Közélet

Egy éve csúszik az iskola felújítása, a volt gyógyszertárban és a plébánián tanulnak a babócsai gyerekek

Már egy éve be kellett volna fejezni a babócsai Gábor Andor Általános Iskola felújítását, de a kivitelezés még továbbcsúszik – írta meg a Népszava. Jáger Gábor polgármester a lapnak azt mondta: fogalma sincs arról, hogy mikorra készülhet el az épület. Jágert 2019-ben választottak meg, ezzel pedig megörökölte az önkormányzati választást megelőzően nagy csinnadrattával elkezdett projektet. A kaposvári tankerület 1,1 milliárd forintos – uniós – pályázata iskolabővítésről, fűtés- és energiakorszerűsítésről szólt.

A helyiek szerint az amúgy is hátrányos helyzetű dél-somogyi település csúnyán ráfázott, mivel nem is lett volna szükség ilyen volumenű beruházásra, elég lett volna szigetelni és tatarozni az épületet. Az iskolába a felújítást követően 300-500 gyereknek kellene majd járnia, ám jelenleg a létszám alig 120:

a tanulók ötödét az elmúlt másfél évben vitték el a szülők, megelégelve, hogy az alsósok a hajdani gyógyszertár épületébe, a felsősök a plébániára kényszerültek.

Előbbiben a tanári magyarázat áthallatszik a másik osztályba és a 80-90 gyereknek egy 8×12 méteres udvar jut, utóbbiban többek között olyan helyiségekben zajlik az oktatás, amelyeknek önálló kijáratuk sincs, hanem csak másik „tantermeken” keresztül lehet megközelíteni őket.

Az iskola a kivitelezés megkezdése előtt:

A kivitelező APM Construct Kft. a koronavírus-járványt okolta a csúszás miatt, múlt nyáron a tankerület még elfogadva a cég indokait, új, januári átadási határidőt szabott meg. Novemberben aztán a tankerület kiadott egy közleményt, amelyben azonnali hatállyal felmondta a szerződést a kivitelezővel, többek között arra hivatkozva, hogy a cég a többszöri felszólítás ellenére sem fokozta a munkatempót, sőt, tényleges munka hónapok óta nem folyt az iskolánál, illetve a munkaterületen felhalmozott hulladék megfelelő kezeléséről sem gondoskodott. A cég és a tankerület azóta pereskednek.

Egy helyi építési vállalkozó szerint az eredeti összeg nem is lesz elég a befejezésre, akár 300-400 millióval drágulhat a beruházás.

A tankerület gazdasági vezetője, Sinka Szilvia a felújításról azt mondta: soron kívül elvégeztették az állagmegóvási munkákat a további károk elkerülése érdekében. Elismerte azt is, hogy a kivitelezővel szemben pert indítottak, május 25-én pedig újabb kivitelezői pályázatot írtak ki, ami július elején jár le. „A szerződés aláírásától számított 270 napon belül be kell fejeződnie a munkálatoknak” – fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik