Közélet

8 millió forintot kapott balatoni panziójára Szatmáry Kristóf fideszes képviselő

Nyolc millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott Szatmáry Kristóf fideszes képviselő cége a kormányzati felügyelet alatt működő Magyar Turisztikai Ügynökség által kiírt Kisfaludy-pályázaton – számolt be az Mfor.

Szatmáry cége, a Nimfeum Kft. a Ville Salve nevű badacsonytomaji panzió fejlesztésére kapta a támogatást, amely még nem nyílt meg, de a szálláshely honlapja szerint erre már nem sokat kell várni. Hozzátették, hogy Szatmáry 2016-ban vásárolt Badacsonytomaj külterületén egy 1,3 hektáros birtokot, és azóta ide van bejegyezve a 2014-ben jegyzett borászati cége.

A Nimfeum 2018-ban 49 millió forint uniós pénzhez jutott a panzió építésére – emlékeztet az Mfor, lapunk pedig májusban írta meg, hogy tavaly novemberben Badacsonytomaj 465 millió forint támogatást kapott a kormánytól aszfaltozási munkálatokra. Az önkormányzat döntése értelmében azt az utat is rehabilitálják, amely Szatmáry panziójához vezet.

Az Mfor megjegyzi, hogy nem Szatmáry az egyetlen fideszes képviselő, aki elindult és nyert a Kisfaludy-pályázaton, ott van például Becsó Károly és Becsó Zsolt, akiknek cége, a Vertical Art Kft. egy hollókői panzió fejlesztésére nyert 4 millió forintot.

Az aszfaltozásért felelős miniszteri biztos panziója előtt aszfaltoznak állami pénzből
A fideszes Szatmáry Kristóf szerencsés politikus: uniós támogatással épülhetett meg a panziója, majd a kormány is a zsebébe nyúlt, így a badacsonytomaji birtokhoz vezető utat is felújítják.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik