Nem ismeri a jövőt, szögezte le Magyar, majd azzal folytatta, hogy nem tudja, mi lesz ennek a vége, de azt igen, hogyan kezdődik.
Most is győzni fogunk, mert lerázzuk magunkról az elmúlt évtizedek hatalmi elitjének béklyóját.
A magyar egy szabadságszerető nép, szögezte le, a szabadságért pedig meg kell küzdeni. Most mit érzünk, igazat mondtak nekünk két éve, tényleg előre megyünk, nem hátra? – kérdezte, majd a tömeg reakciója alapján nem sokan felelnének erre igennel.
Magyar szerint a magyarokat folyamatosan egymás ellen fordították, ahelyett, hogy összefogjanak, de ennek most vége,
mi, magyarok összefogunk.
A Talpra Magyarok Közösségében Magyar szerint csak az számít, hogy ha valaki tenni akar a hazáért és a gyerekei, unokái jövőjéért.