Napjaink leggyakoribb közéleti kifejezése alighanem az oltás, ami érthető is annak fényében, hogy nagyon úgy néz ki, csak azzal sikerülhet végre túljutni a járványon, és úgy-ahogy visszadöccenni életünk régi, lassan már el is feledett kerékvágásába. Nem véletlen, hogy mind a politika, mind az egészségügy meghatározó képviselői egyöntetűen arra buzdítanak mindenkit, ha végre lehetőségük nyílik rá, oltassák be magukat (még ha a különféle vakcinák alkalmazásáról meg is oszlanak a vélemények mindkét csoportban). Bár Magyarországon az oltási hajlandóság folyamatosan növekszik, a KSH legfrissebb mérése szerint még mindig csak a megkérdezettek 38 százaléka biztos benne, hogy beoltatná magát, ami korántsem elégséges arány a nyájimmunitás eléréséhez.
Mivel húsba vágó, a társdalom egészét érintő és – mint a napi statisztikákból láthatjuk – sok esetben élet-halál kérdésről van szó, nem csoda, hogy az oltással kapcsolatos véleménykülönbségek heves indulatokat is kiváltanak. Ismerősök beszámolói vagy akár saját élmények alapján szerkesztőségünkben többen is tapasztalták, hogy az oltás eltérő megítélése olykor családokon belül is éles konfliktusokat generál, ezért körbe kérdeztünk olvasóink egy szűkebb csoportjában, az ő családjukban okozott-e hasonló feszültséget a vakcinakérdés.
Minket is meglepett, hogy néhány órán belül milyen sok történetet kaptunk az oltás miatt megosztott családokról (a megszólalók keresztnevét többek kérésére megváltoztattuk).
„Nálunk a család női tagjai elég komolyan összevesztek ezen, jelenleg most nem is kommunikálnak egymással emiatt” – meséli Zoltán, akinek családjában három generáció háromféle véleménye ütközött. „A nővérem terhes, így hiába egészségügyi dolgozó, nem kaphat oltást. A családdal szeretne személyesen is találkozni, ehhez viszont azt szorgalmazza, hogy mindenki más lehetőleg be legyen oltva. Édesanyánk nem bízik sem az orosz, sem a kínai vakcinában, így azokat hiába kaphatná meg valószínűleg hamarabb, ő szeretné megvárni valamelyik nyugati típust, akkor is, ha erre sokkal többet kell várni. Anyai ágon a nagymama pedig egyáltalán nem szeretne oltást, ő már úgy van vele, hogy ha elkapja, hát elkapja, »élt már eleget«” – vázolja röviden a helyzetet Zoltán. Bár a vakcina már korábban is beszédtéma volt náluk, a vita akkor mélyült el, amikor a kormány engedélyezte az orosz és a kínai vakcinákat is. „Ha ennyire nem fontos nektek, hogy lássatok minket, akkor várjatok a saját vakcinátokra” – mondta a nővére, majd a következő hetekben már nem is beszéltek egymással.
Megszólalóink közül a legtöbben arra panaszkodtak, hogy a szüleik a különféle álhírek hatására elutasítóak az oltásokkal szemben, hiába is próbálnak a lelkükre beszélni.
Alapvetően kiegyensúlyozott családom van, soha nem kerültem még olyan helyzetbe, hogy egy ügy ekkora széthúzást generált volna közöttünk. A vírus maga, majd az oltások érkezésének híre azonban változtatott ezen
– mondja Erika, akinek hatvanas évei végén járó apja ideje nagy részét az internetet böngészve tölti. Neki kezdettől fogva az volt az álláspontja, hogy a pandémiát csak a politika és a gyógyszeripar fújja fel a profit érdekében, később pedig egyre inkább beleásta magát a vírustagadó, majd az oltásellenes Facebook-csoportok és álhíroldalak világába. „Nem lehet vele erről a témáról beszélni, mert annyira csak az általa hitelesnek vélt emberek és oldalak szavára ad, hogy a tények és konkrét bizonyítékok el sem jutnak hozzá, nem is gondolkodik el rajta, vajon, amit olvas, az tényleg az igazság-e. Azt hiszem, a mélypontja az egésznek akkor volt, amikor a tudomására jutott egy családtagomtól, hogy tervezem beoltatni magam. Felhívott, és hosszasan ecsetelte, hogy miért nem javasolja ezt, hivatkozva olyan Facebook-oldalakra, amik azt terjesztik, hogy akik megkapták az oltást, azok vagy meghaltak, vagy teljesen leépültek testileg és szellemileg.”
Erika az apjára egyáltalán nem, az általa olvasott álhíroldalakra és az azoknak teret adó közösségi médiára viszont annál inkább haragszik. „Ezek az oldalak az emberek félelmébe kapaszkodnak, és nagyon aljas módon kihasználják az emberek tehetetlenségéből fakadó feszültségét. Sajnos az apukám fejébe öntött álinformációk nem csak rá volt hatással, rajta keresztül a közvetlen családtagjaim sem gondolkodnak azon, hogy beoltassák magukat”.
Leáék családjában a konfliktus már a járvány elején kipattant, édesapja ugyanis – vele ellentétben – nem törődik az óvintézkedésekkel, legyen szó maszkviselésről, távolságtartásról vagy fertőtlenítésről. Az ellentét aztán az oltások megérkezésével csak még jobban elmérgesedett. „Szerinte, ha nincs oltás rákra, AIDS-re, akkor tíz hónap alatt erre sem lehet. Hisz abban, hogy az oltás mutációt, meddőséget okozhat. Ez a fő csapásiránya annak, miért ne oltassam magam. Kizárólag a Facebookon tájékozódik, ott pedig tudjuk, bárki megoszthat bármit. Ha ajánlok egy cikket, túl hosszú és túl nyers a szöveg, de ha valaki az ő szemszögéből ír-mond-terjeszt valamit, azt készpénznek veszi.”
Gábor szintén az álhírek, illetve a médiában elhangzó félretájékoztatások számlájára írja, hogy édesanyja nem akarja beoltatni magát, mert, mint írja, „valamelyik ismerősének az ismerőse már megkapta a vakcinát és meghalt, vagy valamelyik másik ismerőse kórházban dolgozik, és állítólag nagyon súlyosak a mellékhatások, meg összevissza beszél a tévé, szóval az egész fel van fújva, és inkább szarjunk az egészre, az a tuti”.
„Én azt látom, hogy a hiszékeny vagy tájékozódásukban korlátozott emberek nagyon könnyen összeterelődnek egy kupacba, és nem is kell komolyabb lökés ahhoz, hogy magukat vagy egymást pánikhangulatba hergeljék. Persze ezt a megmondó szerepet előszeretettel játsszák el nagyon sokan ilyen közösségi csoportokban meg ismerősi körökben is. Én nagyon hiányolom a korrekt és egyszerűen megérthető tájékoztatást. Kapom ezeket a vakcinainfós hírleveleket is, amikből pont nem derül ki semmi arra vonatkozóan, hogy nagyjából mikor kerülhetek sorra, hogy miként zajlik az oltás ütemezése, nem tájékoztatnak az egyes vakcinák jellemzőiről, kiknek (nem) ajánlják, stb., szóval nincs bennük semmi megnyugtató és kézzel fogható” – sorolja a kifogásait Gábor, majd a folyamatos győzködés egy másik hátulütőjére is rámutat.
Továbbra is kitartóan, de nagyon finoman próbálom terelni őt afelé, hogy oltassa be magát, és beszéljünk ki minden felmerülő kérdést. Sokkal szívesebben beszélgetnék vele másról, például akár magamról is, de hát arra így kevesebb idő jut. Szóval ezt az időt és befektetett energiát már sosem kapom vissza, és én magam sem tudom, hogy kire legyek dühös.
A hozzánk érkezett beszámolók között ugyanakkor több példa akad arra, amikor a család oltásszkeptikus tagjai agitálják a rokonaikat.
„Az anyósomék, akik amúgy nagyon kedves, jó emberek, nyugdíjasként ráérnek mindenfélét olvasni a neten, és meg vannak győződve, hogy ez az egész csak a gyógyszerlobbi műve és emberkísérlet. Észérvekre nem nagyon tudnak reagálni, csak ismételgetik a szokásos köröket. Igazából csak az zavar, hogy ők mindenképp téríteni akarnak minket, és bármilyen idegesek is vagyunk már, okos enged, szamár szenved alapon nem állhatunk bele a vitába” – írja Krisztina.
Panka anyja egészségügyi dolgozó, mégsem bízik az oltásban, nem is akarja beadatni magának, és le akarja beszélni róla a lányát is, aki viszont már alig várja, hogy elég beoltott legyen. „Végül mindig megegyezünk abban, hogy inkább nem is beszélünk róla, mert úgyse tudjuk meggyőzni a másikat. A fő feszültség, hogy szerinte én túlaggódom az egészet, csak toljuk a vitaminokat, nem lesz semmi baj, fiatalok vagyunk, influenzában többen halnak meg.” Panka nemrég hazautazott, anyukája pedig azt kérte tőle, hogy látogassák meg a nagyszülőket is. Panka azonban ezt a mögötte álló több órás vonatút miatt elutasította, nehogy véletlenül megfertőzze őket.
Akkor jött a lelki nyomasztás, hogy az idősek inkább abba fognak belehalni, hogy nem látják a rokonaikat, én meg önző vagyok. Szerencsére a nagyszülők is azt mondták, hogy inkább ne menjünk.
Elzáék családját egy időre alighanem szét is szakítja az egyik családtag hozzáállása. A családban többen is krónikus betegek, mostohaapja tavaly kemoterápiás kezelésen esett át. Az ő fia azonban nem hisz a vírusban, és bár egy nagy áruházláncnál dolgozik, ott is rendszeresen leveszi a maszkot, a főnökei többször figyelmeztették már emiatt. „Természetesen oltatni sem szeretne, hülyeségnek, kamunak gondolja, egyenesen lehurrog minket a saját regisztrációnk miatt. Ez a dolog egészen addig jutott, hogy a rendes családi hétvégi összejövetelekre édesanyámék már nem szívesen fogadják, nem szeretik hallgatni a buta indoklásait, hisz ez nála állandó jelleggel téma, kevés olyan dolog van, amivel ki lehet belőle rángatni. Édesanyámék fontolgatják, hogy amíg nem leszünk beoltva, nem lesznek a közös családi programok megtartva, vagy őt leszünk kénytelenek kizárni ezekből.
Borzasztóan elkeserítőnek tartom, hogy a fiú kockára teszi a családja egészségét, a boltba látogatók egészségét, és nem utolsó sorban a családi egységet és nyugalmat a saját kicsinyes, buta, tudományos érveket minden szempontból nélkülöző indokai miatt.
Beáék szintén egy áthidalhatatlannak tűnő véleménykülönbség miatt kerültek nehéz szituációba, hogy aztán végül varázsütésre minden megoldódjon.
„Apósom összeolvasott az utóbbi időben mindenféle vírus- és oltásellenes posztot Lenkeitől Gődényig és vissza, és kijelentette, hogy ha erőszakkal akarnák beoltani, ő akkor is ellenállna. Nem lehetett meggyőzni, megsértődött, hiába próbáltuk magyarázni… Én már fel is adtam, de a férjem próbálta újra és újra győzködni. Anyósom demens, a gyógyszerek miatt boldog, de fogalma sincs, mi zajlik körülötte. Ő egyébként oltáspárti (volt, amíg tudta, hogy mi van). Az após azt mondta, őt sem engedi beoltani. Végül meg tudtuk kérdezni az anyóst, aki azt mondta, hogy szeretne oltást. Megbeszéltük apóssal, hogy nem tilthatja meg neki, és regisztráltuk. Aztán február elején közölte az após, hogy mégis kéri az oltást. Majdnem leesett a fejem, hogy mi történt. A Facebookon megtalált óvodás barátja mondta neki, hogy ő beoltatja magát, mert szerinte ez fontos. Ennyi. Ja, még hozzátette, hogy csak amerikai vakcinát szúrhatnak bele, mást nem.”
A bizonyos fajta vakcinához ragaszkodás több velünk megosztott történetben is előkerült, némileg talán meglepő módon nem egyszer az orosz oltóanyag kapcsán.
„A testvérem nagymamájának felajánlották a Modernát, de visszautasította, ugyanis, mivel orosz származású, orosz vakcinát szeretne kapni. A család nyilván nem ért egyet ezzel” – mondja Andrea.
„A nagypapám orosz vakcinát kér, amin össze is szólalkoztunk párszor” – meséli Alma. „Szerinte én lenézem az oroszokat, ezért vagyok ellenséges velük, miből gondolom, hogy kevésbé tiszteletre méltó vagy megbízható az orosz tudósok munkája” – szegezte neki a kérdést a nagypapa, aki Alma szerint az élet számos területén a rendszerváltás előtti időkben ragadt. „A mamám szimplán nem hiszi, hogy kell neki oltás, a szüleim fogják kérni az oltást, de még nem regisztráltak, nem tudom, mire várnak” – tette hozzá Alma.
Noha az eddig megismert történetekben inkább az idősebb generáció utasította el az oltást, előfordulnak fordított helyzetek is.
Nikolett állítása szerint egy korábban húsz évig vakcinagyárban dolgozó minőségbiztosítási szakember véleményére is alapozva döntött úgy, hogy nem fogja beoltatni magát. „Javaslatot tettem a családomnak, hogy várjunk egy kicsit ki, nem kell rögtön az elsők között rohanni egy olyan oltásért, amit kevesebb, mint egy év alatt fejlesztettek ki. A szüleim teljesen felháborodtak, hogy mit »okoskodom« , ne mondjam meg a papáéknak, hogy mit adassanak be maguknak és mit nem.” Nikolett úgy látja, a nagyszülei generációját egyáltalán nem lehet már befolyásolni a döntéseiben. „Ha ők valamit a fejükbe vesznek, akkor az úgy lesz és pont. Ha ez az, hogy covid elleni oltást kérnek, akkor ők bizony meg fogják kapni, mindegy, hányan lettek rosszul tőle.”
Gréta Dániában él, nem oltásellenes, de mivel férjével éppen lombikprogrammal szeretnének gyereket vállalni, a biztonság érdekében egyelőre nem akarja beoltatni magát. Szülei Magyarországon élnek, rettegnek a vírustól, ezért telefonon minden adandó alkalommal próbálják rábírni, hogy azonnal oltassa be magát, és mivel mindkét fél orvosi véleményekre hivatkozik, nem jutnak közös nevezőre. Gréta tavaly januárban látta utoljára a szüleit, és attól tart, hogy ez a baba megszületése után sem fog megváltozni, hiszen a szülők a Magyarországon élő testvérével sem hajlandók találkozni, amíg nem kapja meg az oltást. Grétának a baráti körében is problémát okoz a hozzáállása, úgy tapasztalja, azok, akik nagyon szeretnék beoltatni magukat, képtelenek megérteni, hogy mások miért nem.
A töréspontok azonban korántsem mindig ilyen egyértelműek egy családon belül sem.
„Az alapvető feszültséget az okozza, hogy én daganatos beteg vagyok, aktív kezelés alatt, ezért nagyon fontos lenne, hogy a családom oltassa magát, én nem kaphatok jelenleg, majd ha igen, akkor is kizárólag a Pfizert” – írja Nóra. „A Szputynik meg a kínai vakcina gondolatától édesapám és én is irtózunk, a testvéreim viszont szeretnék visszakapni a normális életüket, ezért bármit hajlandók beadatni. Anyukám teljesen logikátlanul kapott AstraZenecát, se nem krónikus beteg, se nem korcsoportos, egyszer csak hívta a háziorvos, hogy felkerült valami listára, mehet. Mi ketten apummal csak a Moderna vagy Pfizer a termékekben bízunk, és ez az aktív vita tárgya, nonstop megy a családi dráma, hogy ki mikor mit kapjon, mire mondjon igent/nemet.
A húgom azt mondta, nem érdekli, mit kap, neki az a lényeg hogy valami immunitás legyen, és a nullánál jobb a kínai vakcina is. Apukám ettől teljesen kiborul, mert természetesen hobbiinfektológusnak hiszi magát. Hirtelen mindannyian nagyon értünk ehhez a témához (de közben nem), nincs semmi türelmünk, vissza akarjuk kapni a régi életünket, és mivel össze vagyunk zárva, ezt egymáson szoktuk levezetni, parázs viták segítségével, hogy ki mit tud melyik vakcináról.
Klára családja sem generációk mentén szakadt két táborra. Ő és az apja gondolkodás nélkül szaladnának oltásra, ha tehetnék, a húga és az anyja viszont nem akarják beoltatni magukat, mert a túl gyors engedélyezés miatt félnek a mellékhatásoktól. „A családra nem jellemzők a túlfűtött, heves viták, inkább ilyen háttérben elnyomott feszültségként van jelen ez a probléma, ami néha egy-egy élesebb megjegyzésben előtör” – mondja Klára.
Andor családja szintén a számukra „ijesztően gyors” fejlesztés miatt utasítja el az oltást, mivel korábban hónapokig arról szóltak a hírek, hogy a tökéletes ellenanyag kifejlesztése akár éveket is igénybe vehet. Nehezményezik továbbá azt is, hogy nem választhatnak a vakcinák között, mert azt nem tartják valódi választási lehetőségnek, hogy ha nemet mondanak a számukra kijelölt oltóanyagra, akkor a sor végére kerülnek. Andor azonban biztosra vette, hogy édesanyja és testvérei hozzá hasonlóan regisztráltak az oltásra, „már csak azért is, mert anyukám a nagyszüleimmel él együtt, akik nyilvánvalóan a veszélyeztetett korcsoporthoz tartoznak. Amikor feltettem nekik a kérdést, hogy megtörtént-e a regisztráció, először a nemleges válasz lepett meg, majd az, hogy a hiány pótlására nem mutattak semmilyen hajlandóságot. Amikor kiderült, hogy én viszont regisztráltam, volt mind a két oldalon egy kisebb ledöbbenés, amit egy közel egyórás beszélgetés követett. Itt én próbáltam mindenféle érveket felhozni a vakcina mellett, ám a fenti okok miatt nem voltam sikeres. Így visszagondolva viszont érdekes, hogy ők egyáltalán nem próbáltak meg engem lebeszélni az oltásról.” Andor Budapesten, a családja viszont egy vidéki városban él. Bár a korlátozásokat ők is teherként élik meg, Andorral ellentétben senkit nem ismernek, aki elkapta a koronavírust, Andor öccse részéről pedig a beszélgetés során az is elhangzott, hogy
ezért nem kell Pesten lakni.
A járvány lakóhely szerinti percepciója másnál is előkerült, Kati szerint az alföldi faluban, ahol a szülei élnek, teljesen máshogy állnak az emberek a koronavírushoz, mint a városokban. „A legtöbben egyáltalán nem érzik veszélyesnek a járványt, mindenki puszilkodik, senkin nincs maszk, nem is befolyásolja igazán az életüket, így a szüleim totál nem értik azt sem, miért kéne nekik az oltás. Amikor mondom, hogy én be fogom adatni magamnak, anya teljesen kikészül. Ő mereven elzárkózik ettől, szerinte bele is halhat, miután átesett egy daganatos betegségen. Megértem, hogy fél tőle, hiszen nem nagyon van információja arról, hogyan hatna rá, nem is erőltetem a témát, mert csak befeszül tőle. Apukámnak viszont semmi baja nincs, de ő sem akarja beoltatni magát.”
Ahogy nem akarta beoltatni Vera két rokona sem, annak ellenére, hogy mindketten az egészségügy frontvonalában dolgoznak. Házasok, nevezzük őket Kornélnak és Elvirának. Az első hullám idején még a vírust sem vették komolyan, és hülyeségnek tartották azt is, hogy Veráék óvatosságból nem akarnak találkozni velük. Később, a második hullám alatt a kórházban látott sok fertőzött miatt már másképp látták ezt, ám a vakcináktól továbbra is ódzkodtak. Kornélnak azonban nemrégiben az oltásról is megváltozott a véleménye, miután meggyőzte őt egy orvos barátja, és nagyon szeretné már visszakapni a régi életét is. Két hete beadatta magának az oltást, ami „nagy balhét robbantott ki” a család oltásellenes szárnyában. „A nagymamám például egyáltalán nem akar erről hallani, Elvira pedig teljesen kikészült, úgy érzi, hogy a saját férje hátat fordított neki. Az oltás előtt egy hétig nem is tudtak rendesen kommunikálni, utána pedig rettenetesen összevesztek, Elvira nagyon sírt, amiért nem közös volt a megegyezés.
Szerintem az ő esetük pontosan mutatja a mai helyzetet Magyarországon, hiszen még az egészségügyben dolgozóknak sem mindig egyértelmű, hogy mi a jobb döntés.
