Közélet koronavírus

Percek alatt véget ért az operatív törzs keddi sajtótájékoztatója

24.hu
24.hu

Mindössze pár percig tartott az operatív törzs keddi sajtótájékoztatója, amelyen nem hangzott el semmilyen új, érdemi információ. Elsőként Kiss Róbert, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa sorolta fel, hány személlyel szemben intézkedett a rendőrség a járvány miatt hozott különböző szabályok megsértése miatt.

Majd a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője megismételte a kedd reggel nyilvánosságra hozott járványadatokat. Galgóczi Ágnes elmondta, a járvány lecsengőben van, ezt a szennyvízben kimutatott koronavírus örökítőanyag koncentráció országos csökkenése is mutatja. Majd az oltással összefüggésben szintén már nyilvánosságra hozott adatokat mondta el. E szerint korlátozott mennyiségben lehet még foglalni Szputnyik és AstraZeneca oltásokat az időpontfoglalóban, és még kevés Pfizert is annak, aki SMS-t kapott. A Sinopharm-oltásokat továbbra is folyamatosan hirdetik a kórházak. A háziorvosok Sinopharm, Janssen és Moderna vakcinákkal tudják folytatni az oltást. Továbbá kedden újabb Pfiter szállítmány érkezik Magyarországra.

Beküldött kérdésekre ezúttal nem válaszoltak a sajtótájékoztatón.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik