Közélet

Kiderült, hol szolgál Orbán Gáspár

Az Indexnek adott interjújában árulta el Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hogy hol szolgál Orbán Viktor miniszterelnök fia, a hivatásos katonaként dolgozó Orbán Gáspár.

Speciális képzettsége, jogi ismerete és nyelvtudása miatt alakulatától a miniszteri kabinetbe vezényelve a csádi misszió előkészítésében vesz részt, más katonai és civil elöljárókkal együttműködve,

jelentette ki a honvédelmi miniszter hozzátéve, hogy Orbán Gáspár százados kiváló egészségnek örvend, megcáfolva ezzel a kormányfő fiának halálhíréről szóló, interneten terjedő rémhíreket.

A Momentum nemrégiben írásbeli kérdés formájában érdeklődött a tárcavezetőnél a csádi misszióval kapcsolatban, és arról is, hogy abban részt vesz-e Orbán Gáspár, és ha igen, akkor az ő személyvédelmének ellátása mekkora plusz terhet ró a Magyar Honvédségre és a TEK-re. Az interjúban erre nem tértek ki.

A csádi misszióval kapcsolatban, amelyről 2023 novemberében döntött a parlament, Szalay-Bobrovniczky azt is elmondta, hogy a Száhel-övezetben, amelyből jóformán csak Csád maradt ki, „ezért döntöttünk úgy, hogy komplex segítséget küldünk Csádnak, amelynek van katonai eleme is”.

Hozzátette: „A Hungary Helps program tartalmaz egészségügyi, humanitárius, gazdasági és agrárjellegű elemeket egyaránt. Ezeket a magyar – orvosi, mezőgazdasági, humanitárius – érdekeltségeket, az ott lévő segítségnyújtó csoportok biztonságát fogjuk katonailag támogatni. Emellett a csádi haderő kiképzése és mentorálása is fontos, hiszen a migráció egyik legfontosabb kiváltó oka, a terrorizmus csak így tartható féken.”

Kapcsolódó
„Olyan műveletekben kell részt venni, ahol lehet puskaport szagolni” – mit keresnek a magyar katonák Csádban?
Kétszáz katonával indítunk missziót a közép-afrikai államba. De miért is?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik