor keletkezett a homlokán és a koponya hátsó részén. “Mivel hamar abbahagyta a sírást, úgy tűnt, hogy nem komolyak a sérülések, és nem volt ok, hogy hívjam [...]
2010. 10. 04. 10:12
Az emberöléssel összefüggésben vádolt hét ember ügyének tárgyalása szeptember 13-án kezdődött meg. Több napon át tartott a vádlottak meghallgatása, illetve a szeptemberi utolsó tárgyalási napon – 16-án – a bíróság megnézte és elemezte a veszprémi Patrióta lokál tánchelyisége videokameráinak felvételeit. Az ügyészség a Cozma-ügyben három embert vádol – mint társtetteseket – emberöléssel: Raffael Sándor sárbogárdi, [...]
2010. 10. 04. 08:53
Egy 38 éves, csomagjaival az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán stoppoló ukrán férfit gázoltak halálra Kőröshegy közelében reggel hat óra körül. Valószínűleg ittas volt a stoppos, akit a külső forgalmi sávban ütött el személygépkocsijával egy zalaegerszegi férfi. A baleset előtt ugyanis valaki bejelentette a rendőrségen, hogy egy gyalogos ugrál az autópálya sávjai között. A [...]
2010. 10. 04. 08:50
Négy-négymillió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg a bíróság a 2008-ban meggyilkolt kaposvári gimnazista fiú szüleinek. Az összeget a két gyilkos diák szüleinek kell megfizetniük. Az áldozat szülei indítottak polgári pert, mert életük – egyetlen gyermekük elvesztése után – céltalanná vált. A Pécsi Ítélőtábla megalapozottnak találta a keresetet. Mivel a két fiatal börtönben ül, és [...]
2010. 10. 02. 10:22
A motoros a Margit körúton halad, amikor az elsődleges megállapítások szerint egy galamb nekirepült. A motoros, miközben a madarat próbálta elhessegetni, oszlopnak ütközött. Súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt.
2010. 10. 02. 10:00
Kipakolt az egyik prostituált, Yamille Herrera. Elmondása szerint Carlos Salcidóval, a Fulham játékosával szexuális kapcsolatot létesített az egyik hotelszoba tusolójában. – Hevesen csókolóztunk, majd a szexuális aktusra is sor került – fogalmazott Herrera, aki arra is fényt derített, hogy ő valójában transzvesztita, vagyis nőnek öltözött férfi. – Később egy internetes chatelés során árultam el neki, [...]
2010. 10. 01. 11:34
Olvasói sztorik