Közélet

Országjárásra indul Dobrev Klára

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy országjárásra indul, mely az előválasztás végéig fog tartani, írja friss közleményében a párt.

Az országjárás első helyszínén, a VIII. kerületben Manhalter Dániellel, a DK józsefvárosi országgyűlési képviselőjelöltjével közösen tartott utcafórumon Dobrev Klára úgy fogalmazott: egy éve várja az ország, hogy túljussunk a járványon és újra lehessen személyesen is találkozni.

Számomra mindig is ez volt a politika legszebb része. Amikor nem közleményekben, Facebook-posztokban és különböző online módokon kommunikálhatok az emberekkel, hanem személyesen is találkozhatok velük, meghallgathatom őket és megbeszélhetjük a közös dolgainkat. Annak, aki az embereket akarja képviselni, ez a kötelessége, mert politikát nem csak az emberekért, hanem az emberekkel éri meg csinálni

– hangsúlyozta.

Dobrev Klára elmondta: csak június 22-ig már 20 helyszín van a naptárjában, de az előválasztás végéig összesen több mint 100 helyre fog eljutni.

Bárhova megyek, el fogom mondani, hogy vissza tudjuk venni a hazánkat a fideszes kevesektől, hogy az ország újra a tisztességes sokakról; rólunk, magyarokról szóljon. Ezeken a kitelepüléseken fogok találkozni a csapatom, a TeamDobrev tagjaival is, akikkel ez a változás elkezdődik

– tette hozzá.

Kapcsolódó
Publicus: Karácsony és Dobrev elhúzott a többi miniszterelnök-jelölttől
Dobrev feljött Karácsony nyakára, négy százalékkal vezet az ellenzék a Fidesszel szemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik