Korábban a 24.hu is megírta, hogy Donáth Anna végrehajtókat küldött több kormánypárti médiumra, köztük a Ripostra, az Origóra és a TV2-re, mert azok nem hozták le azok nem tüntették el az ő lejáratását célzó anyagaikat, annak ellenére sem, hogy a Momentum EP-képviselője jogerősen pert nyert velük szemben.
Megírtuk azt is, hogy az Origónál bevállt a nyomásgyakorlás, a lap már korábban bocsánatot kért a politikustól, ezzel szemben a TV2 még mindig nem tett eleget a kötelezettségeinek. Donáth Anna hétfőn egy Facebook-bejegyzésben jelezte, hogy a TV2-nek már a cégkivonatába is bekerült, hogy végrehajtás alatt áll.
Ezzel pedig még ők is bajba kerülhetnek. Ugyanis amellett, hogy csúnya foltot ejt egy vállalat megítélésén, erősen kérdéses, hogy egy végrehajtás alatt álló médiacég mennyiben pályázhat eredményesen bármilyen közbeszerzésre vagy kulturális forrásra
– írja Donáth, aki ezzel együtt azon is elgondolkodott, hogy ebben a helyzetben a TV2-nek vajon nehezebben fog-e hozzájutni az állami milliárdokhoz.