Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) arról tájékoztatta Donáth Anna EP-képviselőt, hogy Hadházy Ákossal közös beadványa hatására vizsgálatot indít a hírhedt nyírmártonfalvai lombkoronasétány ügyében. Emlékezetes: a nyírmártonfalvai polgármester saját erdejébe épült lombkoronasétány, amelyre uniós támogatásért folyamodott, a látványosság megépülése előtt tarra vágatta az erdőt.
Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője ennek kapcsán elmondta:
Miközben az OLAF vizsgálódik, a kormány által az EU «megnyugtatására» felállított Integritás Hatóság mélyen hallgat az ügyről.
És a kormány még csodálkozik, hogy a sorozatos ígérgetéseikkel ellentétben nemhogy nem érkeztek még meg a befagyasztott EU-s pénzek, de láthatóan már abban sem biztosak, hogy azok megérkeznek-e valaha ennek a kormánynak a regnálása alatt.”
Az Átlátszó helyszíni riportjából derült ki, hogy teljesen tarra vágták az erdőt Nyírmártonfalván egy lombkorona-sétány körül, amelyhez 60 millió forintos uniós támogatás kértek.
Az 50 méter hosszú sétányt a fák lombkoronájának szintjébe álmodták meg, ám fák helyett most csak pavilonok, egy játszótér és két, félkész vécé van a kilátó mellett. A Google Earth műholdfelvételei alapján 2022 februárjában még megvoltak a fák, azokat tavaly nyáron termelték ki, és azt a Közbeszerzési Értesítőben jelezték is a projekthez kapcsolódó hirdetményben.
Az OLAF válaszlevelében úgy fogalmaz: „Az OLAF feladata az Unió pénzügyi érdekeinek védelme a csalás, korrupció vagy más jogellenes tevékenység kivizsgálásával. A vizsgálat megindításáról szóló határozatról való döntésnél az OLAF felméri, hogy az ügy a hivatal által évente meghatározott vizsgálati prioritások területei közé tartozik-e, valamint figyelembe veszi az arányosság, szubszidiaritás/hozzáadott érték és az OLAF erőforrások hatékony használatának alapelveit. Az OLAF a 883/2023/EU, Euratom rendeletnek megfelelően elemezte a kapott információt és vizsgálatot indított az említett pályázatok tárgyában.”
Az ügyben Nagy István agrárminiszter korábban azt mondta, hogy az illetékes szervek ellenőrzést végeznek a projekt kapcsán, és – legalábbis a májusi állapot szerint – az igényelt támogatás folyósítása még nem történt meg.