Közélet

Államtitkár a gigantikus földügyletről: a miniszter nem találkozott Rogán Antallal, a többi hazugság

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A jobbikos Magyar Zoltán próbált kicsit közelebb kerülni Rogán Antal új feleségének, illetve annak családjának borsodi földügyletéhez hétfő délután a Parlamentben.

Korábban a 444.hu cikke alapján mi is beszámoltunk róla, hogy pár héttel Rogán Antal harmadik esküvője előtt, 2020. november 20-án a miniszter új feleségének családja adásvételi szerződést írt alá arról, hogy hatalmas területen földeket vásárol Északkelet-Magyarországon, ehhez pedig az állami Budapest Bank milliárdos kölcsönét vették volna igénybe. A tranzakcióról egy nyilvános szerződés is elérhető volt Tardona honlapján. A földvásárlási tranzakció végül azonban nem jött létre.  Másfél hete Rogán Antal a Magyar Nemzetnek jelentette ki, hogy nem lett földtulajdonos új felesége. A lap információi szerint a szerződés soha nem ment teljesülésbe, a miniszter felesége és családja nem vásárolták meg a földterületeket. A Magyar Nemzetben megjelent a bank közleménye is, amely szerint nem kötöttek földvásárlási célú hitelszerződést Obrusánszki Barbarával és szüleivel, ennek megfelelően nem folyósítottak hitelt erre a célra.

Magyar Zoltán azt próbálta tudakolni, hogy miként lehetséges, hogy valaki „csak úgy” kaphat egy banktól egy több mint egymilliárd forintos hitelt.

Farkas Sándor agrárállamtitkár erre nem reagált, azt viszont fontosnak tartotta elmondani, hogy Nagy István agrárminiszter „nem találkozott Rogán Antal miniszter úrral”, minden további állítás hazugság és alaptalan. (Ezzel – bár nem erről kérdezték – Farkas a Telex cikkét igyekezett cáfolni újra, amelyben arról írtak, hogy a kormánynak kínossá váló földügylet megakasztásánál bábáskodhatott Nagy István miniszter is.)

Ezek után további konkrétumokat próbált kiszedni Magyar Zoltán az államtitkárból, ez azonban nem sikerült. Farkas Sándor újra elismételte: nem realizálódott a földvásárlás.

Kapcsolódó
Egy apróság miatt derülhetett ki Rogán Antal új felesége családjának gigantikus földügylete
Nem lett volna muszáj az önkormányzat honlapjára feltölteni a később megakasztott vásárlás dokumentumait. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik