Közélet koronavírus

Csalódottan távoztak a polgármesterek a kormányzati egyeztetésről

Nem tudják, hogyan fogja kompenzálni az önkormányzatokat a kormány.

Ha röviden kéne összefoglalnom, mi történt itt ma, akkor annyit mondanék, semmi,

mondta Wittinghof Tamás, Budaörs polgármestere azt követően, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán közel kéttucat önkormányzattal tárgyalt arról, hogyan fogja segíteni az önkormányzatokat a járványügyi intézkedések miatt.

A tárgyalásról a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) sajtótájékoztatón számolt be, amelyet a Magyar Hang szemlézett. E szerint 23 önkormányzatot hívtak meg az egyeztetésre, azokat, amelyek 25 ezer főnél nagyobbak, de nem fővárosi kerületek és nem megyei jogú városok.

Gémesi György, Gödöllő polgármestere és a MÖSZ elnöke azt mondta, hogy három kéréssel érkeztek a találkozóra: automatikusan és teljes mértékben kompenzálják őket a kieső iparűzési adó miatt, ahogy azt a 25 ezer fő alatti települések esetén teszik; beszéljenek a járvánnyal járó költségek kompenzációjának lehetőségéről; tárgyaljanak arról is, hogyan kaphatnák vissza a gépjármű adóból származó bevételeket.

A polgármester szerint egyik kérésük sem teljesült, sőt, arra kérdésre sem kaptak választ, hogy miért pont 25 ezer főnél húzták meg a teljes automatikus kompenzáció határát, vagy hogy miért kompenzáltak egyes városokat karácsony előtt.

Wittinghof Tamás szerint Gulyás Gergely minden kérdésről azt mondta, hogy azt kormánydöntésnek kell megerősítenie, vagyis a miniszter felhatalmazás nélkül érkezett tárgyalni. Baja polgármestere, Nyirati Klára pedig arra panaszkodott, hogy azt sem tudják, mit mondjanak az önkormányzati dolgozóknak, mert fájdalmas döntések várhatók. Az egyeztetés pénteken a megyei jogú városokkal folytatódik.

Gulyás: A kormány nem vont el semmilyen pénzt

A megbeszélés után Gulyás Gergely is sajtótájékoztatót tartott, amelyen az MTI szerint elmondta, hogy a Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium képviselőiből álló kormánybizottság fog tárgyalni valamennyi képviselő-testülettel. Tájékoztatása szerint külön, valamennyi településsel tárgyalni fog a kormány: ezen a héten találkoznak a megyei jogú városok, majd a jövő héten pedig a budapesti kerületek polgármestereivel. „Ezt követően pedig valamennyi várossal is külön-külön fogunk tárgyalni”, mondta a miniszter, aki reményét fejezte ki, hogy olyan megállapodásokra jutnak, amely a helyi közösségek javát szolgálja és az önkormányzatok működését is segíti.

Gulyás Gergely közölte: 2011 és 2019 között a magyar gazdasági növekedésnek köszönhetően az önkormányzatok bevételei is jelentős mértékben nőttek, de a koronavírus-járvány nehéz helyzetet, 5,2 százalékos recessziót eredményezett a magyar gazdaságban tavaly. A csökkenés az európai uniós átlagnál jelentősen kisebb, mégis az az állami költségvetésnek több ezer milliárd forintos hiányt jelent – jegyezte meg a miniszter.

A kormány álláspontja világos, a terheket közösen kell vállalni, az államnak és az önkormányzatoknak is – hangsúlyozta, hozzátéve: szeretnék, ha az önkormányzatok a tehervállalás mellett számíthatnának az államra. Gulyás Gergely helyes döntésnek nevezte, hogy a kormány lehetővé tette a kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv), hogy idén az iparűzési adó felét kelljen befizetniük.

A kormány ezzel nem vont el semmilyen pénzt, azt ott hagyta a települések vállalkozóinál…  akik munkahelyeket garantálni és jó esetben teremteni is képesek,

hangoztatta a tárcavezető. Hozzátette: a 25 ezernél kevesebb lakosú települések önkormányzatai esetében a kompenzációra teljes egészében sor kerül, az ennél nagyobb településekkel arról tárgyalnak, hogy milyen működési vagy fejlesztési igényeket tud támogatni a kormány.

A miniszter újságírói kérdésre közölte: ellenzéki és kormánypárti polgármesterek nagyjából hasonló számban képviseltették magukat a szerdai egyeztetésen. Felsorolása szerint azon mások mellett jelen volt Pápa, Mosonmagyaróvár, Jászberény, Cegléd, Kiskunfélegyháza, Dunakeszi, Kiskunhalas, Szentendre, Gödöllő, Gyula, Esztergom, Gyöngyös, Ózd, Hajdúböszörmény, Siófok, Vác, Szigetszentmiklós, Baja, Ajka, Szentes, Kazincbarcika és Budaörs polgármestere.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik