Közélet csatatér '22

Szabó Ervin: Eleget szenvedett már Békés a Simonka-féle urambátyám rendszertől

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A Simonka György képviselősége idején megszaporodott állatsimogatók és kilátók helyett az egészségügyet és az úthálózatot fejlesztené a jobbikos Szabó Ervin, aki az összefogás színeiben két, hajszállal elvesztett választás után lesz ismét Dél-Békés ellenzéki jelöltje az áprilisi parlamenti választáson. A politikus tudomása szerint Orbán Viktor 12 éve nem járt a megye 4-es számú körzetében. Márki-Zay Péter viszont megjelent, kapott is egy pofont egy kerekesszékes választótól. Szabó bízik benne, hogy a mélyen megbúvó feszültségek legfeljebb a változás iránti vágyban nyilvánulnak majd meg. Interjú.

Két választást, egy országgyűlésit 2018-ban és egy önkormányzatit veszített el 2019-ben hajszál híján a Fidesszel szemben. Mit gondol, ezúttal sikeres lesz?

A korábbi választásokon, 2018 áprilisában és 2019 őszén az összefogás hiánya miatt nem volt sikeres az indulásom. Egyébként mindkét említett választáson részleges volt az ellenzéki összefogás, ezúttal viszont teljes lesz, és úgy gondolom, hogy győzni fogunk. Erős, hiteles szövetség jött létre, és a korábbi problémát okozó személyek háttérbe szorultak. Hiszek benne, hogy nyerni tudunk, és utána is sikeres lesz az ellenzéki összefogás.

Korábban törésvonal volt az ellenzéki pártok közt, leginkább a Jobbik és az MSZP nem találta Dél-Békésben a közös nevezőt. Rendezték a nézeteltéréseket?

Az előválasztás valóban okozott feszültséget. Az MSZP-nek is volt jelöltje. Tisztességes, egészséges verseny volt, de a döntést meghozták a választók. Az előválasztás lezárult, és ezzel együtt a véleménykülönbségek is háttérbe szorultak. Szerintem az MSZP nem fog csalódást vagy meglepetést okozni a továbbiakban.

A körzetben van azért nézeteltérés, Márki-Zay Pétert például állcsúcson ütötte egy kerekes székes néni. Máshol is lehet érzékelni, hogy elfojtott indulatok feszítik a térségben élőket?

Ez a térség az elmúlt 12 év rablópolitizálása, a mindent átható urambátyám rendszer miatt már rengeteget szenvedett. Mindezen idő alatt gyermekeink többsége elköltözött, munkahelyek sora szűnt meg, egyre nagyobb tömeg vált áldozattá, azaz élnek mélyszegénységben úgy, hogy sem az államra, sem az önkormányzatra nem számíthatnak igazán. E mélyen megbúvó feszültségek jelen vannak az élet minden területén, azonban ezek az itt élők többségében nem erőszakban nyilvánulnak meg, hanem a változás iránti vágyban.

Varga Jennifer / 24.hu

Önt személy szerint érte atrocitás, amiért indul?

Nem. Én folyamatosan járom Dél-Békés településeit, mióta képviselő vagyok, szinte mindig az emberek között, az emberekért vagyok, és úgy érzem, hogy nemcsak elfogadnak, de nagyon sokan szeretnek is.

Komoly ütőkártya a kezében a Simonka-ügy, és az, hogy a képviselőt nem indítja újra a kormánypárt. Mit kezd a fideszes politikus hagyatékával?

Számomra nincsen két Fidesz, csak egy. Simonka György politizálása érhető tetten a körzetben, ő volt az elmúlt 12 évben a helyi országgyűlési képviselő, az ő munkásságát szenvedik el a dél-békésiek. Simonka még arra is képtelen volt, hogy az elmúlt tíz évben akár egyszer is felszólaljon a helyiek érdekében. A Fidesz-kormány nem tett semmit Dél-Békésért, Simonka nem foglalkozott a körzettel. Miért várná bárki is, hogy egy új kormánypárti jelölt ezen majd változtat? Az emberek tudják ezt, és ez alapján fognak szavazni. Azt gondolom, bárki is a jelöltje a Fidesznek, azt a dél-békési emberek el fogják utasítani, és a többség a változás mellett fog dönteni.

Kapcsolódó
Pusztába szórt brüsszeli kétmilliárd – leltároztuk Simonka falujának kudarcos beruházásait
Az államkincstártól kiperelt ellenőrzési jegyzőkönyvek szerint Pusztaottlaka 650 milliós vadaspark-fejlesztésénél négy évig egy kapavágás sem történt.

Az csak a jéghegy csúcsa, ami miatt Simonka György a vádlottak padján ül. Azt gondolom, hogy április 3-a után ezeket az ügyeket egytől egyig meg kell vizsgálni. Jogászként meggyőződésem, hogy amennyiben bűncselekmények történtek, azok számon kérhetők, és bizonyíthatóak lesznek. Csakhogy ehhez kell egy politikai akarat, ami most még hiányzik. A dél-békésiek ugyanakkor joggal várják el, hogy az urambátyám rendszernek vége legyen, a korrupciót megszüntessük, és az ebben érintett személyeket elszámoltassuk. Ez a nulladik lépés.

A kétes ügyeknek nincs vége, mi a véleménye arról, hogy miközben zajlik Simonka György és 32 társa büntetőpere a bíróságon, az ügy elsőrendű vádlottja a per kezdete óta 165 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott, miközben csaknem másfél milliárdos károkozás az ügy tárgya?

Ez a rendszer maga, a maffiakormány. Rablógazdálkodás folyik, amit ez a példa is jól mutat. Nem a bűnösök elszámoltatása a cél, hanem a klientúra kiszolgálása. Ez a választások után meg fog szűnni.

Varga Jennifer / 24.hu

Tapasztalt politikus, Erdős Norbert agrárállamtitkár indul önnel szemben. Szerinte az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Egyetért azzal, hogy addig, amíg valakiről ki nem mondja a bíróság, hogy bűnös, közpénzeket kaphasson?

Nincs két Fidesz. Ez ebből a válaszból is látható. Ha a választáson a Fidesz jelöltje nyer, akkor ugyanaz a helyzet marad a dél-békésiek számára, ami eddig is volt.

Orbán Viktor mikor járt a körzetben, hogy segítse a kormánypárti jelölt kampányát?

Én még a ’90-es évek legelejére emlékszem, de tudomásom szerint ebben a térségben az elmúlt 12 évben nem járt. Amit biztosan kijelenthetek, hogy az itt élőkön nem segített semmit.

Nyitott lenne Erdős Norberttel egy nyilvános vitára a körzetében?

Nagyon szívesen ütköztetem az álláspontom minden jelölttel.

Többször is indult, sikertelenül. Most megtörtént az összefogás. Mi lesz, ha ezúttal sem sikerül? Feladja?

Eleve arra készülök, hogy megnyerem ezt a választást. Azonban nem ezért csinálom a politizálást, hanem elsősorban segíteni szeretnék az embereken, tehát a válaszom ebből világos, nem fogom feladni akkor sem, ha esetleg veszítenék.

Kapcsolódó
Erdős Norbert: Simonka büntetőügye miatt sokan elpártoltak a Fidesztől, ezen dolgozni kell
A korrupcióval vádolt képviselő helyett az agrárminisztérium államtitkárát indítja a Fidesz Dél-Békésben a parlamenti választáson. Interjú.

Nemrég azt mondta, Dél-Békés 27 településéből 13 településen várnak arra, hogy legyen háziorvos, ezek a kormányzati adatok. Ugyanakkor 26 településen valamilyen szinten megoldott a háziorvosi szolgáltatás.

Részben megoldott. Erősen idézőjelbe tehető, hogy megoldott a háziorvosi ellátás.

Hogyan kezelné a problémát?

Az nem járható út, hogy a dél-békési emberek egészségügyi állapotával tovább játszanak. A munkaerő és a szakszemélyzet hiányát kell pótolni. Orvosokat és ápolókat kell hozni Dél-Békésbe. A háziorvosok hiányától nem elválasztható, hogy az orosházi kórházban is nagy a szakemberhiány. A sürgősségi osztályon olyan orvos is dolgozik, akinek nem az a képesítése, hogy sürgős eseteket ellásson, ám nem tudják másképp megoldani. Műtétek maradnak el, mert kevés az aneszteziológus. Sok tennivaló van ezen a területen. Központi döntésekre van szükség, béremelésre és a munkakörülmények jelentős javítására. Továbbá helyi szintű intézkedések sora szükséges. Annyira kevés az ápoló, hogy lassan nincs olyan személy, aki kihozza az újszülött gyermeket a szülőszobáról.

Mit tenne konkrétan?

Dél-Békés annyira elmaradott, hogy célzott, kiemelt támogatás szükséges ahhoz, hogy először az országos átlagot elérje a térség. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy egy ország költségvetése sokféle szempont alapján készül el, sok tényező alakítja a források elosztását. Ami biztos, hogy minden támogatásért, amit Dél-Békésbe lehet hozni, meg fogok harcolni. A pénzek felhasználása során pedig prioritást fog élvezni például az egészségügy, és könnyen lehet, hogy a kilátók és az állatsimogatók kárára költjük majd el a pénzeket.

Varga Jennifer / 24.hu

Békés megyében a második legalacsonyabbak az országban az átlagbérek a KSH szerint, jelentős az elvándorlás és a munkanélküliség, dacára a megyébe érkező uniós pénzeknek. Azt mondta, elsőként az országos átlaghoz akarja igazítani az átlagbért, hogyan? Mit tud ajánlani a dél-békési választóknak?

Ezt a folyamatot hosszabb távon kell kezelni, de el kell kezdeni. Az elmúlt 12 évben ebbe az irányba nem tett egyetlen lépést sem a Fidesz-kormány, és különösen Simonka György. Az egészségügy helyzetét, és az életmentés lehetőségeit rontja a dél-békési úthálózat leromlott állapota, ám ez gátat szab a munkahelyteremtésnek is. Rossz állapotú és nagy mennyiségű földút elszigeteltté teszi a térséget. Egyetlen munkahelyteremtő vállalkozás sem jönne szívesen olyan helyre, ahol közlekedni nem tud. Mivel Dél-Békés elsősorban agárberendezkedésű, szükséges egy tranzitúthálózat kiépítése. Jelenleg ugyanis 12 tonnás vagy annál nehezebb teherautók nem tudnak közlekedni a körzetben, kizárólag a főútvonalakon. Az úthálózat javítása alapfeltétele a munkahelyteremtésnek. Fontos tényező a kis- és középvállalkozások támogatása, továbbá a feldolgozóipar erősítése, amiben Dél-Békés élen járt. Az ország legjobb minőségű földjei vannak a körzetben, ezt ki kell használni. A mezőgazdaságot talpra kell állítani.

Az egészségügyi beruházások és az úthálózat javítása drága mulatság, és más tervei is vannak. Becslései szerint mennyi pénznek kellene Dél-Békésbe érkeznie a tervei megvalósításához?

Ezek nem elrugaszkodott tervek. Nem százmilliárdokról van szó, legfeljebb tízmilliárdokról, amik a költségvetésből és pályázati forrásokból finanszírozhatók lennének.

Keresztény hit és család

Szabó Ervin 48 éves, általános iskolai tanító és jogász diplomát is szerzett. 2003 óta egyéni ügyvédként dolgozik. 2013-ban lépett be a Jobbikba. „Keresztény konzervatív neveltetést kaptam. Számomra a keresztény hit, a család fontos értékek. Három gyermekem van, jövőjük biztosítását a néppárti Jobbik által képviselt politikában látom. Én mindig is itt, ebben a térségben éltem, számomra a vidék, az itt élő emberek valódi képviselete és segítése jelenti a keresztényszociális politikát, melyet elsősorban a néppárti Jobbik képvisel” – mondta ezzel kapcsolatban a politikus, aki 2014 októbere óta Orosháza önkormányzati képviselője. 2019 októbere óta a Békés Megyei Közgyűlés tagja.

Varga Jennifer / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik