Közélet

Hogy lehet, hogy a teljes globális elit a folyamatosan globalistázó miniszterelnök mögött áll?

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
És miben tud ez segíteni? Megnéztük, kik érdekeltek Orbán Viktor sikerében a világban, és kik támogatják Magyar Pétert.

Alig néhány hete, hogy meghalt Drábik János. A Szabad Európa Rádió korábbi vezető programszerkesztője munkássága nagy részét azzal töltötte, hogy könyveket írt a háttérhatalomról, amely szerinte a világ eseményeit mozgatja. A politika iránt érdeklődő magyar közönség számára Drábik legenda volt. Tőle ismerhette meg azt az összeesküvés-világot, amelyben könnyebb megfejtések voltak mindenre, ami zajlik a nemzetközi és hazai közéletben. A politikusok döntései és hibái eszerint nem például a körülmények alakulása, vagy képességeik miatt olyanok amilyenek, hanem valamiféle titkos szándékoltság van mögöttük. Mert valakik így akarták. Ebben a rendszerben a világ tönkretételének felelőssége nem a mienk, vagy az elité, amelyet magunknak választunk, hiszen valójában akaratunkon kívül, felettünk dől el minden.

Azt valószínűleg Drábik sem gondolta volna, hogy világképe annyira sikeres lesz, hogy gyakorlatilag ez válik a hivatalos kormányzati narratívává, épp úgy ahogy Csurka Istvánnál is történt, akit halála után rehabilitált a kormánypárti politika. Mostanra mindannyian egy olyan könyvben élünk, amelyet mintha Drábik írt volna. Ehhez elég megnyitni bármelyik fideszes megszólalást, sajtóterméket, véleményt.

Mónus Márton / MTI Kapitány István

Most már tudjuk, miért küldték: hogy végrehajtsa, amit Brüsszelben kitaláltak

írta Orbán Viktor miniszterelnök nemrég Kapitány Istvánról, a Shell volt vezérigazgató-helyetteséről, miután a Tisza Párt gazdasági szakértője lett.

Kapitány, Kapitányuk

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik