Bajomi-Lázár Péter: Trump és Roosevelt – Egy szokatlan összehasonlítás
Donald Trump gondolatait rendszeresen a Facebookon és a Twitteren osztja meg a nagyközönséggel. Ám nem ő az első olyan elnök, aki korának új kommunikációs technológiáját használja arra, hogy közvetlenül szólítsa meg az amerikai választót. A modern politikai kommunikáció kezdetei Franklin Delano Rooseveltig nyúlnak vissza: az akkori új médiumot, a rádiót felhasználva „kandalló melletti beszédeiben” (fireside chats) elsőként ő szólította meg közvetlenül a nemzetet, így kerülve meg a sajtót – és a kényelmetlen kérdéseket feszegető újságírókat. Aligha találunk két különbözőbb elnököt az amerikai történelemben, mint Trump és FDR. Kommunikációs stratégiáik rövid összevetése mégis érdekes hasonlóságokat tár fel. A közös vonások mellett persze figyelemre méltó különbségek is adódnak.
Bokros Lajos: Önfia vágta sebét – A trianoni tragédia tanulságai
A tizenkilencedik századi magyar romantika első hulláma kiemelkedő költőjének, Kisfaludy Károlynak Mohács elégiájából származik a címadó fordulat. Említett verse 1825-ben, a magyarországi reformkor kezdetén jelent meg. „Nem! nem az ellenség, ön fia vágta sebét” – jajdult föl a költő. Az önvád nem volt alaptalan. Magyarország a Mohácsot megelőző évtizedben anarchiába süllyedt. Közismert Antonio Burgio pápai követ éles jellemzése hazánk akkori állapotáról: „Ha Magyarországot a veszélyek örvényéből három forint árán ki lehetne menteni, nem akadna három ember, aki ezt az áldozatot meghozná.”
Kevésbé közkeletű, inkább meghökkentő, hogyha a trianoni tragédiát jelentős részben szintén a hazai uralkodó osztály nemzetvesztő gyalázatának tekintjük. Száz év óta forog közszájon a hamis érvelés, ami az első világháborút lezáró békeszerződést kizárólag külső erők ármánykodásának, még durvábban belső nemzetellenes csoportok tevékenysége következményének tünteti fel. Ha nagyon élesen akarok fogalmazni, akkor a belső nemzetellenes csoport tevékenysége a fő okok között megáll. De ezek a csoportok nem a zsidók vagy a háborút ellenző polgári radikálisok, netán az akkor maroknyi szociáldemokraták voltak, hanem a nemzeti megbékélés szemernyi morzsáját felmutatni képtelen, zárt oligarchiát képező magyar uralkodó osztály, elsősorban az arisztokrácia.
Dobrovits Mihály: A koronavírus Oroszországban
Az összesen immár nyolcanöt föderációs jogalanyból s ezen belül huszonkét köztársaságból álló politikai egység központi kormányzata nem hirdetett semmiféle országos intézkedést a járvány ellen. Ezen nincs miért csodálkozni, elvégre a vírus nem érintette egyformán az ország minden régióját. A helyi vezetők éppen az április 2-án kiadott elnöki rendeletben kaptak felhatalmazást, hogy maguk rendelkezhessenek a járvány elleni védekezésről.
Nem egy elemző figyelmeztetett azonban, hogy a helyi szintre delegált intézkedési jogkör éppen azzal a következménnyel járhat, hogy Putyin eddigi két évtizede után a régiók részben visszaszerezhetik a politikai kezdeményezés lehetőségét. Az első konfliktus már április hatodikán kitört. Mihail Misusztyin szövetségi miniszterelnök nyíltan figyelmeztette a regionális vezetőket, hogy a föderáció belső határainak lezárása nem tartozik a jogkörükbe. Az üzenet első számú címzettjei Csecsenföld és a Cseljabinszki terület voltak. A csecsen hatalom még azt is megkísérelte, hogy megtiltsa a köztársaság lakóinak a terület elhagyását. A köztársaságok Putyin személyes vazallusaként uraló Ramzan Kadirov ugyan március elején még arra biztatta a lakosokat, hogy ne féljenek a járványtól, de március 25‑én bejelentette, hogy a területre kívülről, azaz a föderáció más területeiről csak külön ellenőrzéssel lehet majd belépni. Egy nappal később a grozniji repülőtéren már csak a csecsenföldi lakosokat engedték tovább.
Grecsó Krisztián televíziókritikája: Nem mondja meg
Havas olyan, mintha családtag lenne. Ő a bukott nagybácsi, akiről mindenki tudja, milyen harsogóan ambiciózus és tehetséges volt egykoron, és még a felesége sem érti, mikor és hogyan ment ki alóla ennyire a talaj, mert egyenként, végül is nem hozott rossz szakmai döntéseket, és még „nem is olyan régen” is történtek csodák, és aztán egyszer csak ott ül a konyhában egy szomorú ember, pörköltszaftos trikóban, kócosan, aki talán akkor volt a legboldogtalanabb, amikor sikeres volt, nem tudta legyőzni sem a kishitűségét, sem a szorongásait, és olyan démonokkal küzdött, akiket már régen legyőzhetett volna, ha egy pillanatra sikerül megállnia és végiggondolnia, mit ért el, hol tart. A bukott nagybácsik országában ezer és ezer ilyen „mi lehetett volna” történet kerülgeti egymást, és
Havas Henrik pályája sajnos úgy sikerült, mint a rendszerváltás, az ő munkássága is lehet fájdalmasan szomorú metafora, és ezen már az emlékezés, az egykor bejárt csúcsok és a temérdek „mi lehetett volna” sem segít. A Havas megmondját kellemetlen, sőt, sajnos kínos nézni, én szorongtam, miközben vártam, hogy vége legyen, szégyelltem magam, a legszívesebben megszólítottam volna a képernyőn magát illegető, kétségbeesett embert, hogy ne csináld.
Szelényi Iván-Mihályi Péter: Pánik ma: vírus, gazdaság, etnikum
A morális pánikok kialakulásában a XX. században kulcsszerepet játszott a média, újabban pedig a szociális média, illetve az ezeket a kommunikációs fórumokat tudatosan kihasználó politikusok. Nem fake newsról van szó (bár olyan is akad), hanem sokkal inkább a valóban megtörtént események kontextusukból való kiragadásáról és eltúlzásáról. Közismert, hogy Magyarországon 2015–16-ban „a migránskérdés” volt a morális pánik alapja. Magyarország kormánya nemzetközi viszonylatban is élen járt a pánikkeltésben, de a pánik Nyugat-Európára is átterjedt (még a menekülteket befogadó Angela Merkel is kis híján belebukott), és ez volt Donald Trump győzelmének is a legfőbb segítője.
Cikkünk fő hipotézise, hogy
Ezek között az első és jó ideig legnagyobb figyelmet élvező válság a koronavírus-járványhoz kapcsolódott. Ezt követte és követi a második, a soha nem látott sebességgel mélyülő világgazdasági válság, amelynek közvetlen kiváltó oka a lockdown, a kormányok által pánikszerűen bevezetett korlátozások összessége. A harmadik válság az egyenlőtlenségek növekedésén keresztül részben folyománya a másodiknak, részben pedig a globalizációba vetett hit megrendülése nyomán bontakozott ki – valójában már a 2008-as nemzetközi pénzügyi válság idején.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
