Közélet

Varga Judit már augusztustól új posztot kap

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Továbbra is viszi az uniós ügyeket.

Megjelent az Országgyűlés honlapján a határozati javaslat, amely szerint Varga Judit rögtön új feladatot kap távozása után az Igazságügyi Minisztérium éléről.

Mivel tavaly óta fideszes képviselő is, ezért a házelnök, Kövér László nevében benyújtott előterjesztés szerint ő váltja 2023. augusztus 1-jei hatállyal az Európai ügyek bizottságában párttársát, Bóna Zoltánt. A tárcavezetői posztjáról aznap távozó Varga ugyanakkor nem egyszerű testületi tag lesz, ő lesz a bizottság elnöke a fideszes Hörcsik Richárd helyett. Mint ismert, a távozó miniszter az Európai Parlamentbe készül, várhatóan a Fidesz listavezetője lesz a jövő évi EP-választáson. Mivel bizottsági elnökségét az Országgyűlés már jóvá is hagyta, ez azt is jelenti, hogy a 1,5 millió forintos tiszteletdíj helyett 2,63 millió forintot kap majd Varga Judit.

Mivel augusztus elsejével az Igazságügyi Minisztériumból kiválik az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma, kedden esküt tesz a parlamentben Tuzson Bence igazságügyi miniszterjelölt, valamint Bóka János, akit az európai uniós ügyekért felelős miniszteri posztra jelöltek.

Frissítünk! Bóka Jánost méltatta Varga Judit

Az igazságügyi miniszter Facebook-oldalán a miniszteri eskü kapcsán legjobb harcostársának, az uniós tárgyalások kulcsfigurájának nevezte Bóka Jánost, aki a továbbiakban uniós ügyekért felelős miniszterként fogja védeni a magyar érdekeket Brüsszelben. Varga megköszönte az eddigi közös munkát, és sok sikert kívánt a miniszterjelöltnek.

Hajrá, János! Hajrá, magyar EU-elnökség!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik