Közélet

Holoda Attila: Az ársapkával újra „más érzékenyebb szervével” vernék a csalánt

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Szerinte ez nem más, mint a felelősség áthárítása.

Orbán Viktor szokásos pénteki interjújában az állami rádióban arról beszélt: a kormány megvédi a családokat az inflációtól, amiben komoly szerepük van az árspekuláns multinacionális kereskedőláncoknak. Konkrétumot nem mondott, de nem zárta ki, visszatérhet az ársapka, hiszen figyelnek a világra, márpedig néhány ország ezt azt eszközt veti be.

Holoda Attila energetikai szakértő a Klubrádióban erre úgy reagált, ha a kormány valóban hatékonyan akar segíteni az embereken, akkor a lakosság terhein az áfával csökkenthet. Kitért arra is, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azt mondta, év végéig tudják  garantálni a jelenlegi rezsicsökkentett gázárakat. Piaci árképzéssel azokat rögtön többszeresére kellene emelni.

A kijelentést a szakértő azzal árnyalta, hogy nem napi szinten változnak az árak, az orosz gázé is részben követi a tőzsdeit. A rezsicsökkentett ár 102-103 forint, ami körülbelül fele a piaci árnak, az 1729 köbméteres határt átlépők viszont mát hétszeres árat fizetnek.

Jelezte: Magyarországon azért is magas például az üzemanyagár, mert 27 százalékos áfa terheli. A kormány korábban az árstopok bevezetésével a veszteséget előbb a kiskereskedelmi, majd a nagykereskedelemi szereplőkre hárította. Az üzemanyag-ársapka bevezetése ellátáshiányhoz is vezethet. Úgy vélte, a kormány egész egyszerűen áthárította másra felelősséget,

más érzékenyebb szervével azt a csípős növényt ütögette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik