Váncsa István: Jóhírterjesztés
A mindennapi élet rendje világszerte átalakulóban. Az iskolák hol bezárva, hol nem, a gyerek sokat van otthon, szemmel kell tartani. Evvel párhuzamosan világszerte több nő lett munkanélküli, mint férfi, már csak azért is, mert a járvány miatt padlóra került ágazatok jelentős része elsősorban nőket alkalmazott. A munka nélkül maradt asszony visszatér a tűzhely mellé, főz, mos, takarít, urát esténként meleg vacsorával és előzőleg szakszerűen felpofozott gyermekekkel várja. Elvileg persze lehetne ez másképpen is, semmi se tiltja, hogy a férfi vezesse a háztartást, a nő pedig inkább pénzt keressen, lehetőség szerint sokat, de a folyamatok mégis az ellenkező irányba látszanak elindulni.
Egyebek között talán azért, írják a szerzők, mert a nők a főemlősök nőstényeihez hasonlóan már csak a terhesség és a szoptatás hosszú hónapjai miatt is jóval több energiát invesztálnak az egyes utódokba, mint a férfiak, a sikeresen fölnevelt utód tehát elsősorban az ő reproduktív alkalmasságukat igazolja, semmint a férfiét. Következésképp, ha a sors úgy hozza, a nő inkább hajlamos feláldozni a karrierjét, és evvel megteszi az első lépést amaz idilli állapot felé, amely nemzetünk legjobbjai számára a földi mennyországot testesíti meg: „Az igazi feleség életének a férjéhez, a családhoz kell simulnia, mert a házasélet terheivel és követelményeivel, a feleség saját egyéniségének feláldozását jelenti. Életét töltse be a férj és a gyermek, és adja át magát teljesen kötelességeinek, hogy nemcsak élettársa, hanem igazi segítőtársa legyen férjének. […] Ne keresse a házasságban az önállóságot és függetlenséget, legyen olyan, amilyenek a férje akarja alkalmazkodjék hozzá, legyen férje visszfénye.”
Csak a félreértések elkerülése végett: ezt a szöveget nem a PNAS cikkéből idéztük, a forrás Szegedy-Maszák Aladárné–Stumpf Károlyné: A magyar úriasszony otthona, Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, Budapest, 1934. Azért másoltuk ide, mert pontosan fogalmazza meg azt a családeszményt, amelyről a nemzeti-keresztény-konzervatív úri osztály kötelező jelleggel álmodik, és amely hamarosan meg is valósulhat akár.
Hegyi Iván: Örökzöld ászok
Minden idők legnagyobb magyar teniszezőnőjének nagyon nehéz karácsonya volt nyolcvan évvel ezelőtt. Októberben az jelent meg a lapokban: „Körmöczy Zsuzsát, legjobb formában lévő játékosunkat kihagyták a válogatott csapatból, amely ma délben utazik Berlinbe. A Mária királyné serleg döntőjében a Somogyi Klára, Jusits Ilonka, Szilvássy Edit összeállítású csapat kevés reménnyel veszi fel a küzdelmet a németekkel.”
Az olvasóközönséget nem tudatták arról, miért mellőzték a tizenhat esztendős csodagyereket. Az ok „természetesen” az volt: zsidónak született. A 2010-es években ragyogóra polírozott Horthy-rendszerben csak 1938 és 1942 között huszonkét zsidótörvényt „alkottak”, és az a skandalum végképp nem történhetett meg, hogy a baráti náci Németországba zsidó teniszezőt delegáljon a magyar szövetség.
Az 1940-es női ranglista élmezőnye így festett: 1. Körmöczy, 2. Somogyi, 3. Bárd Erzsébet. Ám az év végén a rangsort megsemmisítették, pontosabban Körmöczyt törölték a lajstromból. A Budapesti Torna Egyletben közölték vele, hogy nem járhat edzésre, de máshol se próbálkozzék, mivel kitiltották az összes magyar pályáról. Majd, amikor egyedül akart ütögetni a falnál, kiderült, hogy az sem megy a végtelenségig, mert a trafikban nem vásárolhatott labdát.
Sz. Bíró Zoltán: Moszkva új FÁK-politikája
Frolov szerint, ha nem is nyilvánosan, de el kell fogadni, hogy a posztszovjet térségben más regionális hatalmaknak is lehetnek „korlátozott érdekeik”. Ez az, amit láthattunk a törökök Dél-Kaukázusba való „beengedésében”. Az orosz dominanciát nem kell fetisizálni. Csak ott kell fenntartani, ahol fenntartása nélkül Oroszország sokkal rosszabb helyzetbe kerülne. Csak azért, hogy legyen, nem érdemes erőforrásokat pazarolni. A szerző arra is felhívja a figyelmet, hogy Oroszország nagyhatalomként való megjelenése a világ különböző pontjain – a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, a Földközi-tenger keleti medencéjében – Moszkvát a saját közvetlen környezetében függő helyzetbe hozza más regionális hatalmakhoz képest.
Vásárhelyi Mária: A gyűlölet megeszi a lelkeket
Hosszú időnek kellett eltelnie, amíg ráébredtünk a fájdalmas valóságra, hogy a rendszerváltás legküzdelmesebb, leghosszabban elnyúló, legkudarcosabb területe nem a tulajdonviszonyok átalakítása, a piacgazdaság megteremtése, a politikai pluralizmus és demokratikus intézményrendszer felépítése, hanem a közgondolkodás, közmentalitás demokratizálása. Hiszen miközben a gazdasági és politikai rendszerváltás keretei néhány év alatt létrejöttek, a „fejekben” történő rendszerváltásra két évtized sem volt elegendő. Olyannyira nem, hogy 20 évvel a változások után 2010-ben az Orbán-kormány politikai sikerének gyökerei éppen a pártállami, monolit Kádár-rendszer jól bevésődött hagyományaira épülnek.
Az OECD kétévente vizsgálja, tagországai körében hogyan változik a „másság” iránti elfogadás, a tolerancia és a nyitottság.
Siba Antal: Romlunk
A kilencvenes évek második felében a postabanki botrány feltárásakor kiderült, hogy a bank akkori könyvvizsgáló cégének, a Deloitte & Touche Kft.-nek a magyarországi főnöke, e hivatala mellett további üzleti kapcsolatban is áll a bankkal. Nevezetesen cége valamiféle nyomdai termékeket szállított le a Postabanknak. Lapunk megkereste a Deloitte & Touche Kft. anyavállalatát, hogy szerintük összeférhető-e a két tevékenység: a könyvvizsgálat és az egyéb üzletelés. Az anyacég azt válaszolta, hogy nem. Arra a további kérdésre, hogy akkor ez a helyzet miként oldódik meg, azt a választ adták, megy minden tovább, ahogy eddig volt, ők nem terveznek semmit. Arra a még további felvetésre, hogy nekünk, kelet-európaiaknak a rendszerváltás azt a reményt hozta el, hogy előbb-utóbb beáramlik az üzleti világ nyugaton kialakult kultúrája, és a földrész ezen térségében is a piaci verseny, a protekcionizmus nélküli világ, a kapitalista viszonyok közötti szabályok és az etikai mérce alakítja majd az életet, azt a választ kaptuk, hogy ez sajnos, nem így van. Éppen ellenkezőleg: a Kelet-Európában újabban megtelepedett nyugati cégek leányvállalatai nemhogy pozitív hatással nincsenek az itteni viszonyokra, hanem náluk is eluralkodnak a rossz tendenciák. Hozzáromlanak a kelet európai, így a magyar viszonyokhoz.
Megvilágosító, nagy erejű válasz.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
