Élő Kultúra

Oscar-díj 2026 – Sean Penn megszerezte a harmadik szobrát, de nem jött el átvenni

Oscar 2026 Amy Madigan
Patrick T. Fallon / AFP
Oscar 2026 Amy Madigan
Patrick T. Fallon / AFP
A Bűnösök rekordot dönthet, Paul Thomas Anderson tizennégy jelölés után kaphat végre Oscart. Élő közvetítésünk a gáláról.

Kilencvennyolcadik alkalommal adják át a legrangosabb filmes díjakat a Los Angeles-i Dolby Színházban. Az idei gálát fokozott biztonsági intézkedések mellett rendezik meg, az FBI ugyanis lehetséges iráni fenyegetésre figyelmeztette a hatóságokat. A házigazda idén is Conan O’Brien lesz, a legnagyobb harc pedig vélhetően az Egyik csata a másik után és a Bűnösök közt várható majd – ez utóbbi megdöntheti az egy filmnek járó legtöbb Oscar-díj rekordját is, jelölésből ugyanis tizenhatot kapott.

Michael B. Jordan a legjobb férfi főszereplő

Adrian Brody érkezik a legjobb férfi főszereplő díját átadni, egy ideig humorizál azzal, hogy tavaly rekordhosszúságú beszédet mondott, illetve azzal, hogy tavaly odadobta a díj átvétele előtt a rágóját a barátnőjének. Miután túlestünk ezeken a körökön, felolvasta a borítékban található nevet: Michael B. Jordané az Oscar.

Az Érzelmi érték az első norvég Oscar-díjas film

Priyanka Chopra és Javier Bardem érkezik, utóbbi palesztinás kitűzőben sétál a színpadra, be is mondja, hogy „free Palestine”. A legjobb nemzetközi filmnek járó díj borítékját nyitják ki, a győztes az Érzelmi értékezzel Joachim Trier filmje lett az első norvég film, ami legjobb nemzetközi film kategóriában diadalmaskodik. A rendezővel a stáb nagyrésze is a színpadra érkezik átvenni a díjat.

Démonvadász K-pop énekesnők a színpadon

A tavalyi év egyik legnagyobb netflixes sikertörténete, a K-Pop démonvadászok épp az imént szerezte meg a legjobb animációs filmnek járó díjat, a másik kategória, amiben esélyes, a legjobb eredeti dal a Golden című számmal. Mielőtt kiderülne, hogy ott is nyernek-e, színpadra lépnek a főszereplő énekesnők, hogy előadják a Billboard 100-as listáját hónapokig vezető dalt. A közönség kézilámpásokkal csápol.

Kevin Winter/Getty Images/AFP

Legjobb eredeti filmzene: a Bűnösök és Ludwig Göransson

A legjobb eredeti filmzenének járó díjat a 15 éves Koszorúslányok ikonikus szereplőgárdája, Kristen Wiig, Melissa McCarthy, Rose Byrne, Maya Rudolph és Ellie Kemper adja át, mielőtt azonban kibontanák a borítékot, szórakoztatnak kicsit. Az este folyamán először vonják be igazán a közönséget, jegyzeteket olvasnak fel, amiket állítólag tőlük kaptak. Stellan Skarsgård állítólagos üzenete szerint jól öregedtek, Leonardo DiCaprio pedig örülne, ha Byrne nem bámulná őt egész este.

A díjat végül a Bűnösök és Ludwig Göransson kapja, akit korábban a Fekete Párduc és az Oppenheimer filmzenéjéért díjaztak.

Kevin Winter/Getty Images/AFP

A Putyin ellen lázadó tanár dokumentumfilmje nyert

Jimmy Kimmel érkezett, hogy azzal vicceljen, idén nem ő a házigazda, majd átadta a dokumentumfilmes díjakat:

  • a legjobb rövidfilm az All the Empty Rooms,
  • a legjobb dokumentumfilm a Senki tanár úr Putyin ellen lett.

Ez utóbbi egy orosz tanárról szól, aki azt a feladatot kapta, hogy dokumentálja, miként építik be az iskolai tanrendbe a háborús propagandát. Pavel Talankin azonban kicsempészte a felvételeket, és egészen más célt adott azoknak. A filmről itt írtunk:

Kapcsolódó
„Tanárnő, pislogjon kettőt, ha kényszerítették, hogy ezt elmondja!” – egy tanár végigfilmezte a putyini iskolai propaganda kiépülését
Egy orosz tanár azt a feladatot kapta a putyini rezsimtől, hogy dokumentálja, miként építi be a hétköznapokba a középiskolája a háborús propagandát. Pavel Talankin dokumentálta is, aztán megszökött a felvételekkel, és készített belőle egy dokumentumfilmet.
Olvasói sztorik