Közélet

Gulyás Gergely egy Orbán-Gyurcsány-vitáról: „Megvárjuk, jön-e felkérés erre”

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Miniszterelnökséget vezető miniszter nem tartja kizártnak, hogy külföldről beavatkoznak az áprilisi országgyűlési választás kimenetelébe, ám szerinte ennek nem lenne döntő jelentősége, “hiszen edzettek vagyunk már”. Gulyás Gergely erről a Demokrata című hetilap legfrissebb számában megjelent interjúban beszélt.

Azt mondta, köztudott, hogy a fontos kérdésekben az európai fősodorral szemben állást foglaló magyar kormányzásra “a külföld nem elismeréssel, hanem támadással reagál”. Gulyás szerint a nyugat-európai elit a legszívesebben önmagát látná Magyarország hajójának kormányánál; a bevándorlásbarát, LMBTQ-lobbista, internacionalista kormányzást szereti, és ellenszenvvel viseltetik a nemzeti alapokon nyugvó politikával szemben – fogalmazott a miniszter, hangsúlyozva, szuverén országként minden külföldi beavatkozást visszautasítanak.

A miniszter megemlítette, 2010-ben a baloldal két célt tűzött maga elé: megszabadulni Gyurcsány Ferenctől és karanténba zárni a Jobbikot, most pedig „Gyurcsány vezetésével a Jobbikkal testvéri csókban egyesülve indul harcba a hatalomért”, ami a hatalomért bármit és bárkit feladni képes teljes elvtelenség.

Gulyás Gergely közölte, nem lát rá esélyt, hogy lesz miniszterelnök-jelölti vita, hiszen „ha valaki objektívan megnézi a mögöttünk hagyott három hónap eseményeit, akkor nincs olyan érzése, hogy a baloldal vezetője Márki-Zay Péter lenne”. A miniszterelnök-jelöltnek az ötletei csak akkor válnak valóra, ha Gyurcsány Ferenc jóváhagyja őket. A baloldalon egyre inkább balesetként tekintenek az általuk rendezett előválasztásra, és állandó felügyelőket keresnek a miniszterelnök-jelölt mellé, aki viszont – messiástudattól vezérelve – tanítványokat lát gondozóiban. Aligha érdemes olyasvalakivel vitatkozni, aki összevissza beszél, és még egy esetleges győzelem esetén sem dönthet érdemben az ország sorsáról – fogalmazott.

Arról, hogy Gyurcsány Ferenccel vitatkozna-e Orbán Viktor, úgy nyilatkozott:

várjuk meg, hogy érkezik-e megkeresés a baloldal első embere részéről.

A koronavírus-járványról szólva a miniszter annak a reményének adott hangot, hogy az ötödik hullám lesz az utolsó. Jelezte, az egészségügyi kapacitások adottak a helyzet kezeléséhez, és köszönetet mondott az ágazatban dolgozók helytállásáért.

Arról is beszélt, hogy a magyar emberek döntő többsége oltáspárti, és nem dől be az oltásellenes propagandának – jegyezte meg Gulyás Gergely, aki arra emlékeztetett, a vakcinálás kezdetén – köszönhetően a keleti oltóanyagoknak is – bárki felvehette az oltást, aki akarta.

Hozzátette: egyetért azzal, hogy további jelentős pedagógusbér-emelésre van szükség, de a tanárok napokban tartott demonstrációja esetében

politikai sztrájkról van szó, amellyel néhány, az ellenzék iránt elkötelezett szakszervezeti vezető a baloldal választási kampányát akarja elősegíteni, akár törvénytelen eszközöktől sem visszariadva.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik