Nagyvilág europoli

Hivatalos: kilép a Fidesz az Európai Néppártból

Szecsődi Balázs / Miniszterelnöki Sajtóiroda
Szecsődi Balázs / Miniszterelnöki Sajtóiroda
Novák Katalin jelentette be a Twitteren.

Kilép a Fidesz az Európai Néppártból (EPP) – jelentette be csütörtökön a Twitteren Novák Katalin. A posztot a Telex vette észre. A politikus a bejegyzéshez csatolta az erről szóló levelet is, amelynek címzettje Antonio López-Istúriz White EP-képviselő, és amelyben azt írták, a magyar kormánypárt nem kíván többé tagja lenni a Néppártnak.

A Fidesz március 3-án jelentette be, hogy távozik az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából, mert nem értett egyet a párt új eljárási szabályzatával. A módosítás miatt ezentúl a frakcióból nem csak egyes tagokat, hanem csoportokat is ki lehet majd zárni, illetve ideiglenesen fel lehet függeszteni a tagságukat.

A fideszes politikusok azzal indokolták a kilépést, hogy jogi és politikai aggályaikat több alkalommal kifejezték a tárgyalások során, azonban a néppárti frakció alapszabálya módosításának végleges változata ezekre nem adott kielégítő választ. Ennek következtében, az alapszabály elfogadott módosítása szerintük azzal fenyegetett, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői nem tudják majd gyakorolni képviselői jogaikat.

Az Európai Néppárt még aznap közölte, hogy elindult a Fidesz kizárási folyamata és hogy erről majd a következő közgyűlésen döntenek majd, amikor a járványügyi helyzet azt lehetővé teszi. Orbán Viktorék most elébe mentek ennek. A bejelentés hírére Donald Tusk, az EPP elnöke úgy reagált a Twitteren:

A Fidesz elhagyta a kereszténydemokráciát. De igazából már évekkel ezelőtt megtette ezt.

Kapcsolódó
Csúfos vereség a Fidesznek a kilépés a Néppárt frakciójából
A Fidesz nem önként lép ki, hanem nincs más választása. Ezzel elbúcsúzhat az európai hatalom központjától, és igazán nem is nyert vele semmit.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik