Közélet

Natura 2000-es területen nyithat bányát egy osztrák cég Sümegprágán

Egy osztrák bányászcégnek sikerült, ami az elmúlt évtizedekben egyetlen vállalatnak sem Sümegprágán: természetvédelmi területen is folyó bányászatra kapott környezetvédelmi engedélyt, így megnyithatja a bazaltbányát a település határában — tudta meg a Magyar Hang.

A lap szerint a Modre Bergbau GmbH bányanyitási szándéka nagy felzúdulást okozott a 600 lelkes faluban. Noha a cég még 2017-ben nyerte el a bányászati jogot az államtól, a helyiek a bányászati tervekről csak azt követően értesültek, hogy megjelentek a település utcáin a közmeghallgatás felhívásai. A márciusi fórumon annak ellenére megtelt a helyi kultúrház, hogy hétköznap délelőttre szervezte azt az engedélyt kiadó kormányhivatal. Ekkor 320 tiltakozó aláírást – 525 szavazópolgár van a faluban – adtak át a Modre Bergbau képviselőjének. A lakosok a közmeghallgatáson az alaptörvényre és az érvényben lévő jogszabályokra hivatkozva kérték a cég kérelmének elutasítását – azóta már kiderült: sikertelenül.

Veszprémi Megyei Kormányhivatal határozata szerint a Modre Bergbau annak ellenére kapott környezetvédelmi engedélyt, hogy nem minden érintett támogatta a bányanyitást.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park például arra figyelmeztetett, hogy a bányaterület egy része Natura 2000-es besorolású, és ott védett állat- és növényfajok élnek.A nemzeti park szerint a bányászat a Sarvaly-forrást is elapaszthatja.

Egy évvel ezelőtt ezek az érvek még elegendőek voltak ahhoz, hogy a Modre Bergbau akkori kérelmét elutasítsa ugyanez a hatóság. Azzal érvelt a kormányhivatal, hogy a bányaterület egy része természetvédelmi terület, a hegy túloldalán pedig a Sarvaly-forrás folyik le. Sőt, korábban a szintén osztrák tulajdonban álló Bazalt-Középkő-Kőbányák Kft. sem kapott környezetvédelmi engedélyt ugyanilyen természetvédelmi okokból, ami miatt a cég végül elveszítette a koncessziót is.

A határozat szerint a 43 hektáros bányaterületen évente legfeljebb 80 ezer köbméter bazaltot termelhetnek ki. A kitermelést az előrejelzett 65 évnél hamarabb is leállíthatják, de akár évtizedekkel is meghosszabbíthatják. A Veszprém Megyei Kormányhivatal Környezet- és Természetvédelmi Főosztályának engedélyével szemben fellebbezni nem lehet, és a bíróságon lehet felülvizsgálatot kérni 30 napon belül — írja a Magyar Hang.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik