A következő élő közvetítés része Magyar Péter újabb tüntetést jelentett be anyák napjára

„A magyar gyerekek nincsenek biztonságban, kivéve a hatalmi elit csemetéi”

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Húsz éve már, hogy megállították Magyarország óráját – közölte Magyar, majd hozzátette: új időszámítás indítására van szükség. Ezt követően áttért a gyerekekre, majd és arról beszélt, hogy kivéreztette a kormány a védőnői hálózatot, sok gyermek már akkor hátrányba kerül, amikor még meg sem született, ezért a magyar gyerekek nincsenek biztonságban, kivéve „a hatalmi elit csemetéi”.

Aki egy zsákfaluban született, jó eséllyel ott is fog meghalni, mert annyi esélye sincs az oktatás révén kitörni onnan, mint ötven éve lett volna.

Mit fogunk tenni?, kérdezte, először is valódi szakmai egyeztetést és széles körű társadalmi párbeszédet fognak kezdeményezni, amelyet kötelezettségválallás zár, pedig a kötelezettség nem teljesül, lemond a politikai felelős, így például az oktatási miniszter is.

Az első napon feloszlatná a Klebelsberg Központot Magyar, az adminisztratív terheket radikálisan csökkentené, hogy ehelyett azt tegyék a tanárok, amiért ezt a pályát választották, taníthassanak a nemzetközi színvonalú tankönyvekből – „mert lesznek ilyen tankönyvek, ezt megígérhetem”.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik