Közélet

Kurz és Boriszov: Hűek vagyunk Európához, maradunk a Néppártban, nem lesz közös frakciónk Orbánnal

GEORG HOCHMUTH / APA / AFP
GEORG HOCHMUTH / APA / AFP

Az osztrák Der Standard is beszámolt róla, hogy Novák Katalin a Twitteren jelentette be, hogy a Fidesz kilép az Európai Néppártból. A lap felidézi, hogy Orbán Viktor március elején arról beszélt, hogy össze akarja vonni maga körül az európai jobboldali erőket. A magyar miniszterelnök Facebook-oldalán ekkor arról írt, hogy „most az EPP nélkül kell felépíteni az európai demokratikus jobboldalt”. A lap idézi Orbán szavait, miszerint „az EPP végleg az európai baloldal csatolmányává vált”.

A lap feleleveníti, hogy az Orbánnal való esetleges együttműködés azon a keddi sajtótájékoztatón is téma volt, amelyet Sebastian Kurz osztrák kancellár cseh, bolgár és szlovén kollégáival közösen tartott. A sajtótájékoztató központi témája  az oltások  elosztása volt, azonban szóba került a Néppárt is, amely a résztvevők közül az osztrák kancellár mellett Bojko Boriszov bolgár miniszterelnököt érintheti.

Hűek maradunk az EU-hoz, és a kilépés vagy a saját frakció létrehozása Orbánnal nem kérdés

– mondták egységesen. A lap szerint mindössze a szlovén miniszterelnök, Janez Janša miniszterelnök hagyta megválaszolatlanul a kérdést.

Elemzésünket itt olvashatja el:

Kapcsolódó
A Fidesz sehogy sem tudja pótolni azt, amit az Európai Néppárttal elvesztett
Több lehetőség is van a Fidesz előtt az Európai Parlamenten belül. De mindegyikkel rosszabbul jár, mintha az Európai Néppárt tagja maradhatott volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik