Közélet

Magyar György: Egy az egy ellen, vagy örök NER

Az ellenzéki pártoknak meg kell érteniük, közös jelöltek, listák és előválasztások kellenek, hogy sikeresek legyenek a NER ellen.

A Klubrádióban Magyar György azt mondta, az országos együttműködés próbája lehet ősszel Borsodban, ahol azért kell időközi választást tartani, mert a fideszes képviselő, Koncz Ferenc július 10-én meghalt. A Civil Választási Bizottság elnöke szerint a tét nagy, de van esély a győzelemre és a tiszaújvárosi körzetben tesztelhető, miként működhet 2021-ben az országos előválasztás, amikor azt már 106 helyen kell megrendezni.

Magyar György úgy tudja, már tárgyalnak a közös ellenzéki jelölt kiválasztásáról, de hiba előválasztás nélkül egyezkedni. Nagyon fontos, hogy a pártok ne a választók feje fölött döntsenek, az emberek érezzék, van beleszólásuk, ki legyen a jelölt.

A Civil Választási Bizottságnak megvan a technikai, személyi háttere az ellenzéki előválasztás tisztességes lebonyolításhoz, ahhoz, hogy megtalálják a legalkalmasabb, legnépszerűbb embert. Ehhez a civileknek be kell láttatniuk a pártokkal, hogy a politika nem egyenlő a pártpolitikával. Ugyanez lesz a helyzet a 2022-es parlamenti választáson is.

Ha az ellenzék nem áll össze, és mindenki elindul saját vágyai, érdekei szerint, akkor a NER soha nem lesz lebontva.

Marad a pampogás, a toporzékolás azon, miért ilyen csúnya a diktatórikussá váló magyar rendszer – tette hozzá Magyar György. Szerinte egy az egy elleni felállásra van szükség az egyéni választókerületekben, illetve olyan közös listavezetőre, aki fel tudja venni a versenyt Orbán Viktorral. A közös lista az egyéni  választókerületi eredményekkel együtt talán biztosíthatja a parlamenti többséget az ellenzéknek, de erre csak akkor van esély, ha ezt a pártok belátják. Ha nem, annak Magyar György szerint nyögés lesz a vége.

Kiemelt kép: 24.hu/ Ivándi-Szabó Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik