Varga Judit / Facebook
Közélet europoli

Varga Judit: Nagyobb erő van az együttműködésben, mint a leigázásban

A miniszter emlékeztetett mindenkit: Magyarország az egyenlőség és a demokrácia elkötelezettje, nem gyarmatosító, mint más tagállamok.

Magyarországot gyakran vádolják a demokratikus folyamatok sérülésével, a fékek és ellensúlyok rendszerének kormányzati lebontásával, többek közt ezek miatt is zajlik jogállamisági eljárás Magyarországgal szemben. Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-posztja szerint azonban máshogy látja, szerinte „mi vagyunk Európa lelkiismerete”. Az érvei így kezdődnek:

Fontos észrevennünk, hogy vannak olyan szereplők az Unióban, akik szellemi és gazdasági értelemben is még mindig gyarmatosító reflexekkel rendelkeznek. De vannak olyan nemzetek, akik az egyenlőségben és a demokráciában hisznek.

Szerinte a magyarok is e két érték elkötelezettjei. Fideszes politikustól szokatlan módon így folytatja:

Nekünk kell elmondani azt, hogy nagyobb erő van az együttműködésben, mint a leigázásban. Hogy erősebb Európa épülhet a sokféleségek kihasználásából, mint az egységes szürkeségből.

Szerinte az EU jövőjéről szóló párbeszédben Magyarországnak kell tehát emlékeztetni másokat „az egyenlő felek közötti együttműködés európai alapértékére”.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!
Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek
Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!
Megrendelem
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.