Közélet
Hét gyanúsítottal szemben folytatnak eljárást, mert nagy értékben loptak műszaki cikkeket egy nemzetközi fuvarozási cégtől.
A férfi azt állította, biztonsági őri állást tud ajánlani az ismert ál-apuka cégének telephelyén, pénzért cserébe pedig a szükséges erkölcsi bizonyítványokat is kiváltja.
A két részből álló nyaraló egyik épületének tetőzete teljesen leégett csütörtökön a katasztrófavédelmesek közlése szerint. A másik épület helyiségeiben még jelenleg is oltják a lángokat a tűzoltók. Mivel gyújtogatás gyanúja merült fel, tűzvizsgálatot indítottak és az ügyet a rendőrség is elkezdte felderíteni. Az eddigi adatok szerint személyi sérülés nem történt a tűzesetben, közölték a katasztrófavédelmesek.
Rókaszerű vadállat jelent meg Fehérvár Tóvárosában. Valószínűleg aranysakál.
2010. 10. 21. 11:38
Sean Stewartot (30) szerdán tartóztattak le Los Angeles külvárosában, mert száguldozott autójával.
2010. 10. 21. 11:36
Az 50 éves férfit szomszédja vette észre, amint egy kancával közösül a Konstanca megyei Potârnichea faluban.
Angela Dorian könnyen lehet, hogy rácsok mögött élheti tovább életét.
2010. 10. 21. 10:49
A 28 éves férfi egy szanki tanyán baltával vert agyon egy 61 éves, svájci állampolgárságú asszonyt.
Dunaújváros után Kulcson is megmozdult a löszpart, van ahol négy métert süllyedt.
2010. 10. 21. 09:42
79 éves korában meghalt Bob Guccione.
A rendőrség még mindig keresi azt a késelőt, aki szeptemberben megszúrt egy hazai szurkolót az Újpest-Fradi mérkőzés előtt.
Két halottja és hét sérültje van az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán csütörtök reggel történt balesetnek.
Két rablási kísérlet is volt Budapesten szerdán, az elkövetők azonban egyik esetben sem tudtak pénzhez jutni.
2010. 10. 20. 17:44
Vélhetően öngyilkos lett az a Fülöp-szigeteki férfi, akinek felakasztott holttestére a Gulf Air légitársaság Dubajból Manilába tartó járatának mosdójában találtak rá nem sokkal landolás előtt.
2010. 10. 20. 15:49
A hajóról vízbe esett két férfit idejében kimentették a lakossági riasztásra kiérkező vízi rendőrök.
A 60 éves Lydie Paillard-t éppen egy kemoterápiás kezelésre készítették elő, amikor elájult – közölte a bordeaux-i Rive Droite kórház igazgatója. Egy orvos megpróbálta újraéleszteni, majd lélegeztetőgépre tette, de az asszony nem tért magához. Ekkor Paillard fiaival közölték a hírt, hogy anyjuk a klinikai halál állapotába került. A nő három fia azonban nem engedte meg, [...]
A Bahreinből Manilába tartó repülőgép egyik vécéjét landolás előtt ellenőrizték a légiutas-kísérők szerdán. Amikor bezárva találták az ajtót, kopogni kezdtek, de senki sem válaszolt: ekkor betörték az ajtót és megtalálták a halott férfit, akiről annyit tudni, hogy Dubajban dolgozott műszerészként. Két hónap alatt ez volt a második szokatlan eset a Gulf Air egyik gépén: szeptemberben [...]
Az ügyészségi felügyelet mellett folyó eljárásban a rendőrség mindkét személyt gyanúsítottként hallgatta ki – mondta Téglás Péter, a kiskunhalasi ügyészség vezetője szerdán. Téglás Péter kérdésre válaszolva elmondta: a intézet három ápolója ellen júliusban, az ügyészségi vizsgálat után vádat emeltek és 2011. januárra tűzte ki a bíróság az első tárgyalást. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Pszichiátriai és [...]
2010. 10. 20. 14:12
Cseppfolyós robbanóanyag szivárgása miatt zárták le a kiskunlacházi vonatbaleset környékét 200 méteres körben a rendőrök.
2010. 10. 20. 13:31
Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült, amikor kamion és tehervonat ütközött össze Kiskunlacházánál szerda délelőtt.
A szentesi rendőrség ügyeletére kedden 14 órakor érkezett bejelentés arról, hogy egy férfi fegyvernek látszó tárggyal bement a József Attila utcában lévő ékszerboltba, majd az eladónőt megfenyegetve több tálcányi arany ékszert vitt magával – mondta a felderítésről tartott szegedi sajtótájékoztatón Szekeres Tibor, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. A bűncselekményt, amely alig tartott tovább [...]
Az arab férfi így szabadult ki a börtönből, még ha kis időre is.
Az Ausztriában élő magyar fiatal a 84-es főúton, a Sopron-Klingenbach határátkelő felől haladt a város irányába szerdára virradó éjszaka, amikor az előtte haladó autósor előzésébe kezdett. Feltehetőleg rosszul mérte fel a rendelkezésére álló teret, ezért összeütközött egy vele szemben szabályosan haladó személykocsival – tájékoztatott Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A fiatalember a helyszínen [...]
- 03:33 Marco Rossi sejtelmes nyilatkozata: Valakinek döntést kellene hoznia
- 23:31 Mbappé győztes gólt lőtt, de sérülés miatt le kellett cserélni
- 23:16 Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban ez benne van
- 20:51 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 25.
- 20:39 Kövesdi Veronika: A hitelesség zsarnoksága
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 20:21 Csak kapufáig jutott, balhés meccsen kapott ki Ukrajnától a magyar válogatott
- 19:58 Elárulta az MNB alelnöke, mikor lehet euró Magyarországon
- 19:18 Jobbszélső nélkül játszott, így is átgázolt ellenfelén a Veszprém a klubvébén
- 19:16 Nem azt mondjuk, hogy minden viharból van kiút, de...
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 19:00 A sorkatonaság visszaállítása és a fegyverkezés ellen tiltakoznak Németország-szerte
- 05:00 Kiderült, 2026-ban melyek az ország legszebb szőlőbirtokai
- 18:30 Vigyázat, veszélyes anyag oldódhat ki egy kínai konzervből
- 15:08 Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
- 14:30 Fadarabot dugott a hüvelyébe egy nő, hogy elvetéljen – bomlásnak indult a magzat, mire kórházba került
- 16:00 Margot Robbie nevet változtatott
- 20:21 Csak kapufáig jutott, balhés meccsen kapott ki Ukrajnától a magyar válogatott
- 16:30 Halálos tragédia történt egy Bács-Kiskun megyei szerelőműhelyben
- 15:54 Lannert Judit bocsánatot kért
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 14:34 Nagy erejű robbanás Athén turistanegyedében: öt embert eltűntként keresnek
- 23:16 Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban ez benne van