Közélet

Közösen állt ki Lázár és Márki-Zay, hogy megmutassák békekötésüket

Márki-Zay-Péter / Facebook
Márki-Zay-Péter / Facebook
A politikusok együtt mondták el, miben tudnak majd együttműködni. Puskaporos hordóról és polgárháborús hangulatról beszéltek, amit el kell engedni.

A magyar közéletben ritkaságszámba menő békejobbot nyújtott az országgyűlési választások után Lázár János fideszes politikus ellenfelének, Márki-Zay Péternek, és találkozóra hívta őt. A munkamegbeszélésre való felhívásra a hódmezővásárhelyi polgármester (és az ellenzék kudarcot vallott miniszterelnök-jelöltje) igent mondott. A zárt ajtók mögötti találkozót május 3-án meg is tartották a felek, ami után Márki-Zay sajtótájékoztatót tartott.

Márki-Zay kezdte a kölcsönös udvariaskodásokkal tarkított tájékoztatót azokról a vásárhelyi projektekről, amikben a kormányzat segítheti majd a csongrád-csanádi várost. Márki-Zay közölte, a kórházat támogatni fogja a város a továbbiakban. „Abban is megállapodtunk, hogy rendszeresen fogunk találkozni” – mondta a polgármester, aki szerint „április 3. után is van élet”.

A puskaporos hangulatot is sikerült a kétórás találkozó során enyhíteni szerinte.

A khaki színű ruhában fellépő Lázár azt mondta, lendületet akar adni a Modern Városok Programban szereplők ügyeknek. A kórházzal kapcsolatban azt mondta, szolidárisnak kell lenni az egészségügyi dolgozókkal, „a kórház nem lehet politikai téma”. Normális, konstruktív megbeszélésnek nevezte Lázár a történteket, szerinte arról nem beszéltek Márki-Zayjal, amiről nem értettek egyet, a sajtóérdeklődés se volt indokolt.

Kérdések is elhangzottak, az első arról szólt, a politikai alapú települési támogatások megszűnnek-e az országban. Lázár szerint ő minden településsel együttműködik, a kormány minden választópolgárt támogat. Szerinte komoly előrelépés, hogy a 2018 óta zajló polgárháborús állapot megszűnhet helyben. Márki-Zay hozzátette, reméli, mindenhol az országban lesznek ilyen beszélgetések, Lázár erre annyit mondott, ne menjünk ilyen messze.

Egy kormányzati médiumi kérdésre azt mondta, a találkozó előtt nem beszélt Márki-Zay Gyurcsány Ferenccel, nem is szeretne (Lázár hozzátette: „Én se”).

Egy újabb kérdés arra vonatkozott, elhanyagolta-e városát Márki-Zay a kampány miatt. Ő azt mondta, nyugodt a lelkiismerete, csak szabadidejében kampányolt, nem önkormányzati autókkal, eszközökkel. „A város állapota jobb, mint bármikor” – folytatta Márki-Zay. Szerinte az ő vezetése alatt, Lázár segítségével sok fejlesztés valósult meg, majd elkezdte ezeket felsorolni.

Annál nagyobb pozíció, minthogy legyőzzem az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét, nem lesz

– felelte Lázár arra a kérdésre, lesz-e kormányzati pozíciója, hisz akkor magasabb szintről segíthetné a várost. Neki Hódmezővásárhely az első – mondta Lázár, aki szerint félre kell tudni tenni az ellenkezést, együtt kell dolgozni. „Ehhez természetesen nagyvonalúságra van szükség, ez a magyar politikára nem jellemző” – kritizálta a közéletet.

Lázár szerint a Fideszben örülnek a mostani sajtótájékoztatónak és a megbeszélésnek, Orbán Viktor is gratulált hozzá.

Márki-Zay elmondta, ő is feltette ezt a kérdést Lázárnak, ugyanezt a választ kapta. Egy másik újságírói mondás arra vonatkozott, hogy sokak szemében visszás a találkozó. „Itt állunk épségben” – viccelődött Lázár felelet gyanánt. Csanádpalota is felmerült, ahol Lázár szerint összeveszett a testület a polgármesterrel, azért lesz időközi választás, neki nincs köze ehhez. Mártélyhoz sincs köze, hogy milyen döntéseket hoz a szintén feloszlott testület, „az az érdekünk, hogy Mártély is fejlődjön, más település is”. Szerinte ha Vásárhelyen megtalálják az együttműködés kereteit, máshol is menni fog.

Azt is elmondta, az egész országban együtt fognak a fideszes képviselők mindenkivel működni. Lázár szerint háborús helyzet van, jobban járunk, ha nem a széthúzást választjuk.

Végül a döcögősen induló tram-trainnel kapcsolatban azt mondta, megkapta a 100 kilométer/órás sebességre vonatkozó engedélyt és a menetrend is sűrűbb lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik