Közélet

Megszüntette az eljárást a CEU ügyében az Alkotmánybíróság

Fülöp Dániel / 24.hu
Fülöp Dániel / 24.hu

Az Alkotmánybíróság visszautasította a panaszokat és megszüntette az eljárást a felsőoktatási törvény 2017-es módosításával kapcsolatban, ami végül a CEU elűzéséhez vezetett, írja a hvg.hu. Az Ab mindezt azzal indokolta, hogy az akkor benyújtott panaszok okafogyottá váltak, és a panaszosok az időközben elfogadott új törvényre nem terjesztették ki a beadványukat.

Az Alkotmánybírósághoz érkezett panaszok tartalmi és eljárási kifogásokat is tartalmaztak, a testület pedig arról tájékoztattott, hogy az ügy elbírálására eseti munkacsoport alakult. Egy évvel később viszont felfüggesztették az eljárást, arra hivatkozva, hogy meg kell várni az Európai Bíróság előtt ugyanezen törvény miatt folyó eljárás végét.

Az Európai Bíróság végén 2020 őszén mondta ki, hogy a lex CEU jogésrtő, az Alkotmánybíróság pedig most, 8 hónappal később tért vissza az ügyre, és úgy határozott, hogy mivel közben módosították a törvényt,

a korábbi panaszok okafogyottá váltak, mert az új szabályozási modell alapvetően tér el az indítvánnyal támadott korábbi szabályozási modelltől. A jogi szabályozás tehát koncepcionálisan és tartalmilag is lényegesen megváltozott, és megváltozott az a (tény)helyzet is, amelyben az alkotmányossági kérdéseket a korábban hatályos szabályozási koncepció/szabályok alapján az indítvány megfogalmazta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik